9.fejezet

Az esti órákban kifejezetten idegesítővé vált a sötétség ami a rossz idő miatt következett be. Kedvemet ez a pici kis tény meglehetősen elrontotta így újra, gorombán és idegesen mentem haza. Valószínűleg a világ nem kedvel engem, mivel az eső megint gyönyörűen elkapott és sikerült egy jó kis záporesőbe belefutnom. Nem is repeshetnék jobban az örömtől.
Ja, de! Mégis. A csuromvizes ruháim testemre tapadtak, valamint amikor beléptem a házba anyám rögtön kiabálni kezdett, hogy: Vizes lesz a padló. Ennek hatására a fejem forrni kezdett a dühtől és ökölbe szorított kézzel futottam fel a szobámba, majd becsaptam magam mögött az ajtót.
Ruhák után kezdem kutatni a szekrényemben, majd szó szerint a földhöz vágtam magamat mikor csak egy kiszakadt melegítőnadrágot és egy majdnem ugyanerre a sorsra jutott pulcsit találtam. Szóval még moshatok is. Lehámoztam magamról a vizes darabokat, majd felvettem a melegítőt.
A földön és az ágyon hagyott ruháimat pedig felkaptam és bevágtam őket a mosógépbe.



Egy pillanatra egy fura ötlet suhant át fejemben, s úgy éreztem ezt rögtön meg kell valósítanom. Felkaptam a telefonomat és gyors léptekkel rohantam ki a házból. Nem érdekelt, hogy késő van és csak remélni tudtam; az egyik edzőterem nyitva van.



*


Viszonylag hamar találtam egyet ami még mindig nyitva állt előttem. Benyomtam az ajtót így egy hosszú folyosón találtam magamat. Jobb oldalt egy női és egy férfi öltözőt pillantottam meg, bár én nem hoztam olyan ruhát amibe át tudnék öltözni ez most cseppet sem izgatott. Egyedül a bennem levő dühöt akartam levezetni végre, s nem magamban tartani. Fogalmam nem volt, hogy ez honnan jött, mivel a mai napomat cseppet sem lehet rossznak mondani. Sőt, egy egész napot töltöttem egy személlyel aki nem próbált meg letapizni vagy valami hasonló dolog mint ahogy az elmúlt időkben a többi férfi próbálta velem ezt tenni.


Hatalmas piros betűkkel volt kiírva az egyik ajtó fölé, hogy "edzőterem". Benyitottam és szinte csak férfiakkal teli hatalmas termet láttam meg magam előtt.  Mindenki súlyzókat emelt, elképedt tekintettel  és afféle "Ő meg mit keres itt?" pillantással néztek rám. Elindultam feltérképezni a helyet, bár az épületre fel volt festve egy ember aki épp egy  boxzsákot üt, nehéz volt megtalálnom eme részleget.
Majd elképedve néztem, hogy két fickó milyen erővel ütötték egymást. Karba font kézzel pásztáztam őket. A fekete hajú sokkal erősebb volt. Egyből rájöttem, hogy nekem is ilyenre van szükségem. Boxolni akarok!
Egy fiatal fiú állt meg mellettem aki nem sokkal idősebb lehetett nálam. Talán húsz év körül lehetett.
-Ki akarod próbálni?
-Igen -bólintottam.
Elindult én pedig követtem. Egy sötétebb helyhez vezetett, de ahogy felkapcsolta a villanyt megláttam a terem másik részét ahol sokkal több box felszerelés volt mint a többi helyen.
-Itt tartunk órákat -motyogta. -Mi a neved?
-Alexis. Tied?
-Alex.
Felém nyújtott két piros box kesztyűt amit gyorsan fel is vettem, majd Alex szó nélkül kötötte be a fűzőt rajta. Egy hatalmas boxzsák felé biccentett ami a falon felszerelt kampón lógott le.
-Üsd -mondta egyszerűen, majd mögé lépett és megfogta azt.

Ütöttem egyet, amit hangos csattanás övezett. Mély düh uralkodott el rajtam a második ütés után és úgy éreztem itt az én időm. Arra, hogy levezessem a feszültséget ami az egész eddigi életemben felgyülemlett bennem. És újra ütöttem. Onnan tudtam, hogy egyre erősebb vagyok, hogy az anyagon egyre nagyobb csattanással ért oda a kezem.
-Álj! -mondta. Furán néztem rá. -Miért vagy itt?
-Dühös vagyok.
-Kire?
-Mindenkire. Az egész világra, hogy megszülettem!
-Más okok?
-Senki sem törődik velem..kivéve azt hiszem egy embert.
-Oké.
Újra visszahelyezte kezeit a zsákra, én pedig újra és újra ütöttem.
-Egyedül vagy?! Így is maradsz! -mondta.  Értetlenül néztem rá mire rájöttem, hogy provokál.  A felgyülemlő düh végre kitört belőlem és, -ha eddig nem- most teljes erőmmel ütöttem. Egyik kéz, aztán a másik. Az egyik olyan erősre sikeredett, hogy Alex-nek hátra kellett lépnie nehogy elessen és így megtámasztotta magát.
Fogalmam sincs, hogy hány perce csináltam ezt, de a testem már megálljt parancsolt amit nem voltam hajlandó figyelembe venni. Homlokomon verejték jelent meg a hajam pedig ami eddig erős copfba volt kötve, úgymond életre kelt és hajszálaim össze-vissza álltak. Kezeim sajogtak..kit érdekelt?! Engem nem.


-Lenyugodtál?
-Nem..nem volt elég.
-Megtanítalak pár önvédelmi fogásra és olyanokra, hogyan tudod levezetni a feszültséget, oké?
Csak bólintottam.
-Na jó. Üss! -mondta komolyan mikor egymással szembe fordultunk.
-Mi? -nevettem el magamat.
-Üss
Hát jó. Vonakodva, de egy erősnek szánt ütést akartam adni arcára. Hihetetlen gyors reflexét megvillantotta amikor elkapta a kezemet és megszorította. Pont ott ahol Dan is ugyanezt tette.
-Ki csinálta ezt veled? -nézte a csuklómat.
-Egy ismerősöm -dadogtam.
-Ezt ki tudod védeni..na gyere!


