2013. október 30., szerda

2.évad 4.fejezet



Pár nap munka után felüdülésnek tűnt az a kis pihenőnap amit kaptam. A vágások még mindig nem derültek ki hála az égnek és és nagyon hiszek benne, hogy nem lesz ezzel kapcsolatban semmi probléma sem. Boldog voltam és örültem, mert ma végre találkozni fogok egy emberrel aki számomra nagyon is fontos lett. Mégpedig Niall az. Szerintem egyikünk sem gondolta volna, hogy köztünk barátság fog kialakulni, de ez elég erősnek mutatkozott meg az idők alatt.
Zayn mellett ő is hiányzott a turnéjuk alatt és most örülök, hogy tudunk végre mi is beszélgetni.


Szinte mosolyt csalt az arcomra a tudat, hogy ma találkozunk. Kábé délután, estefele sikerült ezt a találkozást megejteni, így én kiléptem Zayn házából és átmentem Niall-höz.
-Szia -köszönt miközben elnyújtotta a szót és megölelt. Visszaöleltem.
-Hali -mosolyogtam.
-Szóval akkor kezdhetjük a szokásos programunkat? -kérdezte. Szinte mindig amikor találkoztunk általában pizzáztunk meg sört ittunk és megbeszéltük az élet gondjait.
-Persze.
Szinte ráestem a kanapéjára miközben ő velem szemben foglalt helyet.
-Na mesélj te lány. Mi történt veled amióta nem beszéltünk?
Felsóhajtottam. Már szinte a nyelvem hegyén volt, hogy elmondok neki mindent. De tényleg mindent, de aztán rájöttem, hogy abból semmi jó nem származna. Nem bírná ki, hogy ne mondja el Zayn-nek és rá is megharagudna, mert ő előbb tudta.
-Minden rendben -mondtam feleszmélésemből.
-Nem vagy ebben teljesen biztos.
-Élek.
-Az fontos.
A legfontosabb.
Felbontottam az előttünk heverő sört ami egy sziszegéssel jelezte, hogy megadta magát. Nem akartam erről most itt beszélgetni. Még nem igazán állok készen rá, és nem tudom, hogy miket is érzek.
-És veled miujság van? Van már valami csaj aki bejön? -apró mosolya mindent elárult én pedig kiváncsi lettem. Feljebb ültem és egy amolyan "na halljam" nézéssel ajándékoztam meg.
-Volt New York-ban egy lány. Szőke hajú, kék szemű, mosolygós. Csak az a probléma, hogy kevés időt töltöttünk ott. Megvan a száma, de nem hívtam fel.
-Miért nem?
-Mert ő amerikai én pedig londoni. Másik földrész. Nem jönne össze a dolog.
-Bármi lehetséges -mosolyodtam el halványan. Mert ha a szerelemről van szó, tényleg bármi lehetséges.
-Áhh -legyintett. -És veled meg Zayn-nel mi van?
Az arcomon ólálkodó pír mindent elárult.
-Nagyon jól megvagyunk.
-Ennyi? -döbbent le. -Több belátni valót a kapcsolatotokba nem kapok? -nevetett fel.
-Kérsz?
-Áá, nem muszáj.
Úgyis tudtam, hogy mindent tud.


Aztán a dolgok mind rossz irányba fordultak. Egy pillanat alatt történt, hogy Niall kezében megbillent a sörös doboz és annak a nagy része az én karomon landolt. Jobban mondva a jobb karomon. Egy fehér színű hosszú felsőt viseltem aminek az ujja vége az alkarom feléig tartott.
Teljesen átitatódott a vékony anyag az itallal én pedig azon kaptam magamat, hogy "o" betűre formázom az ajkamat, mert a vágások tisztán látszódtak a karomon. Azonnal a fiúra pillantottam, de az arcán nem tudtam semmi meglepettséget kivenni; nem vette észre.
-Bocs -mondta gyorsan. És abban a pillanatban próbáltam a kezemet gyorsan elfordítani, de ő gyorsabb volt és maga elé húzta azt. -Ezek vágások? -emelte fel a hangját.
Most mit mondhattam volna? Hogy nem azok? Azok. Nem tagadhattam le. Ő sem hülye.
Nem válaszoltam semmit amit igennek vett. Azonnal elkaptam a kezemet onnan.
El akartam menni onnan. El akartam futni, vagy netalántán kitörölni az emlékezetéből ezt az egészet és folytatni ugyanolyan módban a beszélgetésünket.
-Alexis..-értetlenkedett mire felsóhajtottam. -Te..-nem tudott jobb szavakkal illetni. Valószínűleg még nem került ilyen helyzetbe és, ha jobban belegondolok; én sem.
-Ne! -suttogtam. Gyorsan álltam fel ő pedig követte a mozdulataimat. Belenéztem a szemeibe és aggodalmat láttam.
Tudta jó, hogy mit látott. Nem mondhattam azt neki, hogy rosszul látta. Elkapta a karomat és erősen fogta, hogy ne tudjak szabadulni tőle. Felhúzta a felsőm ujját és meglátta a vágásokat. Elállt a lélegzete és köztünk megfagyott a levegő. Pár pillanatig csak nézte én pedig azt hittem, hogy szó szerint lefagyott. Mutató ujjával megérintette a legfrissebb heget én meg beleremegtem. Kellemetlen volt.
-Ez még új -mondta inkább magának. Ajkamba harapva vártam a reakcióját. -Meséld el -hangja erősebb volt, mint amilyen szokott lenni és inkább parancsolóan ejtette ki a szavakat.
Megráztam a fejemet. Nem.
-Zayn tudja? -nézett most már rám. A hallgatás beleegyezés. -Mióta..
-Nyár óta -szólaltam meg végül.  Leült a kanapéra és magával rántott engem is. -Ne mond el Zayn-nek -könyörögtem.
-Meséld el -kérte. Nem is igazán tudom, hogy hol kezdjem. Annyira homályos még nekem is ez az egész.



-Annyira magányos voltam. Amikor nem kellett mennem dolgozni, szinte egész nap csak ültem és vártam, hogy végre teljen az idő. Olyan üres volt minden. Nem volt senkim akivel tudtam volna beszélni. Nem szólaltam meg egész nap, mert nem volt kihez. Valami hihetetlen szar érzés az egész. Aztán meg elkezdtem netezni. Szinte egész nap a twittert olvastam és az üzeneteket, hogy én nem kellek Zayn-nek, mert ronda vagyok és hasonlók. És ezt az egészet három hónapig bírtam. Aztán vágtam meg magamat először -mondtam el az egészet.
-És ez segített? Jó volt? -kérdezte szemrehányóan.
-Igen -vallottam be. Mert nagyon is az volt. -Fájt, de megkönnyebbültem. És újra akartam.
Egy "pff" hangot adott ki.
-Alexis neked segítségre lenne szükséged.
-Nem! Nem! Nem kell segítség. Tök jól vagyok -bizonygattam.
-Nem vagy jól -jelentette ki. De jól vagyok. Mert tudom, hogy mit csinálok. Nem fogok egy-két vágás miatt még öngyilkos lenni, vagy mi. Ez csak egy kis öröm a számomra.
-Te mit tettél volna a helyemben Niall? Nem volt senkim egész nyáron. Nagyon sokan használják ezt a kifejezést, de nekem tényleg nem volt. Nincs családom -nyomatékosítottam az utolsó szavakat szinte sírva.
-Nem. Mi itt vagyunk neked. Zayn és én is.
-Akkor nem voltatok -ráztam meg a fejemet. -Zayn is nagyon azt akarja hinni, de belül tudja, hogy nem így van. Rohadt sok dolgotok volt és az időeltolódás miatt napokig nem beszéltünk. Nem beszéltem akkor senkivel. Napokig ki sem nyitottam a számat!
-Akkor sem ez lenne a megoldás. Amúgy is. A legutolsó az új. Nem rég csináltad. És már itthon vagyunk egy hete.
Igaza van. Nem tudtam megszólalni. Nyert.


