Interjú

Sziasztok!:) Újra itt. Gondoltam akkor bele is vágok a mondandómba. Nemrég megnyertem egy blogversenyt és most annak az interjúját hoztam el nektek.

Az interjút teljes egészében itt tekinthetitek meg: http://keepyoureyesonme-criticsanddesign.blogspot.hu/2013/12/interju.html ,de gondoltam átmásolom a kérdéseket és a válaszokat.

1.Mi inspirált a történet megírására, avagy honnan jött a ötlet?

Inspirációm nem igazán volt. Mindig is akartam írni egy olyan történetet ahol a lány egy amolyan "bad girl". Úgy gondoltam Zayn-hez és a rosszfiús külsejéhez is illett ez karakter, így elkezdtem írni a történetet. 

2.Az egész sztorit megírtad előre, vagy mindig frissen írod meg a részeket?

Mindig frissen írtam a részeket. Sosem voltak előre kigondolva a részek, csak leültem és írtam. 

3.Szoktál a saját életedből ihletet meríteni? Szóval valamelyest magadról mintáztad a főszereplő lány? Esetleg egyes fejezetek azokat a dolgokat írják le, amik veled történtek?

Nem merítettem ihletet az életemből. Csak jöttek a szavak és írtam, de igazából a rossz, szomorú fejezeteket akkor jöttek létre amikor nagyon rossz kedvem volt. Szóval mondhatni amikor a blogot írtam mindig rossz kedvem volt:D 

4.Mit jelentenek számodra az olvasóid?

Nagyon sokat. Amikor rossz kedvem volt, úgy éreztem semmi sem sikerül és mondhatni depressziósan ültem le a gép elé csak elolvastam néhány kommentet és máris jobban éreztem magamat. Azt hiszem volt egy hónap az életemben amikor a legtöbbet jelentették. 

5.Őszintén.Amikor belefogtál a történet írásába, gondoltad volna, hogy ennyi rendszeresed lesz?

Nem. Azért kezdtem el írni, mert már kitaláltam a karaktert és egyszerűen nem tudtam nem elkezdeni. Így hát jöttek az olvasók is. 

6.Miért pont Selena és Zayn lettek a főszereplők?

Zayn azért, mert ő a kedvenc One Direction tagom. Selena pedig: őt mindenki annyira jó kislánynak hiszi és a karaktere is mindig jó szokott lenni. Úgy gondoltam az enyémben nem lesz így. Alapból el tudtam képzelni olyan tipikus rossz lánynak és szerintem jól döntöttem, hogy ő lett az egyik főszereplő. 

7.Van valaki, aki elolvassa a fejezetet mielőtt kiteszed?

A legjobb barátnőm. Számomra az ő véleménye nagyon sokat jelent. Emlékszem amikor belinkeltem neki a történetet első részét nem tudta, hogy az enyém. Egyből kommentet akart írni, hogy elmondja jó, aztán pedig közöltem, hogy ez az enyém.

8.Ha a saját blogodról kéne ajánlót írod, mit említenél meg benne, ami miatt mindenképp érdemes elolvasni?

Nem írnék semmi ilyesmit inkább azt, hogy aki kicsit rossz, depressziós hangulatban van annak ajánlani tudom. 

9.Miért és  mikor döntötted el, hogy blogot akarsz írni?

A legjobb barátnőmmel egy egész nyáron át One Direction-ös történeteket olvastunk. Utána ez nekem is megtetszett és belevágtam.

10.Mit gondolsz, miért értél el helyezést  a versenyen? 

Őszintén megmondva fogalmam sincsen. Sokan mondták már, hogy jól írok, de nem számítottam rá, hogy egyszer blogversenyt nyerek. Nagyon örültem neki és igazából meg is lepődtem. 

2.évad 8.fejezet -utolsó

Zayn. Ez a név járt a fejemben amikor szemeimet kinyitva kezdtem érzékelni a dolgokat. Ásítottam egyet, majd oldalra fordultam. Halvány fény szűrődött be az ablakon, de azonnal felébredtem amikor a mellettem levő embert megpillantottam. Először megijedtem, majd gondolkodni kezdtem. Hogy a francba kerültem én ide? Mellé? A legutolsó emlékem, hogy eljöttem Niall-től az este és utána semmi.
Feljebb ültem, majd a meglepődöttség második fázisába léptem bele. Meztelenül feküdtem a takaró alatt. Beletúrtam a hajamba, de szívem szerint egy rántással kitéptem volna. A mellettem alvó férfi vállára tettem a kezemet, majd nem reggelhez illendő módon keltettem fel.
-Mi az? -nyitotta ki a szemeit Dan.
-Hogy kerültem ide? -kérdeztem.  Dan először pislogott párat, majd felém fordult. -Lefeküdtünk? -kérdeztem ami amúgy elég egyértelműnek tűnt. Majdnem felrobbantam.
-Nem emlékszel semmire? -döbbent le. Gyorsan ráztam meg a fejemet. -Gondolom fáj a fejed, mert nekem nagyon -húzta az időt. Nem válaszolt a kérdésemre.
-Nem fáj a fejem, de mond el, hogy mi a szart keresek én itt és miért vagyunk egy ágyban mi ketten -mondtam erőteljesen. Elnevette magát.

-Tegnap este eléggé ideges állapotban sétáltál a városban. Biztos valami isteni erő akarta, hogy találkozzunk ott. Megragadtalak amikor elmentél mellettem, majd te felém fordultál. Valami furcsa módon üvöltözni kezdtél, majd miután kitomboltad magadat közölted, hogy bulizni akarsz. És hát milyen volt legjobb barát lennék, ha nem teljesíteném a kérésedet?
Megráztam a fejemet. Még mindig nem ugrott be semmi.
-És hogy kerültem ide? Lefeküdtünk? -kérdeztem újra kicsit erőteljesebben.
-Hát tudod a sok pia is megtudja hozni a hatását. Szinte te akartad ezt az egészet -mosolyodott el mire felhúztam a szemöldökömet. Újra beletúrtam a hajamba és az ágy háttámlájának dőltem.
Figyeltem ahogy Dan a mellette levő komódhoz nyúl, majd onnan egy doboz cigit és gyújtót vett elő. Felém nyújtotta és egy "Kérsz?" fejet vágott. Megráztam a fejemet.
-Nagyon megváltoztathattot az a pasi, ha már nem kérsz cigit -mormogta. Felkaptam a fejemet. Akaratlanul is a karomra meredtem. Tisztán látszódtak a vágások és tudtam, ezt ő is látta.
-Miért nem szóltál a vágások miatt? -böktem ki a kérdésemet.
Rám nézett miközben kifújtam a füstöt, majd tekintete a karomra tévedt.
-Tudod a baráti körömben nagyon sok lány vágja magát. Egyáltalán nem lepődtem meg, hogy te is. Szar lehet híres ember barátnőjének lenni. Mindenki mindennek elhord.
Szóval figyelt engem? Vagy most mi van?
-Csak kár, hogy ezt ő nem érti meg -sóhajtottam.
-Talán, ha leültetek volna megbeszélni te pedig elmesélted volna neki az egész sztorit megértett volna.
-De tudod..-kezdtem volna bele a lelkizésemben.  Csak sajnos elfelejtettem, hogy kivel is vagyok.
-Nem vagyok valami pszichológus vagy a barátod vagy mi -emelte fel a kezét védekezően.
-Megcsaltam a barátomat -mondtam ki. Annyira fájt ez a két szó. Mondjuk ő is csókolózott mással, de én a szó szoros értelmében csaltam meg őt.
-Legalább velem -röhögött. Igaza van, így tényleg kevésébe fog mardosni a bűntudat.