*


Az esti programom némiképp felüdülést váltott ki belőlem, de még így is fapofával indultam haza. Kulcsomat elővettem és beraktam a zárba, mikor hangokat hallottam. Már elmúlt 11 így mondhatni, megijedtem és a hangok nagyon is valósnak tűntek.
-Van ott valaki? -kiabáltam.


Sziasztok!:) Köszönöm szépen az előző fejezethez a kommentet:*
A következő rész időpontja elég ingatag mert most a másik blogomba kéne behozni a lemaradást. Szépséges nyarat!
Sel.

8.fejezet

Hali! :* Olyan rossz idő van:( Nálatok is?
Egyébként kérlek olvassátok el az előző bejegyzésemet és kövessetek bloglovin'-on ahol már tizen vagyunk!
Egyébként nagyon szépen köszönöm a három díjat, imádlak titeket.

Kommentelni ér!:)

Csendben lépkedtem a hosszú járdán ami elég kihaltnak tűnt ez időtájt. Lehajtott fejjel mentem és lábaimat járásra kényszerítettem. Szó szerint vonszoltam magamat csakhogy később érjek oda. Egy kis gondolkodási időre volt szükségem, hogy átgondoljak szinte mindent és most, hogy Zayn-hez igyekszem még több dolog van amit nem értek.
Egy furcsa érzés járta át testemet amit nem tudtam hova tenni. Talán a fáradtság egyik jelének tudtam be amit éreztem. A gyomromban fura görcs jelent meg ami akaratlanul is ott volt, s nem akart eltűnni. Kételyeim támadtak mindennel szemben és nem értettem, hogy miért vannak hangulat ingadozásaim amik az elmúlt pár hétben elég sokszor előfordultak.

És a még inkább elhúzott útnak végül a végéhez értem; vagyis megpillantottam Zayn házát. Nagyot sóhajtottam, majd megfogtam a kisajtónak a kilincsét, s meglepetésemre az ajtó ki volt nyitva. A házba igen könnyen bejutottam ugyanis annak az ajtaja is nyitva állt előttem.
-Zayn! -kiabáltam a hatalmas térségbe belépve.
-Nappali -hallottam meg egy hangot és annak az irányába kezdtem el menni. Szerencsétlenségemre nem találtam meg.
-Ha tudnám hol a nappalid odatalálnék.
Nevetést hallottam és az egyik nagy ajtó mögül felbukkant Zayn. Szürke melegítőnadrágban és fekete pólóban pillantottam meg ami kiemelte vékony alakját. És még ő mondta nekem, hogy egyek amikor erre a cselekedetre neki lenne szüksége.
Felfedezni véltem a bal lábán levő farkastetkóját aminek a létezéséről még nem is tudtam. Mondjuk honnan is tudhatnám?! Valószínűleg a testén még egy csomó éktelenkedő tetoválást lehet megpillantani aminek a létezéséről nem csak én, de talán a rajongói sem tudnak.
-Hahó! Itt vagy? -kérdezte miközben a kezét előttem lengette, hogy ne bambuljak el.
-Ja. Persze -motyogtam.
-Na szóval..mit csinálunk?
-Nekem mindegy -hagytam rá a dolgot. Igazából elég feszengve éreztem magamat, hogy ott állunk ketten, miközben ő próbál valamiféle szemkontaktust felvenni ami elől én mindig kitérek.
Beinvitált a nappalijába aminek a kanapéjára ültünk le. Elővettem táskámból azt a doboz cigit amit Dan-éktől szereztem és felé nyújtottam.
-Kérsz?
Bólintott és kivett belőle egy szálat. Meggyújtotta majd az öngyújtót felém nyújtotta.
-Honnan van? -kérdezte miközben kifújta a füstöt.
-Dan..-mondtam mire elkerekedett szemmel nézett rám. Egyszerűen megvontam a vállamat. -Már nem félek tőlük. Rájöttem, hogy tucatnyi dolog van amit fel tudok hozni, hogy miket tettek és emiatt nem mernének bántani
-És ha igen?! -emelte fel a hangját. Megfogta a csuklómat úgy, hogy figyelmem a tegnapi szorítás nyomaihoz összpontosuljon. Egy pillanatra a szívem összeszorult. -Hidd el, hogy megtennék veled újra -mondta komolyan. -Ne menj oda -a szavakat nyomatékosan ejtette ki, mintha a fejembe akarná vésni.
-Miért?
-Mert rohadtul nem akarom, hogy egy ismerősömet valami banda megverje, főleg, ha lány
Szóval az ismerőse vagyok. Azt hittem valami cigiző haver.
-Aha -lábaimat felraktam a kanapé előtt elhelyezkedő üvegasztalra, majd a cigaretta végén elnyomtam az asztalon található hamutálba.
-Nem fogod betartani, igaz?
-Nem. Szükségem van cigire és piára -ismertem be az amúgy látni lehető dolgot.
-Függő vagy?
Bólintottam. Már vagy négy éve volt az a nap amikor az első cigaretta csikkemet elszívtam a suli előtt levő parkban. A felsőbb évfolyamba járók vettek rá és mondták, hogy ez mekkora buli és, hogy milyen jó érzés elszívni egyet mikor már az ideg úrrá lesz a testeden. Kábé ezek az okok miatt kezdtem el én is és folytatom a mai napig.
-Te?
-Feszültség levezetése képen avagy a stressz elűzésére
-Ilyen szar sztárnak lenni? -tekintetemmel eközben végigpásztáztam a nappalit.
-Hát..vannak nagyon durva helyzetek amikor a rajongók nem bírnak magukkal és fogdosnak minket. Nagyon hangosan sikítoznak és mellettük igazából nincs magánéletünk.