-Ugye nem mondod el neki? -kérdeztem. Nem kellett nevet mondanom úgy is tudja kire gondolok.
-Alexis ugye tudod mire kérsz most? Ő az egyik legjobb barátom.
Aggodalom futott át az arcomon. Ha kikotyogná..
-De azt fogja hinni, hogy miatta van -könyörögtem.
-És ez igaz? -tette fel a kérdést. Elhallgattam és lehunytam szemeimet.
-Tekintsük úgy, hogy te erről nem tudsz semmit. Az jobb lenne?
Bólintott. Szorosan öleltem ezek után is magamhoz.
-Ne tedd tönkre magadat, kérlek -búcsúzott el.


Gyors léptekben mentem vissza Zayn-hez. A pulcsim már teljesen megszáradt, így ő remélhetőleg nem fog észrevenni semmit. Komolyan, olyan ideges lettem ezek után.
-Mi a baj. Olyan furcsa vagy -mondta. Nem igazán tudom, hogy ezt miből sikerült megállapítania.
-Szeretlek, ugye tudod?  -öleltem meg és csókoltam meg. A hasam hirtelen görcsbe rándult.
Ismerem Niall-t, de el tudom róla képzelni, hogy az én érdekemben elmondja Zayn-nek a vágásokat.



Sziasztook!:) Hű-ha! Remélem tetszett a fejezet.
Kérlek iratkozzatok fel és kommenteljetek!
Ja és köszönöm szépen a két kommentet és a 12 pipát :")
Szépséges szerdai napot!
Selena

2013. október 26., szombat

2.évad 3.fejezet



Eddig hét hónapon keresztül bármikor bejöttem dolgozni mindig hihetetlen gyorsasággal telt el a nap. Most pedig amikor Zayn itthon van akkor meg csigalassúsággal telik. Hogy is van ez? Bármikor amikor az órára pillantottam az mindig csak pár percnél mutatott többet. Így fel kellett vennem az áll mosolyomat és minden vendégnek azt mutatni az élet szép és barátságos. Tök jó. A nap végére pedig olyannyira leamortizálódott a kedvem, hogy azt vettem észre, szinte már minden emberrel bunkó lettem.

Mikor pedig záróra volt szinte azonnal kaptam fel a dzsekimet és a táskámat, majd indultam haza. Jobban mondva Zayn-hez, hogy az éjszakákat együtt töltsük. Meglepetésemre nem volt otthon és ajkamba harapva jöttem rá, hogy ő most később jön, mivel ment a szüleihez Bradford-ba.
Egy gyors zuhany után törülközőben mentem végig a folyosón a szobáig amikor is Zayn jött ki a helyiségből. Nem kicsit lepődtem meg, sőt fel is sikítottam ijedtemben. Majdnem hátracsúsztam, de ő elkapott és a karomnál fogva tartott.
-Szió -köszöntem neki mosolyogva.  Vizes volt a kezem és az arcom, de nem törődtem vele és megcsókoltam. Majd rájöttem a kezemen éktelenkedő vágásokra, így azonnal odaszorítottam karomat a törülközőmhöz. -Mi volt a szüleidnél? -kérdeztem miközben bementem a szobába és pizsamát kerestem magamnak.
-Nem sok minden. Anya viszont sírt. Meg nagyon sokat beszélgettünk. Jó volt őket látni.
-Akkor jó -mosolyogtam.
-Neked volt valami érdekes ma a munkában?
-Nem. Lassan telt el. Nagyon nagyon lassan -sóhajtottam.


-Tegnap éjjel mi volt veled? -kérdezte. Nagyot nyeltem. Hogy én ma mennyit gondoltam erre a hülye álomra. A szüleimmel, és egy idegen nővel? Nagyon nem illik össze a történet. És akkor most mikor fogok meghalni? Amikor megszületik a gyerek?
-Rossz álom -vontam meg a vállamat.
-Éreztem. Meséld el.
Kicsit feljebb ültem. Nem akartam erről beszélni.
-Nem szeretném.
Ez olyan gáz. Nem mondhatom el a barátomnak. Jobban mondva nem igazán akarok ezen rágódni vele, mert így is eléggé megijedtem ettől. Ajkamba haraptam amikor ujjait végighúzta a karomon és ettől libabőrös lettem. Kicsit arrébb húzódtam.
-Kérlek.
-Nem tudom miért akarod ezt ennyire erőltetni Zayn -szóltam rá kicsit erőteljesebben. -Csak egy rossz álom volt baszki és kész. Beletemettem kezeim közé az arcomat.
-Bocs.



Késő éjjel lehetett már amikor a saját házamban épp a gépem előtt ültem és az interneten böngésztem. A szobát egyedül a laptop erős fénye világította meg és sok ásítás után voltam csak képes a képernyőre szegezni szemeimet.
Sajnálatos módon én is egy normális lány vagyok aki képes az éjszaka közepén a twitteren lógni, és hát így is tettem. Nagyot nyeltem amikor megláttam, hogy a követőim száma rohamosan növekedett pedig semmit sem írtam ki. Rákattintottam a nekem küldött üzenetekre is. Nem kellett volna.
Az elsőket olvastam el. Mindegyik a halálomat kívánta, vagy hogy szakítsak Zayn-nel mert nem vagyok elég jó neki. Gombóc nagyságú valamit éreztem meg a torkomban.
Mindig is hallgattam mások véleményére. Mindig is úgy gondoltam; nem én látom magamat kívülről hanem más emberek. Ők tudják, hogyan nézek ki és emiatt tudnak véleményt alkotni. Mindig előtérbe helyeztem mások véleményét a sajátomnál.
Tudtam, hogy nem lett volna szabad, de tovább olvastam. Mindenhol Zayn Malik ronda, mihaszna barátnője vagyok. Valahonnan előkerült pár nem túl szép régi bulis kép is amit előszeretettel mutattak az interneten. A francba.
Vagy fél óráig olvastam és összesen egy darab nem engem ócsároló hozzászólást találtam. Annyira kicsinyes dolog ezek miatt kiakadni, de ez már több mint hét hónapja megy. Nem kellene ezekkel foglalkoznom, de akkor is. Bármikor ha felmegyek ilyen helyekre csak szidnak engem.
Azt írta ki az internet, hogy új húsz hozzászólás érkezett én pedig azonnal rákattintottam. Egy One Direction rajongói oldal írta ki, hogy én éppen Zayn-nel vagyok. Fogalmam sincs, hogy ezt honnan veszik hiszen ez egyáltalán nem igaz.
Annyi kérdés fogalmazódott meg a fejemben. Ismernek? Tudják az élettörténetemet? Tudják, hogy miket éltem át és hogy hány éjszakán át sírtam? Nem. Nem tudnak rólam semmit.
És miért gyűlölnek? Miért akarják, hogy meghalljak? Csak azért, mert nem vagyok nekik szimpatikus vagy netalántán ne legyen Zayn mellett senki? Istenem.

Hirtelen kaptam fel a kezemet, majd tekintetem a karomra tévedt. A vékony karomra ahol négy darab vágás látszódott. A torkom összeszorult amikor belegondoltam, hogy mi fordult meg a fejemben. Őrültség.
Attól, hogy megint fájdalmat okoznék magamnak még mindig utálna, mindenki. Felálltam és a fürdő felé vettem az irányt. Bezártam az ajtót, bár nem volt itt senki.
Belenéztem a tükörbe és akaratlanul is felnevettem. Annyira esetlennek nézek ki.
Szinte remegve vettem elő a pengét és néztem végig az alkaromon. Egy hirtelen és át nem gondolt mozdulattal csináltam egy újabb vágást rá. Egy törülközőt nyomtam rá sietve hiszen a vér akadályt legyőzve kezdett folyni a karomon. Érezni kezdtem a fájdalmat és valami megmagyarázhatatlan érzést.
Fájt, nagyon is. De eközben valamiféle megnyugvást éreztem. Nem érdekelt, hogy ennyien utálnak és szinte most mindenre az lenne a válaszom: leszarom.
Leültem a fürdőkád szélére miközben még erőteljesebben nyomtam a szövetdarabot a kezemre. Annyira jó érzés volt.