Pár óra elteltével gondolataimat és erőmet összegyűjtve indultam el Zayn-hez. Az úton nagyokat lélegeztem és senki sem tudja elképzelni milyen nehéz volt felemelni a karomat és megnyomni a csengőt. Pechemre a csengőszó után az ajtó máris nyitva állt előttem. Zayn állt ott a laptopjával a kezében. Felém mutatta a képernyőt a lélegzetem pedig elakadt.
Egy tegnap a buliban készült képet mutatott felém. Éppen csókolóztunk rajta Dan-nel.
-Zayn -szólaltam meg bizonytalanul. Mit mondhattam volna?
-Megcsaltál.
-Te is! -védtem meg magamat utalra az egyik esetre. Mondjuk egyáltalán nem ugyanaz a helyzet, mert elméletileg az és a szőke hajú csaj között csak egy ártatatlan csók csattant el.
-Tudod, hogy nem ugyan az.
-Kérlek beszéljük ezt meg -szinte könyörögtem. Látta rajtam ezt, így az ő döntése volt, hogy megbeszéljük-e ezt vagy nem.
Láttam rajta, hogy hezitál.
-Kérlek -ejtettem ki a számon a könyörgő szót. Az ajtót kicsit jobban kinyitotta ezzel utalva arra, hogy beszéljük meg és menjek be. -Köszönöm-suttogtam. Kicsit úgy éreztem magamat mintha vezekelnem kéne. Bár lehet, hogy az egyik módja lett volna annak, hogy a köztünk levő konfliktust helyrehozzuk, de ez nem fog megtörténni.
-Zayn én -kezdtem bele. Mit mondhatnék, hogy sajnálom? Az olyan elcsépelt. Többször is belekezdtem a mondatba, de értelmes szavakat nem kaptam. Mély levegőt vettem.  -Amikor ma reggel felkeltem mellette, a világ legrosszabb érzését éreztem. Csak arra tudtam gondolni, hogy megcsaltalak. A bűntudat..durva volt. Senkinek sem kívánom azt az érzést. És nem emlékszem semmire. Nem emlékszem, hogy mi történt vagy egyáltalán akartam-e.
Felém fordította a fejét.
-Nem mondom, hogy nem szakítanék veled azonnal -közölte mire idegességemben elnevettem magamat. Eléggé szíven ütött.  -De ez sok mindent megváltoztat -mondta végül.



***


Másfél év múlva:
Az ominózus összeveszésünk és megcsalásuk után szakítottunk Zayn-nel. Igazából úgy maradtunk, hogy barátok maradunk, de ez a világ leghülyébb mondata egy szakítás után. Egyikünk sem tudott úgy tenni, hogy csak baráti viszony van köztünk.
Így pár hét múlva egy emlékezetes estén jöttünk össze újra, és azóta is egy párt alkotunk. Igazából a kapcsolatunk nagyon szoros és jó. Zayn nagyon sokat van távol állandóan utazik a fiúkkal, de már megszoktam. Mindennap beszélünk, így annyira nem is tűnik távolinak a jelenléte.
Másfél év után nekem is sikerült nagyon is megváltoznom. Lett pár új tetkóm és a régi hegeknek a nyomai sem maradtak a karomon. Sokat mosolygok, nevetek és elvagyok az életemmel.
Az emberek most már nem ítélnek el annyira mint régen, sőt kedves leveleket is szoktam kapni.
Jelenleg New York életét és levegőjét élvezhetem ugyanis meglátogattam Zayn-t, hogy együtt tudjunk tölteni egy kis időt. Az erkély egyik fehér székén ültem miközben a tájat bámultam már percek óta.
-Olyan jó itt -mondtam miközben felhúztam a lábaimat és a mellettem ülő barátomra néztem. -Szeretem ezt a helyet.
-Én is.
Olyan varázslatos volt minden. Csak mi ketten voltunk ott és senki sem zavarhatott meg minket.
-Szeretlek -suttogtam.
-Én is szeretlek Alexis.
És több nem is kellett. Csak ez.



Vége

Hű-ha! Kicsit nehezemre esik leírni ezeket a dolgokat. Lehet, hogy sok mindenkit megleptem ezzel, de szerintem várható volt a hamarabbi befejezés. A héten többször is gondolkodtam a blog jövőjén. Van sok ötletem, de energiám, és időm nincs, hogy írjak is.
Ez az év nagyon fontos az életemben és a blog kicsit háttérbe szorult ezek miatt.
Egy-két adat azért:
Összes megtekintés: 18 226 (jelenleg)
Legtöbbet megtekintett rész: 1. rész 553
Kommentek száma: 91
Rendszeres olvasók: 46
Díjak száma: 13
Nagyon szépen köszönöm nektek azt a pár hónapot amíg velem voltatok és olvastátok a történetemet. Mindannyian nagyon sokat jelentettek nekem. Amikor rossz napjaim voltak csak leültem a gépem elé és elolvastam a kommentjeiteket.
Nagyon szépen köszönök nektek mindent!!
Puszi, Selena.

2.évad 7.fejezet

A mai nap volt az ami reménysugárt csillogtatott a szürke napjaimba, majd ezen a "gyönyörű" napom ért a legrosszabbul véget. Hallottam és látni tudtam ma a szép dolgokat. Madárcsicsergés, a kávé illata, melegség, egy jó film, Zayn. S végül mindent porrá zúztak, törtek, tapostak.
Ma reggel miután felkeltem tényleg azt hittem, hogy vége a vágásoknak, a gyűlölködéseknek és a rosszakaróknak is. Nem tudom, hogy mi okból kifolyólag hittem mind ezt a sok szépet, de nem kellett volna. És akkor kezdjük is el.