-Nem vagy éhes? -nézett rám.
-Nem.
-Alexis..tudsz róla, hogy mennyire vékony vagy? A bordáid kilátszanak és a karod is nagyon vékony
Hirtelen eszembe jutott az a bizonyos éjszaka amikor bizony ő öltöztetett le. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy idegen pasik nézzenek fehérneműben. Felkavart.
-Nem vagyok éhes -tettem az i -re a pontot, majd kíváncsian figyeltem, hogy feláll és a konyhába veszi az irányt. Nyújtózkodva néztem ahogy kinyitja a hűtőt és kivesz belőle két sört, visszajött és az egyiket felém nyújtotta.
-Este lesz Bayern és Manchester meccs
-Aha..és addig mit fogunk csinálni?
-Beszélgetünk
-Mi van? -kaptam fel a fejemet. Én nem beszélgetek..hosszú idő óta senkivel sem beszéltem normálisan. -Én nem beszélek -dadogtam,
-Vicces vagy -nevetett és kibontotta a sörét. Üres tekintettel néztem rá és féltem, hogy elsírom magamat. Kinevetett amikor nem is tud semmit. Igazából azt sem tudja, hogy min mentem keresztül csak vázlatokat tud.  -Hé! Most mi van? -bökött oldalba.
-Azt hiszem, már több mint négy éve nem beszéltem senkivel normálisan
Mosolya lefagyott az arcáról és komolyan nézett rám. Fájt ez az egész. Az, hogy erről nekem beszélnem kell.
-S-sajnálom -mondta, mire lazaságot színlelve megvontam a vállamat.
-Nem érdekel
-Tudom, hogy érdekel..bármilyen ember is vagy ez érdekelni kelljen..csak nem értem, miért akarod magadat erősnek mutatni
-Én meg azt nem értem, miért gondolod, hogy ez rád tartozik -bukott ki belőlem az igazság. -Ez egyedül az én dolgom
-Bocs.



*


Végül megbeszéltük a dolgokat. Vagyis ő kérdezett én pedig kurtán válaszoltam. Látszólag érdekelte a dolog ami az én szívemben valamit elindított..de ugyanakkor nem szerettem volna erről beszélni, senkinek és ez kellemetlenül érintett.
-Te mit csinálsz? -kérdeztem furán és elhúzódtam tőle.
-Csak .meg akartalak ölelni.
Mi?
-Én...nem tudok -dadogtam. Szemeimet lesütöttem, lábaimat pedig felhúztam az ülésre, kezeimmel pedig átkaroltam.
-Semmi baj.
Mindketten a meccset figyeltük és nem szólaltunk meg. Talán nem is kellett, hiszen mindketten elvoltunk a saját gondolatainkba merülve. Nem kérdezett semmit, de szerintem akart volna csak nem merte. Egyébként nem válaszoltam volna rá..



*

-Ne vigyelek haza?
-Nem kell, hazasétálok.
-Hát akkor szia.
Figyeltem ahogy Zayn visszament volna a házába, de egy hirtelen ötlettől vezérelve utánaszóltam.
-Zayn!
Megfordult.
Odaszaladtam hozzá. Egyik karomat átfontam tarkójánál és így, félig öleltem meg. Kezét éreztem hátamon, hogy ezt viszonyozza.
-Kösz -haraptam bele ajkamba. -Kösz a mai napot.

Fontos!

Sziasztok! Bizonyára hallottatok arról, hogy a blog reader megszűnik és így nem láthatjátok, hogy ki mikor rak ki egy adott részt a blogján.

Erről bővebben Noricii blogján olvashattok!
Én már megcsináltam a saját bloglovin -omat amit itt találhattok meg: http://www.bloglovin.com/blond
Be is követtem az összes olyan blogot amit szeretek és így újra látni fogom, hogy mikor raknak ki úgy részeket.
Úgy láttam ezt a blogomat már négyen bekövettétek amit nagyon köszönök és kérlek, hogyha nem tettétek meg akkor csináljatok ilyen oldalt és kövessétek be így látni fogjátok a frissítéseket. Pár kattintás az egész és nekem sokat jelentene!
Ugyanúgy Noricii oldalán megtalálhatjátok, hogy hogyan kell megcsinálni lépésről-lépésre.

Sel.

7.fejezet

Hali!:) Köszönöm szépen a kommenteket! Remélem a fejezet elnyeri tetszéseteket. 

Az idő már este fél tízet járhatott én pedig Zayn-nel sétáltam az utcán. A kocsiját kicsit messzebb rakta le, de én nem bántam, hiszen mindig mindenhova gyalog mentem. Hideg szél süvített végig a zsákutcában így összehúztam magamon a vékony pulcsimat.
-Ma más voltál -szólalt meg. Furán nézhettem rá. -Eddig komoly voltál és közömbös, most meg mosolyogtál. Még mindig úgy hiszed, hogy nincs senkid?
-Igen -válaszoltam. -Kösz, hogy eljöttél -mondtam komolyan. -Sokat jelentett, talán van egy kis reménysugaram -az utolsó pár szót a feltett kérdésére szántam és úgy gondolom, ő ezt tudta.  -A srácok jó fejek, becsüld meg, hogy vannak ilyen emberek körülötted.
Bólintott. Én tudtam, hogy mennyire komolyan gondoltam a mondandómat, hiszen tudom; mennyire meg kell becsülni egy embert akire számíthatunk jóban és rosszban.