-Ezt észre fogja venni Zayn -rémültem meg másnap reggel. Ezt már biztos. Hogy én mekkora egy hülye vagyok! Hát mit fogok én csinálni, ha észreveszi? Nem akarom. Nagyon nem. Munka után megint hozzá fogok átmenni és akkor már nem igazán lehet mentségem. Éppen hogy a régi vágások kezdtek már halványulni és szinte már alig lehetett látni őket.
Totálisan hülye vagyok az egyszer biztos.



***



Nem is hazudtam! Oké, egész nap azon gondolkodtam, hogyan nem tudnék átmenni este Zayn-hez. De hát még olyat sem tudnék neki mondani, hogy: a barátaimmal megyek valahova, mert, hogy nincsenek is. Pf.
Szerintem a sok gondolkodásban vagy inkább ideg marcangolásba fájdulhatott meg a fejem, de délutánra már olyan szinten fájt és lüktetett, hogy a másik lány akivel ma együtt voltam, Angela mondta, hogy menjek haza és feküdjek le aludni, mert így nem nagyon érek sokat.
Így hát küldtem egy üzenetet Zayn-nek aki a mai napot a barátaival töltötte, hogy mi a helyzet.


A csengő hangjára lettem figyelmes és szinte azonnal felültem. Leszedtem a fejemről a vékony törülközőt ami hideg vízzel volt átitatva és kinyitottam az ajtót. Nem kicsit lepődtem meg amikor az előttem álló személyt megláttam.
-Szia -köszöntem döbbenten. Zayn volt az.
-Azt mondtad nagyon fáj a fejed így gondoltam én leplek meg téged.
Megmosolyogtatott. Olyan édes.  Adtam neki egy csókot miközben a mosolygásomat nem bírtam abbahagyni. Tekintetem azonban a karomra meredt és boldog voltam, mert hosszú felső volt rajtam, így a mai nap folyamán már biztos, hogy nem fog kiderülni a kis titkom.



Hi!:) Végre szüneeeeeet.:D Úgyhogy ez alkalomból itt az új fejezet.
Köszönöm szépen a kommenteket és ehhez is írjatok pár sort, mert tudjátok, hogy nagyon sokat jelentenek!
Puszi

2013. október 23., szerda

2.évad 2.fejezet



Izgulásomnak és nyugtalankodásomnak az oka Zayn volt. Ma jön haza. Pontban 9:40 -kor száll le a gépre úgyhogy én már tíz óra előtt látni fogom őt. Egész éjjel csak forgolódtam és a takarót lerúgtam magamról, majd egy pillanatban visszarángattam magamra. Végül hat óra körül gondoltam azt, hogy felkelek, elvégzem a teendőimet, majd átmegyek Zayn házába.

Még sötét volt amikor odaértem és a fém kulcsot szorongattam a kezemben aminek segítségével bejutást nyerhettem a házába. El sem hiszem, hogy eltelt ez a hét hónap. Istenem, olyan kínkeserves volt nélküle. De hát eltelt hála az égnek és most már lehetőleg minden visszatér a régi kerékvágásba.
Szerintem én összetörtem a hét hónap alatt. Olyan gyönge voltam és szinte élettelenül teltek a napjaim. És most, hogy visszajön próbálom ezt az összetört darabokat összerakni, hogy kialakuljon valami belőlem.
Sóhajtva nyitottam ki minden ablakot, hogy a házat átjárja az új levegő. Nem hiszem el, hogy nemsokára itthon lesz. Már több mint egy hónapja láttam, de annyira távolinak tűnik.
Mivel még volt egy csomó időm az érkezéséig úgy gondoltam kitakarítok. Sosem voltam egy szorgos-dolgos kislány, de már szinte én szégyelltem magamat a ház állapotáért. Úgyhogy ezzel a feladattal le is kötöttem magamat az érkezéséig.


Az ajtó nyílt én pedig egyből odakaptam a fejemet. Ő jött be rajta fáradtan, kialvatlanul miközben a bőröndjeit húzta maga után. Hihetetlen gyorsasággal közelítettem felé, majd szinte az ölébe ugrottam és erősen szorítottam magamhoz. Nem akartam elengedni, de féltem, hogy fáj neki annyira szorosan ölelem.
-Szia -mondta mosolyogva és kiengedte magát az ölelésemből, majd megfogta a kezemet.
-Vége van -suttogtam megkönnyebbülten. Erőteljesen csókolt meg, de nem bántam. Lábaimat dereka köré kulcsoltam miközben ő erősen tartott és a szobája felé indultunk.


***


Mellkasán feküdtem miközben halkan szuszogott. Jól kidőlt az egyszer biztos. Nem akartam felébreszteni, meg alapból valószínűleg pont most amikor alszik esnék hasra a saját lábamban, emiatt pedig felkelne.
Épp a karomat vizslattam amin a vágásokat ejtettem. Nem vette észre. Mondjuk reggel gondosan rákentem vagy három réteg alapozót és púdert, továbbá a szobát csak egy kis gyér fény világította meg.
Nem tudom, hogy meddig fogom ezt előle titkolni, de remélem sokáig. Nem akarom, hogy megtudja. Biztos nagyon ki fog akadni. Bár nem is biztos, hogy észreveszi. Milyen gyorsan tudnának eltűnni? Pár hét biztos, hogy kell nekik. Nagyon remélem, nem fognak nyomok maradni. Nagyon kiakadna, ha rájönne.


Zayn mocorogni kezdett én pedig felé kaptam a fejemet. Kinyitotta szemeit, majd kis idő múlva felfogta, hogy hol van, mit csinál meg ilyesmi.
-Aludj vissza, biztos fáradt vagy -motyogtam, de ő megrázta a fejét. Kezét végigsimította a hátamon amibe beleremegtem. Ajkamba haraptam, majd belenéztem a szemeibe. Olyan régen volt ez így. Semmi munka, vagy kötelesség ami miatt ki kéne szállnunk az ágyból. Mikor volt utoljára ilyen? Ja, igen több mint fél éve.
-Más vagy -szólalt meg. Megvontam a vállamat.
-Összetörtem -ismertem be. Ujjai a vállamat érintette és a bőröm libabőrös lett az érintésétől.  -Most próbálom összerakni magamat.
-Sajnálom.
-Nem kell -mosolyogtam el halványan.  -Itt vagy -hangsúlyoztam. Mert ez most nagyon fontos volt. Itt fekszik mellettem, Londonban, fáradtan, a turnéjuk pedig véget ért.
Mellkasára hajtottam a fejemet. Egy csomót fogyott. Nagyon vékony lett, pedig mindig megjegyzi, hogy én vagyok az akinek többet kéne ennie.
-Tudod...mindegy -sóhajtott egyet.
-Mond -kértem. Gyűlölöm amikor az emberek belekezdenek valamibe aztán nem fejezi be.
-Egyszerűen csak fájt, hogy néha nem tudtam mi van veled. Az őrületbe kergetett amikor este volt időm rápillantani a telefonomra és fel akartalak hívni, de itt már rég hajnal volt. Nem tudtam, hogy ma milyen napod volt, hogy mit csináltál egyedül. Féltem, hogy nem érzed magadat jól és, hogy hülyeséget csinálsz. Az őrületbe keltettek ezek.
Hát a hülyeség az megvolt az biztos. Nagyot nyeltem.
-Túléltük -nyögtem ki. Nem akartam erről beszélni, de más témánk meg nem is igazán volt.
Nagyon sokáig feküdtünk egymással szemben és nem szólaltunk meg. Mondjuk lehet, hogy ő azért nem, mert olyan fáradt volt, de nekem nem volt mondanivalóm.