***



Hosszú műszakom után ismét Zayn-nél kötöttem ki. Vígan nevettünk a nappaliba és a sok óra ott heverés után a csókolózás után a pulcsim következett volna. Csakhogy a vágások még mindig ott virítanak.
-Ez mi? -kérdezte Zayn könnyedén. Megdermedtem. Aztán neki is leesett, hogy mik azok ott. Mik azok a vágások. Minden porcikámat rémültség járta át. -Alexis..
-Ne! -léptem egy lépést hátra. Megragadott. Nem gyengéden ahogy ő szokott, hanem erősen.
-Te vágdosod magadat? -üvöltött rám. Megijedtem. Nem olyan volt, mint amilyen eddig volt. Látta rajtam ezt az ijedtséget. Előre lépett én pedig vele egyetemben egy lépést hátra. Mindennek vége. Megtudta, hogy párszor megvágtam magamat. Ez részben..mindegy.
A hátra lépésem miatt bevertem a fejemet a falba, majd hirtelen összerogytam. Beletúrt a hajába.
-Figyelj. Nem baj, ha ezt tetted. Komolyan nem haragszom érte. Csak mutasd meg a karodat és beszéljük ezt meg -mondta miközben leguggolt hozzám. A karomat szorosan hozzám szorítottam. -Kérlek -mondta. Óvatosan ért a kezemhez és most nem volt olyan durva, mint azelőtt. Gyengéd volt. Engedtem, hogy a kezemet kinyújtsa, majd elakadt a lélegzetem amikor a vágásokat nézte, majd végighúzta rajta az ujjait.
-Miért? -motyogta. Nem tudtam rá válaszolni. Most mondjam meg az igazat? Hogy egész nyáron magányos voltam, majd a sok rosszalló üzenet miatt? Nem. Az nem történhet meg.
Ajkamba haraptam és reméltem, hogy költői kérdésnek szánta. Elhúztam a karomat.
-Nem szeretnék erről beszélni -motyogtam és fel akartam állni, de ő visszahúzott a földre. Lábaimat felhúztam, Zayn pedig felém tornyosult így fel kellett néznem rá.
-Pedig ezt most itt meg fogjuk beszélni.

-Nem -mondtam erőteljesen. -Nem -ejtettem ki újra a tagadószót artikulálatlanul. Remegtem.  Remegtem amiatt, mert féltem mi fog történni az elkövetkezendő percekben, órákban, napokban.
Zayn a szemembe nézett. Tudtam, hogy valahogy ki akarja belőlem húzni a kérdéseire szánt válaszaimat.
-Miért csináltad? -kérdezte. Halkabban és úgy, mintha megértene. -Jó volt neked?
-Igen -vallottam be. Nagyon is.
Újra megfogta a kezemet és a vágásokhoz tette az ujjait. -Tisztában vagy vele, hogy ez mikor fog begyógyulni?
-Igen.
-Alexis ezek nem jók, érted?
-Nekem segítettek Zayn! Azért mondod ezt, mert nem érted -mondtam és kiszabadultam. Gyorsan álltam fel, de ő is kapcsolt és felém fordult.
-Miért nem hagyjuk már ezt a témát? -kérdeztem unottan. Egyetlen porcikám sem kívánta ez. El akartam futni. Egymás felé fordultunk, de volt közöttünk távolság. Mintha két ellenség fordult volna egymással szemben.

-Azért nem hagyjuk abba a témát, mert neked segítségre van szükséged -mondta komolyan.
-Nem -vágtam a szavába miközben a hangomat felemeltem. -Annyira nem érted ezt. Ugyan olyan mint neked a cigi. Segít neked érted? Segít! Abba tudnád hagyni ha megkérnek rá?
-Ez nem ugyanolyan. Az nem okoz sérüléseket. Ez betegség és te is jól tudod.  És ne hasonlítsd össze a két dolgot. Mi a szarba segít neked az, ha megvágod magadat?
-A magányban hát nem érted -kiabáltam. -Ötször fordult elő. A magány miatt. Amit te nem értesz.
-Oké. Holnap keresünk egy orvost -nem is hallotta amit mondtam.
-Nem Zayn -kiabáltam újra. -Nem hallasz? Annyi minden történt. Annyira jó volt. Ki vagy te amúgy is, hogy eldöntsd mit kell velem tenni? -hátráltam pár lépést.
-A barátod.
Igaza volt. Nagyon is. Látszódott rajta, hogy belül felforr a dühtől, de higgadtnak mutatja magát. Ellenben én a sírás határán voltam és kiabáltam. Majdnem összerogytam és a lábaim is remegtek.
-Akkor megértenéd, hogy nem kell segítség -dünnyögtem. Szinte forrt közöttünk a levegő.
-De kell Alexis. Mikor fogod már fel, hogy amit te csinálsz az nem jó? Tönkretesz, felemészt. Ez nem normális dolog és beszélned kell erről valakinek -kiabálta.
-Beszélnék, ha valaki megértene ezzel kapcsolatban. Mondjuk te. De nem, te el akarsz küldeni valami dilidokihoz, hogy majd rendbe hoz, ugye? Hát nem fog. Amúgy sem mennék sehova.
-Oké akkor beszéljük meg. Válaszolj a kérdésemre. Mi okból kifolyólag csináltál ekkora baromságot? Akik ilyeneket csinálnak a végén belehalnak -üvöltött.
-Ez csak öt vágás, Zayn. Nem kell ennyire túlkomplikálni a dolgokat -kiabáltam.




Kopogást hallottunk, majd a csengő idegesítő zaját. Mindketten az ajtó felé kaptuk a fejünket. Zayn elindult, hogy kinyissa addig én egy gyors mozdulattal töröltem le a kibuggyanó könnycseppet a szememből. Niall szőke haját láttam meg először.
-Bocsi srácok hogy idejöttem, de a veszekedéseteket átlehet hallani.
A nappali két nagy ablaka tárva nyitva állt. Elképelhető volt, hogy áthallatszott.
-Minden rendben? -kérdezte. Egyikőnk sem válaszolt, de abból, hogy én remegve, a sírást fojtogatva állok, Zayn pedig eléggé ideges, lehetett tudni; nem.
-Vágja magát Niall. Melyik ember képes ekkora hülyeséget csinálni? És nem mondja meg, hogy miért csinálta. Szerinted minden rendben van? Segítségre van szüksége és nem hagyja -mondta Zayn, de semmi szükség nem volt erre. Niall  tudja az egész történetet.
-Kérlek vigyél el innen -böktem ki. -Kérlek.
Zayn felém fordult és szinte szikrázó szemekkel nézett rám, de aki ebben a helyzetben is a legjobb barátomnak bizonyult bólintott. Gyors lépésekkel mentem az ajtó felé, majd a szőke hajú fiú társaságában szó nélkül távoztam.
-De ugye tudod, hogy nincs vége ennek a beszélgetésnek? -kiabálta utánam Zayn.
A lépcsőfokokon rogytam össze és szinte azonnal sírni kezdtem. Mi lesz ez után? fogalmazódott meg bennem a kérdés.
-Sssh -guggolt le mellém valaki és megnyugtatóan próbált segíteni. -Minden rendben lesz, oké?
Aprót bólintottam. Felhúzott a földről és átvezetett a saját lakásába. Amikor beértünk szinte azonnal belekezdtem a dolgok megmagyarázásába.
-Meglátta. Nem tudtam, hogy mit csináljak.
-Tudom. Mindent hallottam.
Újabb könnycseppek szabadultak ki a szemeimből. Összevesztem vele. Nem akarok erről beszélni. Nem akarok a dolgokról beszélni.
-Miért nem mondtad neki az igazat? Hogy miért van az az vágás a karodon?
-Azért, mert azt fogja hinni miatta van.
-És ez nem igaz?
Elgondolkodtam rajta. Nem. Nem miatta van, de mindenki azt hiszi, hogy igen. Ő is azt fogja hinni. És akkor nekünk vége lesz. Nem lesz többé olyan, hogy Alexis és Zayn, mert ő azt fogja gondolni ezek miatta vannak.
Megráztam a fejemet.
-Aludni akarok és elfelejteni ezt az egészet -suttogtam.
-Aludj itt, oké? Nem szeretném, ha ilyen állapotba mennél haza.
-Köszi -mosolyogtam rá halványan.
-És nyugodj meg. Minden rendben lesz -ölelt meg. Jól esett az ölelése, de az utolsó mondata számomra értelmetlen volt. Úgy sem lesz így.