Már láttam a házunk körvonalát így tudtam, hogy nemsokára elfogunk búcsúzni egymástól. Én hiszem, hogy egy ember okkal lép be egy másik ember életébe így csak remélni tudom, hogy nem örökre köszönünk el egymástól. Magam sem tudom, hogy miért szeretném, ha még találkoznák..érdekes, de fogalmam sincs pedig sokat agyaltam ezen.
-Hát itt lakom -mutattam a házra. Csendben néztünk egymásra, várva, hogy a másik megszólaljon.
-Remélem még találkozunk -mondta ki.
-Akkor szia.
-Szia.
Felfelé lépkedtem a lépcsőkön amikor utánam kiabált.
-Elhiszem, hogy úgy érzed nincs senkid, de tudnod kell; én meghallgatlak, ha szükséged van rá..
A mai napon némiképp próbáltam beletörődni a sorsomba így a szavak amiket mondott reményként hatottak rám.
-Köszönöm.
És beléptem a lakásba ami kongott az ürességtől. Tökéletes.

Első dolgom volt, hogy a gépemet bekapcsoljam és unatkozásom elhárítása képen szörföztem kicsit az interneten. Például csináltam twittert. És bekövettem öt embert..rohadt sok barátom van tényleg. No comment.
Idegességemet leplezni próbáltam egy cigaretta elszívásával és ahogy a nikotin a szervezetembe került éreztem a hatását. Konkrétan leszartam mindent ami jelenleg körülöttem folyik. A fejemet hátrahajtottam így az érintette a falat. Szememet lehunytam és próbáltam kicsit relaxálni már amennyire lehetett. Igyekeztem minden külső zajt kizárni..a gép zúgását az eső kopogását és legfőképpen azt ahogyan éreztem, hogy az agyam kattog..kattog azon, hogy én miért akarok Zayn közelében lenni, és fogalmam sincs. Akárhogy osztom vagy szorzom nincs rá magyarázat. És ezt nem tudom hova tenni.



*

Ajtócsapkodás és anyám idegesítő rikácsolása..nos jobban is indulhatna egy hétfő reggel. Mondjuk egy szép nagy, rózsaszín falú szobában aminek az egyik sarkában egy hatalmas ágy áll, amin is szívecskés ágynemű van kirakva annak a kellős közepén ülök én. Tökéletes arccal, tökéletes hajjal, tökéletes, márkás pizsamában és várom a reggeli kávémat két cukor, egy tejszínnel. Kacagok. De ez a való világ, jobban mondva az én világom úgyhogy sehol sem fog berondítani semmi rózsaszín vagy netalántán szívecskés ágynemű. Egyszerűen felkeltem, felöltöztem, rájöttem, hogy korán reggel a hajam úgy áll mint egy szénakazal és az arcomon helyenként furcsa foltok jelentek meg, majd kiakadtam, hogy semmilyen ruhám sem takarja el az idegesítő foltot a csuklómon és ekkor hallottam meg anyám hangját.

Kedvetlenül mentem le a lépcsőn ahol a szüleim éppen reggeliztek így nem akartam megzavarni idilli pillanataikat csak egy pohár kávéért mentem be a konyhába.
-Hát te?  -szólt rám kedvesen anyám.
-Itt lakom -közöltem, mire csak egy grimaszt vágott. Szép is az anya-lánya szeretet.
Mindegy úgy láttam jónak, hogyha mihamarabb eltűnök a szemük elől.




*

Magam sem tudom, hogy mi által kaptam egy hatalmas adrenalin löketet amelynek hatására indultam el arra a helyre ahol Dan-ék szoktak lenni nap mint nap. Egyszerre kerített tudatába a félelem és a magabiztosság érzése és magam sem tudtam, hogy az utóbbi honnan jött. Egy kis cigarettára vártam és reméltem, hogyha odamegyek felkapok egy dobozzal és majd elslisszolok. A haditervem tehát előállt.

A bátorságom inába szállt amikor közeledtem a hely felé. Torkomba keserű gombóc jelent meg és úgy éreztem kiszáradt a szám. És ezután sikerült meglátnom a társaságot is..Dan-nel az élén.
-Hali -köszöntem. Rám se hederítettek. Gondoltam na akkor itt jött el az a pillanat amikor az egyik dobozról lekapok egy csomagot és már megyek is.
Gondolatom cselekedetté váltott át.
Egy pillanatra ránéztem arra az emberre akivel tegnap pont ugyanitt álltam. Mélykék szemeivel engem pásztázott és száját kinyitotta, mivel mondani akart valamit.
-Hova-hova? -kérdezte.
-El -adtam a határozott választ.
-Miért jöttél?
Felmutattam a fehér dobozt.
-Csak nem hiszed, hogy így elengedünk? -kacagott és ez a többi fiú figyelmét is felkeltette.
-Elfogtok.
-Miért?
-Mert én azt mondtam
-Cica, itt az én szabályaim szerint játszunk -mondta. Megvontam a vállamat. Tényleg nem tudom mitől lettem ilyen bátor. Egy pillanatra a csuklómra nézett. Tudtam jól, hogy képesek bántani, de azt is, hogy talán sikerülne elfutnom, ha ilyenre kerül sor.  -Melyikőjüknek passzoljalak oda? -nézett végig a társaságon. Mintha valami szemét lennék.
-Békén fogsz hagyni.
-Mer'?
-Mert, ha nem akkor mindenkinek befogok számolni arról amit csináltál az elmúlt időkben. Felgyújtottál egy házat, kiraboltál pár boltot, drogozol...Ó és azt a nőt is meséljem el a rendőrségnek akit azóta sem láttunk? -kacagtam ördögien és mosolyra húztam a számat. Tisztában voltam vele, hogy én nyertem. Nekem van igazam.
Dan állkapcsát szigorúan összezárta és vicsorogni kezdett.
-Tűnj innen..-sziszegte. Komótosan fordultam meg és hagytam el a helyet. Valószínűleg egy utolsó ribanc ként viselkedtem, de így terveztem. Emlékezzenek örökre rám, hogy egyszer én is ott voltam a társaságukban egyetlen lányként.