***


-Ez a tied -nyújtott felém Zayn egy kis dobozt. Kemény borítású, és tengerkék színű volt. Elmosolyodtam.
-Még nem kaptam ajándékot -haraptam az ajkamba és óvatosan leemeltem a doboz tetejét, hogy meglássam a benne található kis tárgyat. Egy karkötő volt. Kis, fekete és előre láttam, hogy pont az én vékony kezemre illik rá.
-Köszönöm -suttogtam és adtam neki egy csókot. Segített rárakni a kezemre és tényleg passzolt rá.
-Tetszik?
-Igen -mosolyogtam még mindig teli szájjal. -Olyan jó, hogy itt vagy -öleltem meg és a fejemet belefúrtam a vállába. Ma egész nap ölelgetem és beszívom az illatát.  -Nem akarlak elengedni -mondtam nagyon halkan.
-Ki mondta, hogy el kell? -meghallotta.
-Akkor nem engedlek.



Estefelé amikor kint már javában éjszaka tombolt mi még mindig nem aludtunk. Zayn az időeltolódás miatt, én pedig, mert éjjeli bagoly vagyok. Mindig is változtatni akartam ezen, de most kifejezetten jól jön a helyzet.
-Te miért nem alszol? -kérdezte Zayn. Egymással szemben feküdtünk és a szobát csak egy kis lámpa fénye világította meg.
-Várom, hogy te elaludj -válaszoltam.
-Holnap fáradt leszel a munkában.
Ja, igen mert én már dolgozó ember vagyok, így nekem holnap kelnem kell korán. Tök jó. És biztos, hogy fáradt leszek. Úgy kivettem volna még egy szabadnapot.
-Előfordult már.


"Széles lépcsőfokokon lépkedtem egy idegen házban. Vagyis annyira nem is idegen...legbelül tudtam, hogy ez az a ház ahol a szüleimmel éltem, csak immáron fel volt újítva. Valamiért minél halkabban akartam menni, de a cipőm kopogott a vékony fa alatt. Féltem, de nem tudom miért. Volt a háznak valamiféle misztikus, és rossz érzete. Valahogy a falak, és a képek is félelmet sugalltak.
Felismertem a folyosót és az ajtókat. Jobbra fordultam ahol az én szobámnak kellett volna lennie. 
Ujjaim épphogy érintették az ajtót, de az kinyílt. Magától. 
Ajkaim szétnyíltak, és az ijedtség minden árnyalata átfutott rajtam. Az ajtó nyikorgással tárta ki a szoba rejtelmeit. Meglepetésemben megszólalni sem tudtam, mivel a szüleim álltak egy kiságy mellett amiben egy baba feküdt. A testvérem. Szüleim arcán boldogság suhant át miközben a baba hapcizott egyet. 
Egy hideg kéz ért a bőrömhöz én pedig felsikítottam. Egy nő állt mellettem. Esküszöm úgy nézett ki, mint a Harry Potter-ből a jósnő.
-Meg fogsz halni -mondta nagyon is nyugodtan."


Felsikítottam és azonnal felültem. A légzésem szakadozott volt és alig kaptam levegőt. Lehunytam a szemeimet. Csak egy álom volt. Hála az égnek.
-Ez meg mi a szar volt? -szólalt meg Zayn.
-Semmi, semmi -szabadkoztam, bár nem tudom miért.
-Gyere -nyújtotta a kezét én pedig elfogadtam. Ráhajtottam a fejemet a mellkasára. De most komolyan, mi volt ez? És ki volt az a nő? Mikor fogok meghalni? Most vagy 50 év múlva? Ezt azért jó lenne tudni.


Hali!:) Tudom, hogy egy kicsit rövidke rész lett, de nem tudtam belőle többet kihozni. Nagyon leszív az iskola, de a szünetben próbálok új részeket írni. Veletek miujság? Hogy telik a suli? Nektek is nagyon kemény?:/ Kitartást!

És kérlek kommenteljetek, mert tényleg sokat jelent :).
Puszii

2013. október 18., péntek

2.évad 1.fejezet

Nagyon nagyon szeretlek.


Na hát túléltük a hét hónapot. Nem mondom, hogy nem volt könnyű, sőt. Nem mondom, hogy nem voltak olyan éjszakáim amikor álomba sírtam magamat és úgy éreztem a tüdőm mindjárt kiszakad a helyéről, mert volt nagyon sok ilyen. Ilyenkor a telefonomat szorosan magamhoz szorítottam és valamilyen telepátiával próbáltam üzenni Zayn-nek, hogy hiányzik nagyon nagyon. Hét hónap alatt szinte minden este egy párnát szorítottam olyan erősen magamhoz, hogy az már szinte fájt és így sírtam órákon keresztül. Mert rohadtul egyedül éreztem magamat. És a magány tudata szinte teljesen felemésztett.
Az első két napot még úgy ahogy kibírtam. Arra gondoltam, hogy pár nap és hazajön. Aztán jött a felismerés; nem fog. És fájt, mert nem volt mellettem. Olyan hihetetlenül egyedül voltam. Sasha próbált mellettem lenni, de sokszor volt olyan, hogy a műszakunk együtt volt és ilyenkor nem tudtunk olyan sokat beszélni, vagy egymás után voltunk beosztva. Ezek kikészítettek.
Még sosem éreztem magamat ilyennek. Mert van még egy dolog ami rosszabb a magánynál. Amikor van valakid, de nincs melletted, mert nem lehet. Nem lehet, mert kötelessége és dolga van. S néha amikor a felhívott mosolygós és boldogan, én is próbáltam ugyanígy tenni. Önfeledten mesélni a szürke hétköznapjaimról majd a még sötétebb hétvégéimről. Annyira bennem voltak, hogy megmondom neki az érzéseimet. Szinte már a torkomban éreztem a gyötrő szavakat: Gyere haza, kérlek! Már nem bírom, hogy egész álló nap szinte senkivel sem beszélek és nem tudom elmondani senkinek sem a mondandómat, gondomat. De végül sosem mondtam meg. Mert ő ott jól érezte magát és én nem hagyhattam, hogy visszajöjjön.
Annyira a régi helyzetemet idézték bennem elő amit egyszer már lezártam. Egyedüllét és nincs mellettem senki. Egyszer a fürdőben éppen sminkeltem magamat és az egy olyan időszak volt amikor az időeltolódás miatt alig tudtunk beszélni, meg persze neki nagyon sok dolga volt, így szinte lehetetlennek tűnt akárcsak pár perc beszélgetés is. Sasha is más időpontokban dolgozott és senki sem kérdezte meg, hogy hogy vagyok és semmi. Szinte már a tükörben beszéltem magamhoz csakhogy ne érezzem magamat egyedül. Ilyet még Zayn előtt, régen csináltam. És akkor ott, a fürdőben összerogytam és nagyon sokáig csak ültem és sírtam.  Aztán pedig eszembe jutott egy dolog. Akkor hatalmas badarságnak és őröltségnek tűnt, de most már..
Még régebben volt egy másik lány az úgynevezett baráti társaságunkban aki vágta magát. Nem sok ideig volt velünk, de sok mindent megtudtam róla. Nevelőszülők nevelték akik rosszul bántak vele. Szinte az egész testét hegek borították és én akkor nagyon hülyének és betegnek tartottam emiatt. Ő pedig csak azt mondta: Egyszer megérted. Ez segít. Más nem tudja elképzelni, de segít. Felszabadult elszel és amit eddig éreztél egy pillantásra tűnik el.
Így hát megvágtam magamat. A karomon ejtettem egy vágást és igaza volt a csajszinak. Olyan, jó érzéssel töltött el. Aztán pedig megijedtem, mert a kezem vérzett és én újra akartam vágni. És akkor  Zayn hazajött és annyi időt töltöttünk együtt amennyit csak tudtunk.
Továbbá én is meglátogattam párszor. New York nagyon szép hely, bár ott nagy a nyüzsgés. Voltam vele vásárolni meg egy csomó helyen. A többi helyen pedig szintúgy.
Na kábé és telt el a hét, keserves hónapom.