Vooop!:) Sziasztok. Az előző fejezet is egy hosszú monológ volt és ez sem lesz másképp.  Talán a mostani hetem volt a legnehezebb az eddigiek közül. Konkrétan élőhalottként rohangáltam egyik helyről a másikra és a blogot még időm sem volt megkukkantani.  Nem tudom, hogy mikor fog a következő fejezet érkezni.
A kommentekre még nem válaszoltam, de köszönöm nektek!:)
Mindenkinek kitartást a továbbiakhoz.
Remélem, hogy elégedettek vagytok a résszel és most tényleg fontos, hogy írjatok nekem pár sort! Sokat jelentene ezeken a szürke hétköznapokon.
Puszi, Selena.

2.évad 6.fejezet

Két idegtépő nap után örültem, hogy végre kaptam egy olyan napot amit teljes mértékben a barátommal tölthetek. Habár simán az ágyban lehettem volna délig is, még hajnal volt amikor a szemeim kipattantak és ezután azon kaptam magam, hogy hat előtt kényelmes ruhát vettem fel, és egy jó erős kávét lefőztem.
Ez az őszi nap igazán hűvösnek bizonyult, de én mégis kiültem a teraszra miközben egy takaróba bugyoláltam magamat. A ködös tájat bámultam és néha néha belekortyoltam a meleg kávémba. Olyan boldognak éreztem magamat.
-Tudod, nagyon rossz arra kelni, hogy valaki nincs mellettem -suttogta valaki a fülembe. Felkuncogtam. Zayn az az ember aki sosem kell fel hamar, ha nem muszáj.
Kivette a kezemből a kávét és adott egy puszit a nyakamra. Felém nyújtotta a kezét, majd magával húzott be a házba.




***




-Már az egész jobb kezedet tetkók borítják -jegyeztem meg.
-Tetszenek?
-Igen -vallottam be, mosolyogva. Nekem nagyon bejönnek a tetoválások.
-Ma elmegyünk egy tetoválószalonba? Úgyis van egy új tetkó amit lerajzoltam és rá szeretném rakatni a vállamra.
-Menjünk -akkor itt az idő, hogy megcsináltassam az álomfogó tetkómat.  -Hol a rajz a tetkódról? -kíváncsiskodtam. Az éjjeli szekrényhez hajolt és kivett belőle egy füzetet, majd kitépett belőle egy lapot és felém nyújtotta.
-Egy tigris? -döbbentem le.
-Igen. A vállamra gondoltam.



Egyáltalán nem izgultam amikor elindultunk a tetováló szalonba. Kiderült, hogy Zayn nagyon sok tetoválását csináltatta itt, és a tetkós nagyon jó barátja. Az egész utat végignevettük és szinte mosolyogva mentünk be az üzletbe.
-Te kezded -mondtam halál komolyan amikor Zayn ismerőse a székre mutatott, hogy valaki üljön be. Telefonozott, miközben felrajzolta John a tetkó formáját, majd ami után lecsekkolta, hogy tökéletes a munka belekezdett a tetkó csinálásba.
Én egy kis, fekete széken ültem és néztem a folyamatot. Úgy tűnt nem fáj neki, bár azért ő már ebben járatos. Nem szóltunk egymáshoz még a tetoválás el nem készült. Amikor kész lettek bekötötte valami anyaggal, majd én következtem.
Beleültem a székbe és amikor elmondtam az ötletemet elkezdte rajzolni azt. A felkaromra -ahol nincsenek a vágások- szeretnék egy álomfogót. Gondoltam én a hegekre is, és amúgy egy hosszú ujjú pólót vettem fel aminek felhajtottam az ujját, hogy a tetoválás elférjen.
-Szeretnéd, hogy megfogjam a kezed? -kérdezte Zayn halál komolyan.
-Majd ha fáj és valahogy jelzem akkor megfogod -mosolyodtam rá.
Amúgy aki azt mondja, hogy nem fáj az hazudik. Fáj, de kibírható és alapból azt gondoltam, hogy kibírom és így is lett. Még elmondta John, hogy mire figyeljek oda; hogyan kell az elkövetkezendő napokban ápolni és ehhez hasonló dolgok.
-Köszönöm -mondtam. Aztán pedig indultunk haza.
-Na milyen életed első tetkójával rendelkezni?
-Imádom -mondtam.



-Amúgy az egyik magazin címlapján vagyunk -jegyezte meg Zayn a kocsiban.
-Mi? -hüledeztem.
-Igen. Hogy elvileg szakítottunk.
-Mi? -kérdeztem újra elkerekedett szemekkel. -És ezt honnan veszik az emberek? -megvonta a vállát.
-Ne törődj ezzel. Néha találnak ki hülye pletykákat meg ilyesmi, de nincs semmi. Csak ne foglalkozzunk ezzel.
-Oké -próbáltam a lehető legkönnyedebben mondani. -Csak már kivagyok a sok pletykától -vallottam be.
-Elhiszem.
-Olyan furcsa, hogy amikor felmegyek twitterre mindenki gyűlöl engem -sóhajtottam. Ezt igazából csak magamban gondoltam és nem hittem, hogy ki fogom mondani. Hirtelen aggodalom suhant át rajtam, majd rá néztem. Engem bámult. Hirtelen kanyarodott ki az út szélére és megállt.
-Mit csinálsz? -kérdeztem döbbenten. Teljesen felém fordult. -Ezt most pont itt kell megbeszélnünk? -sziszegtem.
-Igen. Vedd elő a telefont és szüntesd meg a felhasználódat.
-De Zayn! Nem fogom megtenni -a rádiót bámultam csak azért, hogy ne kelljen tartanom vele a szemkontaktust.
-Nézz rám -kérte. Belenéztem a szemeibe. -Nem fogom hagyni, hogy bármi bajod essen emiatt. Tudom, hogy mindent a szívedre veszel és nem akarom, hogy emiatt netalántán álmatlan éjszakáid legyenek. Megértetted?
Aprót bólintottam.
-És most vedd elő a telefonod és függeszd fel.
Így tettem. Megnyitottam a twittert, majd a beállításoknál felfüggesztettem magamat.
-Csak tudod ez olyan rossz. Senki sem ismer. Egyikőjük sem. És mégis mindenkinek elhordanak, a halálomat kívánják meg satöbbi.
-Tudom. Na gyere ide -mondta és én odahajoltam hozzá. Mellkasához hajtottam a fejemet. -Nem szabad ezekre gondolnod. Ez nem miattad hanem miattam van, érted?
-De én meg azt nem akarom, hogy te érezd magadat rosszul -sóhajtottam.
S hazaindultunk.