A cigit a táskámba raktam és elővettem a telefonomat. Energiával töltött el a fiúkkal folytatott beszélgetésem. Igenis tudok én erős lenni!
-Szia -szóltam bele a telefonba.
-Hali -szólt bele Zayn álmosan.  -Mi a baj?
-Felébresztettelek?
-Öö..nem. Csak nemrég keltem.
-Nem tudunk találkozni valahol?
-Szabadnapom van. Nem akarsz átjönni hozzám?
Megtorpantam. Mi van?
-Hozzád? -lepődtem meg.
-Ja..van egy plazma tv-m, söröm..-mondta mire felnevettem. Most vagy  ismer vagy nem tudom.
-Megyek.

6.fejezet

Sietősen hagytam el a helyet miközben a telefon kicsöngött és a szememet lehunyva valamilyen telepátiával próbáltam üzenni az illetőnek, hogy vegye fel a telefont.
-Haló? -szólt bele én pedig egy kicsit megkönnyebbültem.
-Zayn..Alexis vagyok -a betűket nehéz volt megformáznom és féltem, hogy a szavaim nem elég kivehetőek.
-Mi a baj? -hangja aggodalmas volt.
-Kérlek találkozhatunk valahol, bárhol.
-Oké..de Alexis mi történt?
-Csak kérlek..kérlek..lehet, hogy nem vagy kiváncsi rám..én..
-Hol vagy?
-A Hilton utca sarkánál -néztem az utca végén lévő táblára.
-Nem tudom..dolgozom és nem hiszem, hogy el tudok szabadulni -könnyezni kezdtem. Igaza volt annak a szemétnek. Lerogytam a mögöttem levő padra ami furcsa hangot adott ki.A kemény fára érkezésemet testem is megérezte és ezt fájdalommal jelezte amivel jelenleg nem törődtem.
-Tudom, hogy nem ismersz..és, hogy nem bízol bennem meg ilyenek..de ezen a földön nekem már nincs senkim. És csak..-a hangom elcsuklott.
-Megpróbálok odamenni..de nem ígérek semmit

Szó nélkül tettem le a telefont és először szigorúan magam elé bámulva pislogtam párat. Az utca, mondhatni csendes volt mivel csak egy-két ember sétálgatott. Persze, hiszen ez a környék általában a "rossz" emberekről volt híres és nem arról, hogy kisgyerekek szaladgáljanak össze vissza, vattacukorral a kezükben és nevetgéljenek. Egy könnycsepp jelent meg az arcomon. Belül ordítottam. Hihetetlenül fájt az érzés, hogy pont egy olyan ember mint Dan világosít fel az igazára. Mert nekem egy halvány reményfoszlányon kívül ezen a bolygón már senkim sincs. Olyan érzés mintha a szívednél egy hatalmas lyuk lenne..Éget, fáj, mar.
A könnyeim egyre szaporábban jöttek és hagytam, hogy végig folyjon az arcomon. Egy mélyről jövő üvöltés hagyta el a számat és az arcomat kezeimbe temettem. Nem hiszem el.

Fogalmam nem volt, hogy mióta ülök itt talán percek, negyedórák, de akár már egy órája is..nem érdekelt. Tekintetemet szigorúan az utca túloldalán levő fába fúrtam mintha olyan érdekes lenne. Túl sok gondolat cikázott a fejemben ez idő tájt. Drog túladagolás, öngyilkosság..minden. Felállni készültem, mikor megpillantottam egy alakot aki felém jött. Lehajtotta a fejét és csak a tetkóiból tudtam rájönni, hogy ki is ő.
Leült mellém.
-Bocsánat, hogy nem jöttem..de nem tudtam elszabadulni..
Bólintottam egy "Nem baj" félét.
-Mi történ
-Miért jöttél el? -vágtam bele a szavába. Nem értettem..Egy ember miért jön el pont miattam ide amikor más dolga lenne. Nem tudtam felfogni.
-Miért ne jöttem volna? Hívtál..
-De én egy senki vagyok..
-Ne mondj ilyeneket..
-Miért jöttél el? -tettem fel újra a kérdést. Még mindig nem fogtam fel.  -Hiszen alig ismerjük egymást..
-Azt mondtad nincs senkid..
És igen ez volt az a mondat..Zokogni kezdtem. De hihetetlenül...Éreztem, hogy egy erős kar ölel át és Zayn nyugtatni próbál. Szemeimet lehunytam. Légzésem szaporává vált és egy idő után vettem észre, hogy nem kapok rendesen levegőt. Éreztem a mellettem ülő fiú kezét a hátamon, ahogy próbálja hátamat kiegyenesíteni, hogy levegőhöz jussak.
-Nincs senkim..-sírtam. -Senkim..
-Hogy érted? Nincsenek szüleid, barátaid?
-Az utolsó ember aki számított valamit az Dan volt..senki más..
-Sajnálom..
Sajnálja..tényleg egy kis szó, de egy ismeretlen embertől ez tényleg nagy dolog és ez valami érzés félét kiváltott belőlem.
-Ez mi? -mutatott a kezemre ahol egy nagy csíkban kék és zöld foltok díszítették bőrömet. Nem válaszoltam. -Alexis ki bántott? -emelte fel a hangját.
-Tudod..ő..Dan..-szememet lesütöttem. A csuklómat tanulmányozta.