Van ami pedig még rosszabb és felemészthetetlen. Az amikor már egy ideje nem láttam őt, és ezt a hiányt a munkába akartam fektetni rendületlenül és ez okból kifolyólag akaratlanul is  ki kellett vennem pár nap szabadságot. Annyira tehetetlen voltam akkor. És annyira fájt ez az egész, hogy ő nincs itt. Ráadásul mint minden korombeli lány én is a twitteren lógtam ez időtájt ahol sok olyan dolgot láttam amin meglepődtem. Mindenki csak kurvázott engem, Zayn Malik barátnőjét és sokan írtak nekem fenyegető üzeneteket. Nem értettem, hogy ezt minek kell csinálni. Bántottam én valaha is őket? Nem. Már csoportok alakultak ki amikben engem a halálba küldtek. Nem bírtam.
 Túl sok volt és pár nap után pedig, újra megvágtam magam.Olyan jó volt.  Egyszerűen annyira fájt az emberek hamis véleménye. Ilyenkor szokták az emberek azt mondani: Ez az ember beteg és pszichológushoz kell vinni. De azt aki ezt teszi magával az érti. Hogy mekkora felüdülés lehet a magány kellős közepén egy vágást ejteni magunkon. S, ha elkezded nem tudod abbahagyni. Olyan mint a cigizés.
Végül pedig  felhasználtam a "bármikor" repülőjegyet és Zayn-hez repültem. Szerencsére nem vette észre a vágást, mert egész idő alatt hosszú ujjú felsőkben mentem.
És amikor itthon voltam a házban tehetetlenül akkor vettem elő újra a pengét. Nem sokszor fordult elő, de akkor elég mély vágásokat ejtettem amiknek a nyomát még mindig lehet látni. Valamikor pedig ez ki fog Zayn számára derülni, de remélem, hogy nem mostanság. Ugyanis holnap jön haza.
Amúgy lett lakásom. Találtam egyet ami kis pici, de nekem való. Egy szoba, fürdőszoba, konyha és ennyi. De nekem nem is kell több.



New York-ban:
-Zayn? -kérdeztem meglepetten. Egy dögunalmas nyolc órás repülőút után azt hittem, majd csak a szállodában látom, mert elvileg a testőre jön ki értem, de őt láttam meg és biztos voltam benne, hogy nem hallucinálok.
-Szia -mosolygott. És eljött az a pillanat amikor rohadtul nem érdekelt, hogy egy repülőtér kellős közepén vagyunk. Konkrétan rá ugrottam és hirtelen csókoltam meg. Úgy látszott őt sem zavarja a tömeg, bár akárki lefotózhatott volna minket. Homlokomat az övének nyomtam miközben ő átkarolt. -Hiányoztál.
-Te is nekem -mosolyogtam. Egyik kezét átkulcsolta az enyémmel a másikkal pedig megfogta a bőröndöm fogantyúját és elindultunk a terminál kijárata felé. Két férfi jött mögöttünk Zayn miatt, de nem nagyon érdekeltek. A kocsiban még egyszer csekkoltam, hogy a vékony hosszú felsőm eltakarja-e a vágásomat és örültem, hogy igen.
Aztán pár perc múlva a szálloda előtt sikerült igazán ledöbbennem. Nem a sikoltozó fanokra gondoltam, hanem a szálloda külleme és később a belseje érte ki rajtam ezt a hatást. Zayn megszorította a kezemet és magával húzva mentünk be az ideiglenes otthonukba. Komolyan úgy meglepődtem a rajongók sikításától, toporzékolásától és a vakuk villanásától, hogy teljesen ledermedtem.
-Azta -mondtam kurtán. -Ez durva volt.
Ahogy felértünk a szobájába én egy nagy, hangos csapással nyomtam be az ajtót és erőteljesen csókoltam meg Zayn-t. Levette a pólóját és az enyémért nyúlt amikor bevillant valami és nyomban hátrébb léptem. A vágás, a francba. Kérdőn nézett rám.
-Öhm én most nem tudok -dadogtam és eléggé olyan fejet vágtam, hogy értse amire gondolok.
-Jaa, oké -mondta, majd elmosolyodott. Végül körülnéztem a szobán és levontam a következtetéseket.



-Este koncertünk lesz. Ugye jössz? -kérdezte pár óra múlva. Én éppen egy kis relaxálással próbáltam kipihenni a repülő úti fáradalmakat ami annyit jelentett, hogy hason feküdtem és a fejemet belemélyesztve a párnámba próbáltam pihenni. De az a hülye időeltolódás..New Yorkban délelőtt van, Londonban pedig hajnali órák járhatnak.
Pislogtam párat.
-Persze, hogy megyek -mosolyogtam. Karjára hajtottam a fejemet és átkarolva húztam még egy kicsit magamhoz. -Izmosodtál -állapítottam meg. Pedig nem is annyira régen láttam. Felnevetett.
-Akkor örülök. Most járunk a turné felénél -jegyezte meg sóhajtva.
-Igen.
-Kibírjuk? -mosolygott halványan miközben egy puszit nyomott a homlokomra.
-Kibírjuk.
Nyilván nem mondtam el neki, hogy én nem fogom kibírni és már megvágtam magamat és jöjjön haza. Inkább csendbe maradtam.

A nap hátralevő részét pedig együtt töltöttük. Filmeztünk, beszélgettünk meg ilyesmi. Végül pedig el kellett mennie főpróbára én pedig itt maradtam Eleanor-ral. Majd menni fogunk mi is az arénába csak még el is kellett készülődnünk. Imádom ezt a csajszit. Mindig mosolyog és jó kedve van ami rám is rám ragadt. Végül nekünk is sikerült elkészülnünk. Egy kocsi jött értünk és mi az aréna hátsó bejáratánál mentünk be ahol tanúja lehettünk mindenféle őrültségnek.
Végül a koncerten a színpad melletti elkerített résznél foglaltunk helyet, Lou-val, Paul-lal és a többi biztonsági őrrel. Annyira jók voltak a fiúk, hogy valami hihetetlen. Valamint a rajongók sikítása és őrjöngése mindenkit elképesztett. Aztán volt egy pillanat amikor Zayn dobott nekem valamit én pedig mosolyogva kaptam el a kis csomagot. Egy tábla csoki volt. Fogalmam sincsen, hogy a színpad közepén miért dobált le nekem csokit, vagy, hogy egyáltalán azt ő honnan szerezte, de az a kedvenc édességem. Megmosolyogtatott ez az apró cselekedete.
-Na milyen volt? -kérdezte a show végén amikor a szállodához indultunk vissza. Kezünket gyorsan kulcsoltuk össze.
-Nagyon jó -ugrándoztam.
-Örülök, hogy itt vagy -mondta.
-Én is örülök, hogy itt vagyok -mosolyogtam. Boldog voltam .




Sziasztooook:) Na hát itt vagyok egy kis idő után és remélem, hogy tetszett nektek a 2.évad 1.része.
Kitettem oldalra egy új idézetet meg az elérhetőségeket.
Kicsit rosszul esett, hogy csak egy ember kommentelt az előző részhez:(
De kérlek ehez írjatok, mert nagyon sokat jelent. Sokan látjátok a részeket úgyhogy kérleek #please #németülnemtudom.

2013. október 11., péntek

32.fejezet

Liam Payne: Nem sokszor láttam Zayn-t elérzékenyülni, de most megtette.