-Szerinted anya már megszült? -kérdeztem. Már pár perce itt fekszünk csendben, a gondolatainkba merülve és én annyira belemélyedtem ebben a témába, hogy kiböktem a kérdést. Nem is igazán tudom miért pont Zayn tudna rá válaszolni.
-Nem tudom. Eltelt már azóta kilenc hónap?
-Szerintem már igen. Bár nem tudom hány hónapos terhes volt amikor kiköltöztem.
-Ma olyan világvége hangulatú témáink vannak.
-Vagy csak a mi kedvünk világvége hangulatú -mondtam. Mert nekem tényleg olyan hangulatom volt.



Sziasztok:) Gondoltam írok egy kis helyzetjelentést is. Hű-ha! A mostani egy hónapom maga volt a pokol és a rohanás. Egyszóval hétköznap tanulok és másra nincs időm. A blogot is csak hétvégén tudom írni. Tudom, hogy a legutóbbi pár rész, emiatt volt ilyen, de már az első évad végén tudtam, hogy a 2.évad 7.részénél kezdődnek az izgalmak.
Szomorú vagyok, hogy az előző két részhez egy kommentet sem kaptam. Most nem fogok pappolni, hogy mennyien vagyunk és miért nincsen, mert tudom; mindenkit lefoglal az a fránya iskola, de kérlek titeket, hogyha nem is ehhez a részhez, de a következőkhöz írjatok pár sort!:)))
Kitartást. Puszii

2.évad 5.fejezet

Szinte egész éjjel nem aludtam olyan gyomorgörcsöm volt. Zayn mellettem viszont egész éjjel gondtalanul aludt, így észre sem vette, hogy én csak összegömbölyödve; felhúzott lábakkal feküdtem.
Teljesen megbízom Niall-ben, de mégis volt bennem egy amolyan félelem érzet, hogy elmondja. Ráadásul ma fognak találkozni.
Madárcsicsergés szűrődött be, bár a kedvem nem éppen vidám sokkal inkább feszült volt mégis megmosolyogtatott a csicsergés dallama. Nemsokára az ébresztőm is megszólalt, hogy most már ideje volna felkelni és munkába indulni. Gyorsan nyomtam ki a telefonomat, hogy Zayn a hangos zajra ne ébredjen fel.
Általában nem szokott, sőt, ha nekem kell felébresztenem az is fél óráig tart, mert nem akar kiszállni az ágyból. Most viszont sikerült neki is felkelnie.



-Elkísérsz ma? -kérdeztem mosolyogva. Reméltem, hogy ma eljön velem. Még sosem kísért el.
-Igen. Amúgy tegnap összevesztél Niall-el? Olyan furcsa voltál utána.
Na már csak ez hiányzott.
-Nem vesztünk össze. Szerintem nem voltam furcsa -mondtam könnyedén. Utálok neki hazudni. Meg alapból félek, hogy átlát rajtam. Eddig mindig azt mondta jó ember ismerő. Felálltam és elpakoltam a tányérokat, remélve, hogy nem kérdez többet.
Végül Zayn a kocsijával vitt el, így nem kellett a kifejezetten nyomasztó Londoni reggelen sétálnom. Nem beszélgettünk az út alatt csak a rádióból kiszűrődő halk zene szólt.
-Köszi, hogy elhoztál -hajoltam oda hozzá, hogy egy csókot adjak neki miközben leállította a motort.
-Semmiség.




***



Egész napos idegesség jellemezte a napomat. Próbáltam mindenkire mosolyogva nézni -ahogy tenni kéne- és nem felkapni a vizet egy-egy vevő hülyeségén. Szinte a hajamat tépkedtem idegességemben és a munkaidő még mindig nem járt le.
-Mi a baj? -kérdezte aggodalmasan Sasha. Ő velem ellentétben egész nap szívből mosolygott már szinte ugrált az asztalok között és szinte pillanatok alatt készítette el a rendeléseket.
-Ez a szar nem működik -éppen forrócsokit próbáltam csinálni csak hát nem sikerült.
-Nem erre gondoltam. Mi van veled egész nap?
-Semmi. Ki megyek cigizni -sóhajtottam. -Tartod helyettem a "frontot"?
-De hát nem rég voltál.
Nem válaszoltam, hanem kimentem a hátsóajtón. Azt mondta, hogy nem mondja el és én bízok benne. Akkor meg miért vagyok ennyire ideges?! Sóhajtottam mikor elszívtam az újabb cigit. Ez ma már nem is tudom hányadik.
-Alexis be kéne jönnöd segíteni -jött ki hirtelen Sasha. Kifújtam a füstöt, majd felé fordultam és egy mosolyt helyeztem fel az arcomra.
-Megyek -mondtam fanyarul.


Ebédidőben leültem az egyik asztalhoz Sasha mellé. Ő éppen valami salátát evett nekem pedig megfordult a fejembe, hogy netalántán nekem is kéne valamit ennem.
-Kérdezhetek valamit? -néztem rá. Ő mindig olyan racionálisan és megértően áll a dolgokhoz. Mondjuk semmi esetre sem akartam neki elmondani a dolgokat. És tudom jól, hogy miket tett. Konkrétan egy csónakban eveztünk. Bólintott. -Te csináltál már az életben nagy hülyeségeket?
-Például?
-A suli alatt vágdostad a kezedet, nem? -kérdeztem enyhén tapintatlanul. Nem így akartam, de ezt, hogy lehet szépen megkérdezni? Eltolta magától az ételes dobozt és felém fordult.
-Honnan tudod? -döbbent le.
-Mindenki tudta -világosítottam fel. Ő nem tudta jól titkolni. -Hogyan álltál le vele?
-Sehogy. Elküldtek egy intézetbe, Alexis. Egy egész nyáron át ott voltam.
Ó, jaj! Én pedig ilyen hülyén kérdeztem meg. Nem tudtam. Aggodalom suhant át az arcomon. Pár másodpercig csak néztem őt. Ha kiderülne rólam a dolog és engem bámulna valaki én biztos leütném az illetőt.
-De miért kérdezted? Van ismerősöd aki vágja magát? -kérdezte.
-Igen -hazudtam. -Nem tudom, hogy mit kezdjek vele.
-Állítsd le őt. Mert, ha sokan megtudják és bedugják valahova ott meg fog őrülni. Pont ugyanígy fogják kezelni. Naponta fogják csekkolni az állapotát és pirulákat kell szednie.
Üres tekintettel néztem rá.
-Bocs -mondtam és kiszaladtam a mosdóba. Gyorsan nyitottam meg a csapot, majd egy kis hideg vizet raktam az arcomhoz nyugtatás gyanánt. A karomra néztem és a hülye hegeket bámultam.
Na kábé így  telt el a mai napom.