-De most én..mit vársz tőlem? -bökte ki az egyébként jogos kérdést. Mit vártam?
-Semmit..csak azt hittem..hogy...mindegy..tényleg -felálltam és már készültem elmenni. Komolyan mit hittem?
-Várj..-szólt utánam én pedig kérdőn néztem rá. -Talán..tudod vannak haverjaim..velük dolgoztam éppen..talán eljöhetnél..jó fejek meg minden...-dadogott.
-Öhm...köszi, de nem hiszem, hogy..-suttogtam mikor megtöröltem a szemeimet.
-Na..jó lesz, meglátod..
Bólintottam. Végigmentünk az utcán aminek a végén a kocsija állt.
-És amúgy hol dolgozol? -kérdeztem közömbösen. Nem akartam semmilyen látszatot kelteni..
-Jelenleg stúdiózom..
-Mi? -néztem rá hitetlenül.
-Egy bandában játszom...One Direction..-még döbbentebben néztem rá, majd elnevette magát és a hátsó ülésről előre adott nekem egy újságot. Ő volt a címlapon másik négy fiúval. Kinyitottam a cikknél az újságot és amíg Zayn vezetett én az interjút olvastam.


*

Ahogy leállt a motor kiszálltam a kocsiból. Érdekes..Londonnak ezen a környékén még nem jártam. Egy eldugott helyen volt, egy nagyobb épület amin sárgával a "stúdió" név éktelenkedett.
-Próbálj meg kedves lenni..-mondta Zayn, de tudtam, hogy viccel.
-De hát én mindig kedves vagyok..-mondtam cinikusan mire felnevetett. Belépve egy nagy ajtón a kanapén négy kíváncsi szempárral találtam szembe magamat.
-Öö..Sziasztok -köszöntem. Szinte egyszerre köszöntek vissza.
-Hali -jött be Zayn.
-Ő ki? -kérdezte a göndör. Na köszi..
-Ja..Alexis..az egyik..ö..barátom -nézett rám én pedig bólintottam. -Ha nembaj ma velünk lenne..-bólintottak. Szó nélkül vágtam le magamat a szőke hajú fiú mellé miközben a többiek valamin röhögtek. Néztem, ahogy a göndör feláll és odaül mellém. Ajjaj..
-Mi a teljes neved? -kérdezte.
-Alexis Miller, és a tied? -egy percig hitetlenül nézett rám. Az újságban csak a nevük volt leírva így nem tudtam, hogy melyik névhez melyik ember tartozik.
-Harry Styles -válaszolta. Hát most már ezt is tudom..-Sírtál?
-Öö..nem..miért?
-Látszik..
Hát oké..
-Amúgy ő itt Louis, Liam, és Niall...-mutatott az emberekre mire csak biccentettem egyet. Az eleinte kínos csendet felváltotta a beszélgetésünk hangjai. Próbáltam magamat boldognak mutatni, és a karomon levő sebet eltakarni a pulcsim ujjával.
Furcsa volt, hogy ők mennyire jól elvannak így öten..egyébként semmi stúdiós dolgot nem csináltak, csak ültek és beszélgetek, s néha engem is bevontak egy-egy poénba. Egyből leszűrtem, hogy ki a "viccmester" és ki a komolyabb közülük.
Ez az egész dolog kábé este kilencig tartott amikor is kimentem Zaynnel cigizni..Fogalmam sem volt róla, hogy miért gondoltam így de úgy éreztem, hogy végre a szürke, és tehetetlen napjaimat valami bearanyozza..csak nem tudtam, hogy mi..



Sziasztok!:* Bocsánat, hogy nem tudtam hamarabb hozni a fejezetet...Köszönöm szépen a kommentet, természetesen örültem neki

5.fejezet

"Félek..és nincs senki akinek ezt elmondhatnám..tudom, hogy úgy sem úszom ezt meg szárazon, de nincs itt senki aki megvédene"


Szívem hevesen dobogni kezdett. Létezik, hogy Dan bántani fog? Vagy valamelyik haverja? Mert én kinézem belőlük. Túl régóta ismerem őket és tudom, hogy mire képesek. Tudok minden ügyeikről, hogy loptak, csaltak, hazudtak és, hogy ezeket milyen úton-módon hárították át másra. Egy olyan ember mint én biztosan nem jelent gondot nekik. Szemeimet lehunytam. Természetesen tisztában voltam vele; mire is gondolt az üzenetben. Meg azzal is, hogy ezt tőlem soha az életben nem fogja megkapni. Akárhogy is nézzük én nem olyan lány vagyok aki csak úgy odadobja magát egy pasinak. Becsületem nekem is van!



*Másnap reggel*
Hihetetlen vacakul aludtam. Többször is sikerült felriadnom arra, hogy furcsa hangokat hallottam. Persze ez csak a hallucinációmnak köszönhető, mivel nem volt semmi ilyesmi. Féltem tőle.
Tehetetlenül feküdtem az ágyamba, magamra húzva a takarót, hogy a beáramló fény ne bántsa a szememet. Lábaim remegtek és a gyomrom émelygett. Nem akartam felkelni és aztán kimenni az utcára avagy belecsöppenni a nagy betűs életbe, hiszen úgy is tudom, hogy mi lesz. Nincs mellettem senki..egyedül vagyok ebben a világban és eddig is szükségem lett volna valakire aki mellettem áll, bátorít, vagy netalántán tanácsot ad. És most vissza gondolva az egész eddigi "bajaim" eltörpülnek a mostani mellett. Senki sem tudja ebben a világban, hogy milyen érzés egyedül lenni. Sokan nincsenek tisztában az egyedüllét fogalmával. Amikor nincs kiért, vagy miért felkelned..mert tudod, hogy a mai napon senkivel sem fogsz beszélni, társalogni és, ha valami bajod van amit ki akarsz magadból beszélni azt esetleg magadnak tudod miközben egy tükör előtt állsz.
Egyszerűen újra elkapott az az érzés, hogy nincs miért felkelnem. Lehet, hogy még a mai napon a balesetin kötök ki kék zöld foltokkal vagy bántalmazás gyanújával. És ott is ki fog meglátogatni? Senki. Nekem ezen a világon nincs senkim. És ez fáj..