-Zayn -szólongattam. Nem tudtam aludni. Csak mocorogtam és forogtam. Egyszerűen nem sikerül elaludnom azzal a tudattal, hogy holnap elmegy.
-Igen? -motyogta. Elmosolyodtam.
-Nem tudok aludni.
-Látom.
Felé fordultam és belenéztem szemeibe. Hirtelen, egy villámcsapásként hasított belém még a másik gondom. Nincs lakásom, a francban. És holnap Zayn elmegy. Mi lesz itt? Lesz fedél a fejem felett? Nagyot nyeltem, de olyan érzésem volt, mintha a torkomban egy nagy gombóc lenne. A szívem hevesen dobogott. A francba.
-Mi a baj? -simított ki egy hajtincset az arcomból. Egy fejrázással jeleztem, hogy semmi. Mert nem akartam még ezt a témát is felhozni neki. A cuccai az előszobában vannak és már minden készen áll. Most rohadtul nem fogom még ezzel is zaklatni.
-Nem sok időnk van -nyögtem ki. Megfogta a kezemet és az ujjainkat összekulcsoltuk.
-Még van 8 és fél óránk amit egymással tölthetünk -sóhajtotta.
-Amit alvással fogunk tölteni.
-Nem! -vágott bele a szavamba. Felkapcsolta a mellette levő lámpát és az gyengén világította meg a szobát. Felült és kényelmesen elhelyezkedett. -Beszélgessünk. Töltsük együtt a maradék időnket.
-Fáradt leszel.
-Előfordult.
Hű. Akaratlanul is elmosolyodtam és szerintem el is pirultam. Szeretem.


-Anya nagyon megkedvelt téged.
-Akkor örülök -mosolyra húztam a számat és ő is. -Nem tudom, hogy mit fogok csinálni holnap. -ugyanis szabadnapom lesz még. Aztán a következő nap megyek majd dolgozni. Jaj.
-Majd olvasol, rajzolsz, tévézel vagy valami nagyon hasonló dolog. Vagy elmész Sasha-val valahova. Addig pedig én egy dögunalmas repülőutat fogok végigaludni.
Elmosolyodtam. Összekulcsoltuk kezeinket miközben én a mellkasára feküdtem. Minden egyes levegővételét éreztem és ezáltal tudtam, hogy még itt van velem.
-Milyenek lesznek a koncertek? Mármint hány ülőhelyes lesz egy terem meg ilyesmi -érdeklődtem.
-Nem muszáj erről beszélnünk, Alexis.
-Tudom, de engem nagyon érdekelnek.
-Hát..Mindegyik más lesz. A tavalyi turnénkon kábé 10 000 férőhelyes volt a helyszín, de most sokkal több lesz. Pontosan nem tudom, hogy mennyi. Az új és a régi albumunk számait fogjuk előadni miközben majd hülyéskedni fogunk meg ilyesmi. Aztán az egyik szám alatt, majd szó szerint repülni fogunk egy emelvény vagy mi miatt és lesz egy középső színpad ahol még szintén előfogunk adni két számot.
-Az tök jó.
-Viszont a menedzsment állandóan be akar majd minket dugni egy olyan luxusszállodába ahol a csillártól kezdve az úszómedencéig minden megtalálható lesz. Mi ezt pedig nem bírjuk. Mi a turnébuszba tök jól elvagyunk. Továbbá az emberek mindig tudni fogják, hogy hol vagyunk és naponta egy csomó kép lesz rólunk fent az interneten. Ez biztosan ki fog készíteni.
-És akkor most rólam is fog egy csomó kép készülni, ha ott leszek? -tudom, hogy rohadtul önző dolog volt ezt megkérdeznem és ahogy kimondtam, már meg is bántam.
-Valószínűleg.
-Még sohasem fotóztak.
-Ha akarod, majd helyet cserélhetsz velem, mert én utálom.
-Ha ilyen van csak szólj és akkor én megyek -mosolyogtam és egy puszit nyomtam az arcára, majd megcsókoltam.
-Egészen reggelig beszélgetni akarsz, vagy...-utalt valamire. Akaratlanul nevettem fel. Lehúztam róla a szürke pólóját és innentől csak ránk tartozik ami történt.


-Már csak négy óránk van -sóhajtottam a fekete faliórát bámulva. Zayn mellkasának nyomtam a hátamat miközben ő egyik karjával átkarolt és megfogta a kezemet.
-Tudom -motyogta. Megsimította a hajamat, majd belepuszilt. Nagyon sokáig csak feküdtünk. Nem igazán kellettek szavak ehhez. Én éreztem a jelenlétét, hogy itt van és ez több volt mindennél. Szerintem volt egy-két pillanat amikor a szemeimet lehunytam és egy pillanatra elbóbiskoltam, de a bőrünk összeért és éreztem, hogy itt van. Velem.
-Jobban belegondolva mindig is tetszettél -mondtam. Tanúja lehettem édes nevetésének.
-Ezt jó tudni.
-A srácok mind azt mondják, hogy hatalmas szíved van és ez olyan igaz.
Eltávolodott tőlem, majd felém hajolt és megcsókolt.
-Köszönöm -suttogta. Nem mondtam még senkinek sem ilyet és nem is fogok szerintem soha, de neki tudnia kellett.


"-Zayn most hova megyünk? -kérdeztem tőle. Már este 9 óra és elmúlt és nekem semmi kedvem nem volt ilyenkor a tudtom nélkül menni valahova.
-Mekibe.
-Miért? -már láttam a meki logóját ami az utca végén volt.
-Először is, mert éhes vagyok. Másodszor pedig egész nap velünk voltál és nem ettél semmit. Több mint 12 órája -szóval figyelt. Na ne már. Nem akarom, hogy ilyen apáskodó legyen. Egyáltalán miért érdekli őt, hogy én mit meg mennyit eszek?
-Örülök, hogy így figyelsz rám -mondtam kissé cinikusan és hülye fejet vágva. -Zayn komolyan nem kell etetned mint valami háziállatot.
-De, ha nem eszel akkor lefogsz gyengülni, lefogysz meg ilyesmi. És én legalább figyelek rád, ha te nem vagy képes magadra -cseszett le.
-Még mindig élek tehát jól vagyok.
-A kettő rohadtul nem ugyan az.
És a végén megérkeztünk a gyorsétteremhez. Zayn feltette a kapucniját, majd kinyitotta nekem az ajtót, hogy fáradjak be.
Egy "mit kérsz" pillantással jutalmazott én pedig csak megvontam a vállamat, hogy semmit. Végül szerintem egy kis család havi élelmiszer mennyiségét vásárolta fel.
-És ezt ki fogja megenni? -kérdeztem miközben felvontam a szemöldökömet.
-Te meg én.
Leültünk egy asztalhoz és elém tolta a tálcán levő kaják egyik felét.
-Egyed. Mert tudom, hogy éhes vagy rohadtul csak valami oknál foga nem eszel.
Kelletlenül csomagoltam ki az egyik hambugert.
-Igenis apa."



"
-Szerintem érzek valamit irántad -sóhajtottam. Két sör volt bennem meg valami más amit Harry nyomott a kezembe.
-Be vagy csípve -nevetett Zayn.
-De most komolyan. Te irántam?
-Azt hiszem ja. Eléggé ezt jelzi mivel már párszor megcsókoltalak, de mondjuk te még nem léptél és -nem tudta befejezni a mondatot ugyanis megcsókoltam.
-Lépek én, hát nem látod?"