Záróra után sietve mentem a lakásomhoz, hogy összeszedjek egy-két dolgot amire szükségem lehet. A lakásom adta lehetőségeket most, hogy Zayn itthon van egyáltalán nem használom ki. Sietve mentem vissza a lakásába és őt már otthon találtam. Épp vacsorát főzött.
-Szia -köszöntem. -Milyen volt ma a fiúkkal? -kérdeztem a lehető legmeggyőzőbben.
-Jó, elvoltunk. Írogattunk dalokat meg minden.
Ledobtam a táskámat és azzal együtt kábé hét tonna terhet a vállamról. Nem mondta el neki. Hála az égnek. Lehunytam a szememet és kifújtam a benn tartott levegőt. Nem mondta el.
-Minden rendben? -furcsán nézett.
-Persze -mosolyodtam el. Most már igen.



Zayn elment zuhanyozni és nekem muszáj volt beszélnem Niall-el. Óvatosan nyitottam ki a bejárati ajtót, majd szinte futva tettem meg a lépéseket. Becsengettem hozzá és karba tett kézzel vártam, hogy kinyissa az ajtót.
-Nem mondtad el neki -támadtam le köszönés nélkül.
-Megígértem -mondta. -Hazudnék, ha azt mondanám nem fordult meg többször is a fejemben. Tudod, hogy hány ember halt már bele ilyesféle dolgokba?
-Ez csak öt vágás, Niall. Nem több -válaszoltam. A szél belekapott a hajamba és a kezeim összedörzsölésével próbáltam magamat melegíteni.
-De lesz több. Ilyenkor mindig van több. Ez függőség, Alexis.
-Nem lesz több -vágtam rá. Ahogy kimondtam meg is bántam. Fogalmam sincs, hogy mikor érzem úgy, hogy meg kell vágnom magamat. Mert kísért ez az egész. Rám nézett és látszódott rajta, hogy valamit nagyon ki szeretne jelenteni.
-Oké, de ha több lesz akkor szólok Zayn-nek!
Gombóc nagyságú valamit éreztem a torkomban. Hogy én mekkora hülye vagyok! Rávágtam, hogy nem lesz több? De komolyan. Mi vagyok én, talán jósnő, hogy így előre meg tudom mondani a dolgokat? És akkor, ha valami ok folytán lenne több vágás a kezemen szólni fog. Túl komoly volt ahhoz, hogy viccelt volna.
Szó nélkül fordultam meg és mentem vissza a házba. A sírás kerülgetett, de nem potyogtathattam a könnyeimet.
Mire visszaértem Zayn még mindig zuhanyzott úgyhogy nem vett észre semmit.  Besokallva ültem le az ágyra és pár percig csak ültem és egy bizonyos pontot bámultam.
-Tisztában vagy vele, hogy a holnapi nap csak a miénk? -jött oda Zayn és végigsimított mutatóujjával az arcomon. Kacagnom kellett.
-Tisztában -bólintottam mosolyogva.


Hátam a mellkasához ért és emiatt minden levegővételét érezhettem. Megmosolyogtatott, hogy a hajamat birizgálta miközben az egyik kezünk összekulcsolva maradt a derekamon. Nem lettem volna máshol.


Hali!:)
Tudom, hogy rövid lett, de a következő utáni rész..;)
Kicsit szomorú voltam, mert egy kommentet sem kaptam úgyhogy kérlek titeket írjatok! Bocsánat, hogy nem volt fejezet egy hétid, de tudjátok..suli.
Puszii

2.évad 4.fejezet

Pár nap munka után felüdülésnek tűnt az a kis pihenőnap amit kaptam. A vágások még mindig nem derültek ki hála az égnek és és nagyon hiszek benne, hogy nem lesz ezzel kapcsolatban semmi probléma sem. Boldog voltam és örültem, mert ma végre találkozni fogok egy emberrel aki számomra nagyon is fontos lett. Mégpedig Niall az. Szerintem egyikünk sem gondolta volna, hogy köztünk barátság fog kialakulni, de ez elég erősnek mutatkozott meg az idők alatt.
Zayn mellett ő is hiányzott a turnéjuk alatt és most örülök, hogy tudunk végre mi is beszélgetni.


Szinte mosolyt csalt az arcomra a tudat, hogy ma találkozunk. Kábé délután, estefele sikerült ezt a találkozást megejteni, így én kiléptem Zayn házából és átmentem Niall-höz.
-Szia -köszönt miközben elnyújtotta a szót és megölelt. Visszaöleltem.
-Hali -mosolyogtam.
-Szóval akkor kezdhetjük a szokásos programunkat? -kérdezte. Szinte mindig amikor találkoztunk általában pizzáztunk meg sört ittunk és megbeszéltük az élet gondjait.
-Persze.
Szinte ráestem a kanapéjára miközben ő velem szemben foglalt helyet.
-Na mesélj te lány. Mi történt veled amióta nem beszéltünk?
Felsóhajtottam. Már szinte a nyelvem hegyén volt, hogy elmondok neki mindent. De tényleg mindent, de aztán rájöttem, hogy abból semmi jó nem származna. Nem bírná ki, hogy ne mondja el Zayn-nek és rá is megharagudna, mert ő előbb tudta.
-Minden rendben -mondtam feleszmélésemből.
-Nem vagy ebben teljesen biztos.
-Élek.
-Az fontos.
A legfontosabb.
Felbontottam az előttünk heverő sört ami egy sziszegéssel jelezte, hogy megadta magát. Nem akartam erről most itt beszélgetni. Még nem igazán állok készen rá, és nem tudom, hogy miket is érzek.
-És veled miujság van? Van már valami csaj aki bejön? -apró mosolya mindent elárult én pedig kiváncsi lettem. Feljebb ültem és egy amolyan "na halljam" nézéssel ajándékoztam meg.
-Volt New York-ban egy lány. Szőke hajú, kék szemű, mosolygós. Csak az a probléma, hogy kevés időt töltöttünk ott. Megvan a száma, de nem hívtam fel.
-Miért nem?
-Mert ő amerikai én pedig londoni. Másik földrész. Nem jönne össze a dolog.
-Bármi lehetséges -mosolyodtam el halványan. Mert ha a szerelemről van szó, tényleg bármi lehetséges.
-Áhh -legyintett. -És veled meg Zayn-nel mi van?
Az arcomon ólálkodó pír mindent elárult.
-Nagyon jól megvagyunk.
-Ennyi? -döbbent le. -Több belátni valót a kapcsolatotokba nem kapok? -nevetett fel.
-Kérsz?
-Áá, nem muszáj.
Úgyis tudtam, hogy mindent tud.