Erőt vettem magamon és felálltam, elintéztem a reggeli teendőimet, majd egy "inkább előbb essek túl a dolgokon" mondattal kiléptem a házból. Új hóbortommá vált, hogyha talán nem eszek pár napig majd elgyengülök és a végén végkimerültségben elhunyok. Jé! Az sem fog feltűnni senkinek.


London a mai napon napsütésben úszott ami az én hangulatomhoz egyáltalán nem passzolt. Olyan furcsa amikor megyek az utcán búskomor tekintettel és látom a játszótereken a gyerekeket hatalmas mosollyal az arcukon, nevetnek és nem foglalkoznak semmivel csak a hintával és egyéb játékokkal foglalkoznak. Én a tökéletes ellentétük voltam. Emlékszem, hogy engem beültettek a tévé elé és egész napra ott hagytak.
Összeszorult a szívem mikor belegondoltam, hogy nemsokára beérek abba az utcába ahol Dan-éket fogom találni..basszus.

És vesztemre hamar elértem a sikátorhoz. Vonakodva tettem meg a lépéseket, majd csodálkozva láttam, hogy nincs ott senki. Körbefordultam egyszer az ismerős helyen. A macskaköves úton hatalmas kövek és egy két doboz volt lepakolva amit még hajdanán pakoltunk ide, hogy legyen min ülni. Mellettük sörös dobozok és cigaretta csikkek voltak szanaszét dobálva. Felsikítottam amikor egy kéz ragadott meg és erősen a falhoz nyomott. Nem tudtam a fájdalomra reagálni az agyam leblokkolt.
-Fogd be! -kiabált rám Dan.
-Mit akarsz tőlem? -préseltem ki magamból a szavakat. Reszkettem miközben közelebb hajolt hozzám.
-A legutóbbi buli volt az egyik legnagyobb összejövetelünk..Tudod ki az az Anthony? -hangja mély volt és félelmetes. Testem a hideg, téglával kirakott falhoz volt akaratlanul nyomódva.
-Tudom..-a fültágítós csávó.
-Magának akart..-szabadulni akartam a faltól, de Dan csuklómat elkapta és erősen szorította.
-Engedj el! -könyörögtem. Az adrenalin bomba kért járta át a testemet. -Ez fáj! -néztem rá a csuklómra amit egyre erősebben fogott. Lélegzetvételem szaporábbá vált, de ezt a tüdőm nem tudta befogadni..Szinte fuldokoltam. Belenéztem barna szempárába és megláttam, hogy írisze körül sok piros ér húzódik, s a szeme vérben úszik. -Te be vagy tépve? -kiáltottam rá. Felnevetett.
-És ha igen? Mit tudsz tenni? Ajánlatom van. -motyogta. -Ha most feljössz hozzám és szépen megtörténik aminek történnie kell akkor utána békén hagyunk. De ha nem jössz akkor viszlek Anthony-hoz és vele rosszabbul jársz -megvillantotta "gyönyörű" mosolyát.
-Miért akarja mindenki ezt?
-Alexis, szép vagy, és jó nő, mindenki ilyenre vágyik
-Kérlek Dan, engedj el! -hangom remegett, miközben valahonnan erőt próbáltam meríteni. -Engedj el! -immáron a hangom erőteljesen és céltudatosan csendült fel. Karomat elengedte, majd a szívem összeszorult mikor megláttam a csuklómon viruló kék és zöld foltokat. Kezeit derekamhoz tette és úgy szorított a falhoz. Fájt..
-Dan, ha nem engedsz el, elkapnak. Szólni fogok.
Felnevetett.
-És ugyan kinek tudnál te szólni? Ki törődik veled? -ránéztem. Düh járta át a testemet. Igaza volt..teljesen. Nincs miért küzdenem. Egy erős mozdulattal löktem el magamtól.
-Hagyj békén..örökre! Érted? Mi nem vagyunk barátok és soha nem is leszünk azok! Ti kihasználtatok engem és én is titeket, de most itt vége van mindennek.
Megfordultam és remegve indultam el.
-És akkor most egyedül leszel életed végéig? -kiabálta utánam. Nem foglalkoztam vele.


Remegve vettem elő a telefonomat és könnyek között próbáltam a neveket kiolvasni a névjegyzékben. Csak remélni tudtam, hogy az az illető felveszi és netalántán meg is hallgat. Zayn..



Hali!:* Ezen a szép vasárnapi reggelen meghoztam az ötödik fejezetet.  Örülök, hogy a részek alatt pipáljátok, hogy tetszenek és annak is örülök, hogy cserét kértek!:) De fogalmam sincs, hogy jól írom-e vagy úgy tényleg tetszik-e nektek és várjátok-e a következő részt. Úgyhogy kérlek kommenteljétek meg!
Sel.

4.fejezet

Hali!:* Nagyon örülök, hogy a részek alatt nyomjátok a pipát a tetszik gombra:)
A következő rész érkezése még nem tudom, hogy mikor lesz mivel elég nehéz hétnek nézek elébe. Azért kérlek írjatok kommentet is, hogy tudjam tetszik!
Sel.

                        Alexis Miller:Más dolog amit a külvilágnak mutatok és amit gondolok.



A hatalmas bejárati ajtónak megfogtam a kilincsét és még egyszer rápillantottam Zayn-re. Egy nagy levegőt vettem és egy erős mozdulattal nyitottam ki az ajtót. Megéreztem a hűs Londoni időjárást ami általában a hangulatomhoz illik. Az eső apró cseppekben hullott fedetlen karomra, hideg érzést hagyva magam után. Karomat magam elé fontam, mivel eléggé fáztam. Nagyjából ismertem a környéket így elindultam a szűk utcákon, hogy aztán a főút mentén hazataláljak.
A kis fecnit amire fekete tintával volt belevésve Zayn telefonszáma, tenyerembe zártam össze, mintha valami hatalmas dolog lenne..nekem az volt. Legalább is annak kellett lennie. A szívem egy mély bugyrában ahol ezek az érzéseim voltak kitörni látszódtak. Magamban teljesen azt gondoltam, hogy ennek az egésznek örülni kell ugyanakkor hihetetlenül féltem; ebből nem lesz semmi. Ő csak egy fiú én pedig egy lány vagyok, külön világból.