Mindketten csendben reggeliztünk hullafáradtan. Fél hat körül elaludtunk, de Zayn telefonja ébresztett minket hétkor. A sírás kerülgetett és a szívem szó szerint fájt. Nem tudom, hogy más érzett már-e olyan érzést, hogy szétszakad a szíve. Na ez pont olyan volt. Csak mellé másodpercenként kellett pislognom és nyelnem, hogy egy könnycsepp se gördüljön ki a szememből. Sikerült.
És akkor csengettek. Lehajtottam a fejemet és valami oknál fogva megmarkoltam a combom. Aztán szinte egyszerre álltunk fel és indultunk meg az ajtó elé. Megvártam míg felöltözött és aztán megcsókoltam egyszer, majd még egyszer. Szorosan öleltem magamhoz és nem igazán akartam elengedni. Egy könnycsepp gördült ki a szememből. Azért mégse örökre megy el. Egy hónap és találkozunk. Ezzel nyugtattam magamat. Ő is szorosan fogta a derekamat és ő is magához húzott.
-Adok neked valamit. Vagy inkább több dolgot -mondta és kíváncsian figyeltem rá. Az előszobában levő kis szekrényből húzott elő egy borítékot. Felém nyújtotta én pedig remegve kibontottam.
-Egy New York-i, egy olaszországi és egy bármilyen időpontú repülőjegy. Megfogsz látogatni, oké? Az utolsó pedig arra van, hogyha bármi van akkor csak szállj fel egy repülőre és repülj oda ahol vagyok -mosolyodott el halványan. -És ez -valami fém, kis tárgyat rakott bele a tenyerembe és zárta össze úgy, hogy én ne lássam.
Szétnyitottam a kezemet és a lakáskulcsa volt benne.
-Neked szükséged van erre úgyhogy ne szólj semmit csak rakd el és vigyázz a házra.
Még egyszer magamhoz szorítottam. Még egy dudálás jelezte, hogy most már Zayn-nek menni kéne.
-Alexis most már mennem kell.
Elengedtem és még egyszer megcsókoltam, majd megfogtam a kezét.
-Megyek. Találkozunk egy hónap és három nap múlva.
Elengedte a kezemet, felkapta a cuccát és még egyszer visszanéztem rá. Biztatóan rámosolyodtam, majd bezárta maga után az ajtót. Elment.


Na hát sziasztok!:) Megérkezett az első évad utolsó része. Azért remélem, hogy nem okoztam csalódást és, hogy várni fogjátok a következő évadot ami egy,másfél hát múlva fog jönni. Azért, mert szeretnék egy kicsit előre írni, tervezni.
Hű-ha. Olyan furcsa, hogy véget ért már az első évad. Még csak most kezdtem el ezt az egészet. Ebben a részben a dőlt betűs rész azt a folyamatot próbálta jelenteni, hogy először, hogy viselkedett Alexis Zayn-nel valamint milyen volt az ő karaktere, hiszen akkor -a blog elején- még elég ellenszenves volt a csajszi. Ott volt a második dőlt betűs rész amikor Alexis rájön, hogy érez valamit iránta. Az utána következő részben pedig már a vége van ugyanis Zayn elmegy.

Nagyon nagyon sokat köszönhetek nektek ezt tudnotok kell. Minden egyes komment feldobta a napomat és amikor éppen olyan időszakot éltem át, hogy mindenkit elküldtem volna a francba akkor ti itt voltatok a kommentjeteitekkel jelezvén, hogy olvassátok a történetemet. És ez mindennél többet jelentett.
Úgyhogy remélem olvasók maradtok:)
Puszi.

2013. október 5., szombat

31.fejezet


-Indulhatunk? -kérdezte Zayn. Végignéztem a szobán, majd felsóhajtottam.
-Persze.
Egy gyors kijelentkezés, majd egy becsekkolás után a repülőn ültünk és vártuk, hogy az visszarepítsen minket Londonba.
-Kérdezhetek valamit?
-Általában megtiltom, hogy kérdezz -mosolyogtam.
-Tegnap este sírtál?
Elhúztam a számat.
-Igen.
-Ajj már. Ez nagyon nem lesz így jó, Alexis.
Tudom. Szerintem már kivan attól, hogy állandóan miatta sírok pedig nem is tudja, hogy a gondolataim 99%-a is azon van, hogy nemsokára elmegy. De amit nem tud az nem fáj neki, nem?
Átkarolta a derekamat és egy puszit nyomott az arcomra.
-Amúgy honnan veszed, hogy miattad sírtam? -kérdetem kínosan nevetve.
-Nem tudom -mosolygott. -De remélem.


**


Úton Bradfordba. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar találkozni fogok Zayn szüleivel, de így lett.
Zayn lejött elköszönni és megkérdezte: Nem lenne e kedvem neked is jönni?
Igazából volt, de erre amúgy sem lehet nemet mondani. Egy kicsit görcsöltem azért, hogy mit fognak rólam gondolni. Még nem találkoztam egy barátom -eddig nem is volt barátom- szüleivel sem, így nem tudom mi fog történni. Mindenesetre majd eldől.
Felhúztam a lábaimat a kocsi műszerfalára, és megpróbáltam kényelmesen elhelyezkedni. A  kezünk összekulcsolva maradt a két ülés között.
Szerintem a ház előtt álltunk meg pont amikor majdnem elaludtam, de Zayn kinyitotta az ajtót és erre a hangra felébredtem.
-Megérkeztünk -mondta. Egy nagy, barna házat pillantottam meg.

Beérve a lakásba megpillantottuk Zayn anyukáját aki nyomban odajött köszönni. És végül megismerkedtem Zayn családjával. Annyira kedvesek, aranyosak és mosolygósak. A testvéreivel szinte az első pillanatoktól jól kijöttem és amíg Zayn elment az apukájával a kertbe megnézni valamit az anyukájával is lett alkalmam beszélni.
Egy csésze teával a kezünkben ültünk le az étkezőasztalhoz.
-Olyan szép ez a ház -mondtam miközben újra körülnéztem.
-Zayn vette nekünk. Még mindig nem tudom elhinni -mosolygott. Ő vett a családjának egy hatalmas házat amiben nem kell nélkülözniük. Ez olyan csodálatos. Nem mindenki tudja, vagy teszi ezt meg. -Nagyon szeret téged Alexis.
Elpirultam és beleszürcsöltem a forró teába.
-Én is őt. Nagyon.
-Amikor mesélt nekem rólad akkor annyira pontosan körül tudott írni. Senkiről sem beszélt még így.
Ezek a szavak voltak azok amiket nehéz volt felfognom. Nagyon szeretem őt.
-Remélem nem okoztam csalódást -mosolyogtam.
-Egyáltalán nem. Elmesélt mindent -erre felkaptam a fejemet. Nem hittem volna, hogy bárkinek is mesél erről, rólam.
-Nekem csak ő van. És ezt annyira furcsa kimondani. 19 éves vagyok szülők nélkül és végre találtam valakit akit szeretek.
Patricia csak bólintott, majd megfogta a kezemet.
-Biztosan nehéz lehetett, minden -bólintottam. -De Zayn itt van neked.
-Elmegy -nyögtem ki cérnavékony hangon. És ő tudta, hogy miért ennyire rossz ez nekem. Ha bárkinek is elmondanám lehet, hogy kinevetne, vagy nem értene meg. De ő, az anyukája pontosan tudja, hogy mire gondolok amikor azt mondom: fáj, hogy elmegy.
Mert neki is fáj.

-Na jól kibeszéltetek? -jött be Zayn nevetve a konyhába.
-Igen. Most már tudom az összes cikis sztoridat -mondtam neki. Céltudatosan jött felénk, de amikor ezt kimondtam egy pillanatra megállt.
-Nekem nincsenek cikis sztorijaim.
Elnevettem magamat.
-Anya az jó, ha hat körül indulunk vissza? -kérdezte Zayn, Patríciától. Mosolygós arcára ráfagyott a mosoly. A falon található órára pillantott, majd a fiára.
-Persze -szűrte ki. Zayn ebből nem sokat vett észre, de én aki előtte ült bizony látta. Elköszönt, majd felment a testvéreihez. Ahogy hallottuk, hogy elindult a lépcső felé Patrícia szeméből könnyek szöktek ki.
-Annyiszor találkoztunk az elmúlt hetekben és annyi időt töltöttünk együtt. Próbáltam felkészülni arra, hogy elfog menni egy világ körüli turnéra. Nem fogom tudni, hogy mikor hol van. Nem mindig fogom tudni, hogy hogy van. És ez egy anyuka számára a világ legrosszabb érzése -sírta. Most én fogtam meg támogatóan az ő kezét.
-Leküldöm Zayn-t, hogy beszélgessetek én pedig felmegyek a lányokhoz, oké?
Sűrűn bólintott én pedig megtettem amit kért.