Aztán a dolgok mind rossz irányba fordultak. Egy pillanat alatt történt, hogy Niall kezében megbillent a sörös doboz és annak a nagy része az én karomon landolt. Jobban mondva a jobb karomon. Egy fehér színű hosszú felsőt viseltem aminek az ujja vége az alkarom feléig tartott.
Teljesen átitatódott a vékony anyag az itallal én pedig azon kaptam magamat, hogy "o" betűre formázom az ajkamat, mert a vágások tisztán látszódtak a karomon. Azonnal a fiúra pillantottam, de az arcán nem tudtam semmi meglepettséget kivenni; nem vette észre.
-Bocs -mondta gyorsan. És abban a pillanatban próbáltam a kezemet gyorsan elfordítani, de ő gyorsabb volt és maga elé húzta azt. -Ezek vágások? -emelte fel a hangját.
Most mit mondhattam volna? Hogy nem azok? Azok. Nem tagadhattam le. Ő sem hülye.
Nem válaszoltam semmit amit igennek vett. Azonnal elkaptam a kezemet onnan.
El akartam menni onnan. El akartam futni, vagy netalántán kitörölni az emlékezetéből ezt az egészet és folytatni ugyanolyan módban a beszélgetésünket.
-Alexis..-értetlenkedett mire felsóhajtottam. -Te..-nem tudott jobb szavakkal illetni. Valószínűleg még nem került ilyen helyzetbe és, ha jobban belegondolok; én sem.
-Ne! -suttogtam. Gyorsan álltam fel ő pedig követte a mozdulataimat. Belenéztem a szemeibe és aggodalmat láttam.
Tudta jó, hogy mit látott. Nem mondhattam azt neki, hogy rosszul látta. Elkapta a karomat és erősen fogta, hogy ne tudjak szabadulni tőle. Felhúzta a felsőm ujját és meglátta a vágásokat. Elállt a lélegzete és köztünk megfagyott a levegő. Pár pillanatig csak nézte én pedig azt hittem, hogy szó szerint lefagyott. Mutató ujjával megérintette a legfrissebb heget én meg beleremegtem. Kellemetlen volt.
-Ez még új -mondta inkább magának. Ajkamba harapva vártam a reakcióját. -Meséld el -hangja erősebb volt, mint amilyen szokott lenni és inkább parancsolóan ejtette ki a szavakat.
Megráztam a fejemet. Nem.
-Zayn tudja? -nézett most már rám. A hallgatás beleegyezés. -Mióta..
-Nyár óta -szólaltam meg végül.  Leült a kanapéra és magával rántott engem is. -Ne mond el Zayn-nek -könyörögtem.
-Meséld el -kérte. Nem is igazán tudom, hogy hol kezdjem. Annyira homályos még nekem is ez az egész.



-Annyira magányos voltam. Amikor nem kellett mennem dolgozni, szinte egész nap csak ültem és vártam, hogy végre teljen az idő. Olyan üres volt minden. Nem volt senkim akivel tudtam volna beszélni. Nem szólaltam meg egész nap, mert nem volt kihez. Valami hihetetlen szar érzés az egész. Aztán meg elkezdtem netezni. Szinte egész nap a twittert olvastam és az üzeneteket, hogy én nem kellek Zayn-nek, mert ronda vagyok és hasonlók. És ezt az egészet három hónapig bírtam. Aztán vágtam meg magamat először -mondtam el az egészet.
-És ez segített? Jó volt? -kérdezte szemrehányóan.
-Igen -vallottam be. Mert nagyon is az volt. -Fájt, de megkönnyebbültem. És újra akartam.
Egy "pff" hangot adott ki.
-Alexis neked segítségre lenne szükséged.
-Nem! Nem! Nem kell segítség. Tök jól vagyok -bizonygattam.
-Nem vagy jól -jelentette ki. De jól vagyok. Mert tudom, hogy mit csinálok. Nem fogok egy-két vágás miatt még öngyilkos lenni, vagy mi. Ez csak egy kis öröm a számomra.
-Te mit tettél volna a helyemben Niall? Nem volt senkim egész nyáron. Nagyon sokan használják ezt a kifejezést, de nekem tényleg nem volt. Nincs családom -nyomatékosítottam az utolsó szavakat szinte sírva.
-Nem. Mi itt vagyunk neked. Zayn és én is.
-Akkor nem voltatok -ráztam meg a fejemet. -Zayn is nagyon azt akarja hinni, de belül tudja, hogy nem így van. Rohadt sok dolgotok volt és az időeltolódás miatt napokig nem beszéltünk. Nem beszéltem akkor senkivel. Napokig ki sem nyitottam a számat!
-Akkor sem ez lenne a megoldás. Amúgy is. A legutolsó az új. Nem rég csináltad. És már itthon vagyunk egy hete.
Igaza van. Nem tudtam megszólalni. Nyert.


-Ugye nem mondod el neki? -kérdeztem. Nem kellett nevet mondanom úgy is tudja kire gondolok.
-Alexis ugye tudod mire kérsz most? Ő az egyik legjobb barátom.
Aggodalom futott át az arcomon. Ha kikotyogná..
-De azt fogja hinni, hogy miatta van -könyörögtem.
-És ez igaz? -tette fel a kérdést. Elhallgattam és lehunytam szemeimet.
-Tekintsük úgy, hogy te erről nem tudsz semmit. Az jobb lenne?
Bólintott. Szorosan öleltem ezek után is magamhoz.
-Ne tedd tönkre magadat, kérlek -búcsúzott el.


Gyors léptekben mentem vissza Zayn-hez. A pulcsim már teljesen megszáradt, így ő remélhetőleg nem fog észrevenni semmit. Komolyan, olyan ideges lettem ezek után.
-Mi a baj. Olyan furcsa vagy -mondta. Nem igazán tudom, hogy ezt miből sikerült megállapítania.
-Szeretlek, ugye tudod?  -öleltem meg és csókoltam meg. A hasam hirtelen görcsbe rándult.
Ismerem Niall-t, de el tudom róla képzelni, hogy az én érdekemben elmondja Zayn-nek a vágásokat.



Sziasztook!:) Hű-ha! Remélem tetszett a fejezet.
Kérlek iratkozzatok fel és kommenteljetek!
Ja és köszönöm szépen a két kommentet és a 12 pipát :")
Szépséges szerdai napot!
Selena

2.évad 3.fejezet

Eddig hét hónapon keresztül bármikor bejöttem dolgozni mindig hihetetlen gyorsasággal telt el a nap. Most pedig amikor Zayn itthon van akkor meg csigalassúsággal telik. Hogy is van ez? Bármikor amikor az órára pillantottam az mindig csak pár percnél mutatott többet. Így fel kellett vennem az áll mosolyomat és minden vendégnek azt mutatni az élet szép és barátságos. Tök jó. A nap végére pedig olyannyira leamortizálódott a kedvem, hogy azt vettem észre, szinte már minden emberrel bunkó lettem.

Mikor pedig záróra volt szinte azonnal kaptam fel a dzsekimet és a táskámat, majd indultam haza. Jobban mondva Zayn-hez, hogy az éjszakákat együtt töltsük. Meglepetésemre nem volt otthon és ajkamba harapva jöttem rá, hogy ő most később jön, mivel ment a szüleihez Bradford-ba.
Egy gyors zuhany után törülközőben mentem végig a folyosón a szobáig amikor is Zayn jött ki a helyiségből. Nem kicsit lepődtem meg, sőt fel is sikítottam ijedtemben. Majdnem hátracsúsztam, de ő elkapott és a karomnál fogva tartott.
-Szió -köszöntem neki mosolyogva.  Vizes volt a kezem és az arcom, de nem törődtem vele és megcsókoltam. Majd rájöttem a kezemen éktelenkedő vágásokra, így azonnal odaszorítottam karomat a törülközőmhöz. -Mi volt a szüleidnél? -kérdeztem miközben bementem a szobába és pizsamát kerestem magamnak.
-Nem sok minden. Anya viszont sírt. Meg nagyon sokat beszélgettünk. Jó volt őket látni.
-Akkor jó -mosolyogtam.
-Neked volt valami érdekes ma a munkában?
-Nem. Lassan telt el. Nagyon nagyon lassan -sóhajtottam.