Időközben a házhoz is odaértem. Beakartam lökni az ajtót, de vesztemre az nem nyílt. Kulcsom nincs és valószínűleg a többiek sem voltak otthon. Hirtelen kaptam oda a fejemet az egyik virágtartóhoz amin rózsaszín Orchidea nyílt és emlékezet szerint még régebben az alá dugtam be egy házkulcsot az ilyen esetekre. Nehezen, de sikerült felborítani az egész kaspót, így megláttam az alatta rejlő fémbe burkolózott kulcsot.
-Bingó -szólaltam meg miközben felvettem. Homok borította amit gyorsan lesöpörtem róla. Bedugtam a zárba, és elforgattam azt. Kattant. Az ajtót sietősen nyitottam ki, így szemem elé tárult a ház belső színtere.
Természetesen a szobámba vettem az irányt, hol az íróasztal egyik fiókjából vettem ki egy cigis dobozt, abból is egy szálat és sietősen gyújtottam meg. Közben jöttem rá, hogy az egész helyiséget cigaretta szag ötvözi így, ha nem akarok megfulladni tán ki kéne nyitni az ablakot. Gondolkodásom, cselekedetté alakult, és kinyitottam az ablakot. A telefonom idegesítő hangot adott ki -immáron sokadszorra-, s morogva néztem meg kinek hiányzom ennyire.
Nem lepődtem meg amikor Dan neve villant fel a képernyőn. Kinyomtam. Kaptam az alkalmon és bevittem Zayn számát a telefonomba. Hátha.
A masina újra csörgött az ismerős névvel. Újra kinyomtam. Nem érdekelnek a faszságai.
Tegnapi ruhámat lustán hámoztam le magamról valami újat keresve. Meg sem lepődtem mikor a szekrényemet kinyitva egy nagy halom ruha borult ki. Felkaptam egy tetszőleges csőfarmert..hm..Az illatából érezve még tűrhető. Puha anyaga nem szívta be a füst szagot így simán felvehettem azt. Változtatásképpen egy fehér pólót kaptam magamra. A tükörképemet látva elszörnyülködtem. Hófehér bőröm majdnem egybeolvadt a felső színével. Bah.Utálom magamat.

Lementem a konyhába és fintorogva nyitottam ki a hűtőt. Szinte üres volt. Persze, .miért is gondolnák úgy a "szüleim", hogy az egyetlen lányuknak ételre lenne szüksége?
Felkaptam a táskámat és elindultam az egyik közeli hipermarketbe, hogy valami normális kaját is vegyek. A hasam megrándult mikor megláttam a  minél töményebb csokikat, zöldségeket és péksüteményeket. Hogy én milyen régóta nem ettem ilyeneket..
Megláttam egy piros zacskós M&m's csokit. Amikor kicsi voltam apával az esti meccseket mindig ilyen csoki társaságával néztük végig. Az érzések szüntelenül kavarodtak bennem. Lekaptam egy csomagot és beledobtam a bevásárlókocsiba. Vettem még kiflit,felvágottat, energiaitalt, majd legutolsó sorban a mélyhűtött sorba léptem ahol egy lefagyasztott pizzát is kinéztem magamnak. Az emberiség odáig fejlődött, hogy már létezik olyan kaja amit ha bedobsz pár percre a mikróba olyan lesz mint újkorába. Ez az én főzési tudományomnak pont jól jött.
Miután fizettem egy nagy szatyorral indultam haza. Magam sem értem, hogy mi ez a hirtelen változás rajtam ami ugyancsak hirtelen jött.


Újra megpillantottam az ismerős házat. A szatyorból nagy lendülettel vettem ki az egyik kiflit és enni kezdtem. Nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű péksüteménynek ekkora szerepe lesz. Azt hiszem, hogy két hete a fő étkezéseim étlapján a chips, nachos és igazából az ital fajták minden mennyisége szerepelt. Az eddig teljesen egy fehérben pompázó arcomon enyhe pír jelent meg. Más ember ezt nem venné észre, de én aki naponta vizslatja magát a tükörben észreveszem az apró változást.
Ledobtam magamat a kanapéra, majd bekapcsoltam a tévét. Kapcsolgatni kezdtem a csatornákat mígnem az egyik sport adón ráakadtam egy foci meccsre. Kibontottam az egy csomag M&m's-et és vígan kezdtem habzsolni a csokigolyókat.


Ajtónyikorgást hallottam így odakaptam a fejemet. Apám lépett be rajta fáradtan. Felém nézett, és a hűtő felé vette az irányt. Köszönés? Na olyan nálunk nincs.
-Nincs kaja. Nem akarsz valamit főzni? -kiáltotta.
-Nem -válaszoltam miközben szemeimet forgattam. -Hallod..majd adj már pénzt!
-Mennyi kéne? Meg mire?
-Cigire.
-Lerakom az asztalra. Holnap a cégtől jön egy két kollega. Addigra elmész?
-Ja.
Hát kábé ennyi a beszélgetésem az apámmal. Nem mondom, hogy nekem ennyi nem elég, de jobb mintha, minden lépésemről tudna és bele akarna szólni az életembe. Nagylány vagyok már.
A pénzt felkaptam és vele együtt felszaladtam a szobámba.


A telefonom rezgett én pedig idegesen nyomtam ki a számot. Dan...Dan...Dan..Dan...Időközben egy sms is érkezett: Nem úszod meg szárazon cica. Na vajon ki volt az írója?!