-Tegnap éjjel mi volt veled? -kérdezte. Nagyot nyeltem. Hogy én ma mennyit gondoltam erre a hülye álomra. A szüleimmel, és egy idegen nővel? Nagyon nem illik össze a történet. És akkor most mikor fogok meghalni? Amikor megszületik a gyerek?
-Rossz álom -vontam meg a vállamat.
-Éreztem. Meséld el.
Kicsit feljebb ültem. Nem akartam erről beszélni.
-Nem szeretném.
Ez olyan gáz. Nem mondhatom el a barátomnak. Jobban mondva nem igazán akarok ezen rágódni vele, mert így is eléggé megijedtem ettől. Ajkamba haraptam amikor ujjait végighúzta a karomon és ettől libabőrös lettem. Kicsit arrébb húzódtam.
-Kérlek.
-Nem tudom miért akarod ezt ennyire erőltetni Zayn -szóltam rá kicsit erőteljesebben. -Csak egy rossz álom volt baszki és kész. Beletemettem kezeim közé az arcomat.
-Bocs.



Késő éjjel lehetett már amikor a saját házamban épp a gépem előtt ültem és az interneten böngésztem. A szobát egyedül a laptop erős fénye világította meg és sok ásítás után voltam csak képes a képernyőre szegezni szemeimet.
Sajnálatos módon én is egy normális lány vagyok aki képes az éjszaka közepén a twitteren lógni, és hát így is tettem. Nagyot nyeltem amikor megláttam, hogy a követőim száma rohamosan növekedett pedig semmit sem írtam ki. Rákattintottam a nekem küldött üzenetekre is. Nem kellett volna.
Az elsőket olvastam el. Mindegyik a halálomat kívánta, vagy hogy szakítsak Zayn-nel mert nem vagyok elég jó neki. Gombóc nagyságú valamit éreztem meg a torkomban.
Mindig is hallgattam mások véleményére. Mindig is úgy gondoltam; nem én látom magamat kívülről hanem más emberek. Ők tudják, hogyan nézek ki és emiatt tudnak véleményt alkotni. Mindig előtérbe helyeztem mások véleményét a sajátomnál.
Tudtam, hogy nem lett volna szabad, de tovább olvastam. Mindenhol Zayn Malik ronda, mihaszna barátnője vagyok. Valahonnan előkerült pár nem túl szép régi bulis kép is amit előszeretettel mutattak az interneten. A francba.
Vagy fél óráig olvastam és összesen egy darab nem engem ócsároló hozzászólást találtam. Annyira kicsinyes dolog ezek miatt kiakadni, de ez már több mint hét hónapja megy. Nem kellene ezekkel foglalkoznom, de akkor is. Bármikor ha felmegyek ilyen helyekre csak szidnak engem.
Azt írta ki az internet, hogy új húsz hozzászólás érkezett én pedig azonnal rákattintottam. Egy One Direction rajongói oldal írta ki, hogy én éppen Zayn-nel vagyok. Fogalmam sincs, hogy ezt honnan veszik hiszen ez egyáltalán nem igaz.
Annyi kérdés fogalmazódott meg a fejemben. Ismernek? Tudják az élettörténetemet? Tudják, hogy miket éltem át és hogy hány éjszakán át sírtam? Nem. Nem tudnak rólam semmit.
És miért gyűlölnek? Miért akarják, hogy meghalljak? Csak azért, mert nem vagyok nekik szimpatikus vagy netalántán ne legyen Zayn mellett senki? Istenem.

Hirtelen kaptam fel a kezemet, majd tekintetem a karomra tévedt. A vékony karomra ahol négy darab vágás látszódott. A torkom összeszorult amikor belegondoltam, hogy mi fordult meg a fejemben. Őrültség.
Attól, hogy megint fájdalmat okoznék magamnak még mindig utálna, mindenki. Felálltam és a fürdő felé vettem az irányt. Bezártam az ajtót, bár nem volt itt senki.
Belenéztem a tükörbe és akaratlanul is felnevettem. Annyira esetlennek nézek ki.
Szinte remegve vettem elő a pengét és néztem végig az alkaromon. Egy hirtelen és át nem gondolt mozdulattal csináltam egy újabb vágást rá. Egy törülközőt nyomtam rá sietve hiszen a vér akadályt legyőzve kezdett folyni a karomon. Érezni kezdtem a fájdalmat és valami megmagyarázhatatlan érzést.
Fájt, nagyon is. De eközben valamiféle megnyugvást éreztem. Nem érdekelt, hogy ennyien utálnak és szinte most mindenre az lenne a válaszom: leszarom.
Leültem a fürdőkád szélére miközben még erőteljesebben nyomtam a szövetdarabot a kezemre. Annyira jó érzés volt.



-Ezt észre fogja venni Zayn -rémültem meg másnap reggel. Ezt már biztos. Hogy én mekkora egy hülye vagyok! Hát mit fogok én csinálni, ha észreveszi? Nem akarom. Nagyon nem. Munka után megint hozzá fogok átmenni és akkor már nem igazán lehet mentségem. Éppen hogy a régi vágások kezdtek már halványulni és szinte már alig lehetett látni őket.
Totálisan hülye vagyok az egyszer biztos.



***



Nem is hazudtam! Oké, egész nap azon gondolkodtam, hogyan nem tudnék átmenni este Zayn-hez. De hát még olyat sem tudnék neki mondani, hogy: a barátaimmal megyek valahova, mert, hogy nincsenek is. Pf.
Szerintem a sok gondolkodásban vagy inkább ideg marcangolásba fájdulhatott meg a fejem, de délutánra már olyan szinten fájt és lüktetett, hogy a másik lány akivel ma együtt voltam, Angela mondta, hogy menjek haza és feküdjek le aludni, mert így nem nagyon érek sokat.
Így hát küldtem egy üzenetet Zayn-nek aki a mai napot a barátaival töltötte, hogy mi a helyzet.


A csengő hangjára lettem figyelmes és szinte azonnal felültem. Leszedtem a fejemről a vékony törülközőt ami hideg vízzel volt átitatva és kinyitottam az ajtót. Nem kicsit lepődtem meg amikor az előttem álló személyt megláttam.
-Szia -köszöntem döbbenten. Zayn volt az.
-Azt mondtad nagyon fáj a fejed így gondoltam én leplek meg téged.
Megmosolyogtatott. Olyan édes.  Adtam neki egy csókot miközben a mosolygásomat nem bírtam abbahagyni. Tekintetem azonban a karomra meredt és boldog voltam, mert hosszú felső volt rajtam, így a mai nap folyamán már biztos, hogy nem fog kiderülni a kis titkom.



Hi!:) Végre szüneeeeeet.:D Úgyhogy ez alkalomból itt az új fejezet.
Köszönöm szépen a kommenteket és ehhez is írjatok pár sort, mert tudjátok, hogy nagyon sokat jelentenek!
Puszi