-Indulunk -mondta Zayn pár óra múlva. Nyolcig itt maradtunk. Zayn nagyon sokat beszélt a szüleivel, de könnyet csalt a szemembe az ahogyan Zayn elköszönt a testvéreitől, apukájától, majd végül az anyukájától. Az utóbbi sírva ölelte meg a fiát és egy-két könnycseppet még az egy szem fiából is kicsalt.   -Most már tényleg megyünk -mosolygott Zayn én pedig integettem a Malik családnak. És az utunk visszavezetett Londonba.
-Nagyon jó családod van -mondtam.
-Imádom őket.
A kocsiban honoló csendet a rádió zaja töltötte be. Nem volt kínos csönd, mert igazából köztünk olyan nincs. Inkább egyikőnk sem tudott mit mondani és szerintem Zayn kicsit elérzékenyült. Attól, hogy pasiból van még ő is el tud és szerintem rossz neki is, hogy itt hagyja a családját, Londont. Mégiscsak a szülei, otthona.

Egyébként holnap kilenckor megy el. Hallottam amikor telefonált, hogy reggel 9-re jön érte valami kocsi. Keserű ízt érzek a számban és a hasam állandóan görcsbe rándul. Ezt betudom annak, hogy kevesebb mint 14 órát leszünk még együtt. És ez kikészít.
-Zayn, te tudtad amikor először megláttál, hogy ez lesz a vége kettőnk között? -elmosolyodott.
-Nem. Fogalmam sem volt róla. Neked?
-Én nem is emlékszem az első találkozásunkra. Full részeg voltam -nevettem kínosan. -Tudod mire emlékszem csak? Hogy lehúztad a ruhám cipzárját a fürdőben.
-Enyhén perverznek tűnhettem akkor -mondta mire felnevettem.
-Aztán meg másnap reggel felkeltem melletted és nem tudtam kivagy -nosztalgiáztam. -Annyira sokáig gondoltam azt, hogy a legjobb barátom vagy -sóhajtottam.
-Nincs fiú-lány barátság. Ezt nálad tapasztaltam meg -nézett rám. Aztán pedig szóltam neki, hogy az utat nézze, mert a végén holnap tényleg nem megy sehova, ha nem figyeltünk.   -Amikor először beszéltünk ellenszenves, és bunkó voltál. Aztán ez megváltozott. Nem is igazán emlékszem egyébként, hogy az lettél volna. Mindig elfoglalt valami más.
-Ne is említsük azt -jeleztem, hogy nem szeretnék arra emlékezni. -Annyira rühelltem magamat azért, mert te mindig kedves és aranyos voltál velem én meg csak flegmáztam. Akkoriban annyira kiszámíthatatlan voltam.
-Nekem már akkor is sokat jelentettél.


Sziasztok manók!:) Így szombat reggel tájékán úgy gondoltam, hogy megosztom veletek az első évad utolsó előtti fejezetét. Remélem tetszik! És kérlek kommenteljetek!
Selena


2013. október 3., csütörtök

30.fejezet


Szeretlek. Soha senki iránt nem éreztem ezt, amit irántad érzek. Bárhogy alakuljon ezután, soha mással nem fogom ugyanezt érezni.


-Lemegyünk a medencéhez? -kérdeztem Zayn-t. Furán méregetett.
-Tudod, hogy nem lenne jó. Kábé mindenhova testőrökkel járkálunk, szerintem nem lenne jó ötlet lemenni. Bocsánat -szabadkozott.
-Ne. Ez nem probléma. Csak egy ötlet volt.
-Nehéz velem elmenni bárhova is, mi? -mosolygott halványan.
-Nem nagyon érdekel -mondtam a lehető legkönnyebben. Szerintem kicsit rosszul érzi magát amiatt, hogy nem tudunk elmenni sok nyilvános helyre, de ez engem nem igazán érdekel. Vele vagyok és ez bőven elég.
-Elutazhatnánk megnézni az Eiffel-tornyot.
-Mi lett azzal, hogy nem tudunk elmenni nyilvános helyekre? -kuncogtam.
-Voltál már ott?
-Nem.
-Akkor elmegyünk.


Egy kis kocsikázás után értünk el a célállomáshoz. Szó szerint tátott szájjal szálltam ki a kocsiból és néztem végig.
-Váó.
-Olyan furcsa, hogy te mindent ilyen áhitattal nézel -húzott magához közelebb Zayn. -Na gyere. Menjünk fel a legtetejére.
Hosszú sorban állás után végül sikeresen feljutottunk az Eiffel-torony tetejére.
-Ez olyan csodálatos.
Zayn levette a fejéről a kapucniját, majd körülnézett.

-Szerintem is -mondta.  Csökkentettem a távolságot kettőnk között, majd ő hatalmas mosolyra húzta a száját. Tudta, hogy mit akarok. Ki ne akarna a szerelem városában az Eiffel-torony egy magas pontján egy csókot Zayn Maliktól? És én megkaptam.
-Zayn -suttogtam. -Azt hiszem, hogy..-dadogtam.
-Igen? -mosolygott miközben egy hajtincset fésült ki az arcomból.  -Mond ki!
-Szeretlek.
-Én is szeretlek, Alexis -mondta, majd megcsókolt. A szívem abban a pillanatban sokkal hevesebben vert és egy újfajta érzést véltem felfedezni magamon. Szeretem? Igen. Nagyon is.



***


Szórakoztam egy kicsit a kártyával ami az ajtónkat nyitotta, de végül sikeresen bejutottunk a szobánkba.
-Lezuhanyzom -mondta Zayn és lekapta a pólóját.
-Megyek veled. Ne pazaroljunk el sok vizet -mosolyogtam és szó szerint behúztam magammal a fürdőbe.


-Nem is tudtam, hogy te tudsz ilyen is lenni -nevetett Zayn miközben törülközőben ácsorogva keresett magának ruhát.
-Szeretlek -vettem ki a kezéből a pólót és ezáltal felém fordult én pedig kihasználva a helyzetet felé fordultam. -Nagyon.
-Én is téged. Ezt ne felejtsd el, ha majd már egy másik földrészen leszek, oké? -túrt bele a hajamba, majd a szemembe nézett. Sűrűn bólogatni kezdtem. Szeret.



Zayn laptopján néztük éppen a Batman-t. Én Zayn mellett feküdtem, de ő végig csak telefonozott. Levegővétele egyszer vált szakadozottá és onnantól gondoltam, hogy valami baj van. Nem akartam rákérdezni, mert féltem, hogyha nincs semmi baj akkor azt hiszi, hogy csak valami paranoiám van, vagy mit tudom én.
-Szívem, nagy gond lenne, ha egy nappal hamarabb mennénk haza? -bökte ki végül.
-Nem -válaszoltam túl gyorsan. Felült és összehúzott szemöldökkel rám nézett.
-Egy nappal hamarabb kéne indulnunk New Yorkba. Még haza kéne mennünk összepakolni, el búcsúzni meg minden.
-Oké -bólintottam. -Akkor holnap már indulunk? -ugyanis ez a harmadik napunk amit itt töltünk.
-Igen.
Tényleg, engem nem zavart, hogy vissza kell mennünk. Nekem bárhol jó, ha vele vagyok. Igaz; tök jó volt a külvilág kizárásával eltölteni pár napot itt, de ha neki vissza kell mennie, mert kötelessége van az nem baj. Az fáj, hogy ez a kötelesség egy hamarabbi indulás.
-Csináljunk ma valami felejthetetlent, oké? -fogta meg a kezemet Zayn és  rám mosolygott. Kis képek villantak be az agyamba.
-Nekem így is felejthetetlen volt ez az eddigi három nap -mondtam. Több szempontból is.


Egy megvacsorázás után meglepetésemre nem a szobánkba mentünk vissza.
-Hova viszel? -kérdeztem Zayn-től amikor egy hosszú lépcsősoron mentünk végig.
-Mindjárt megtudod.
Egy nagy ajtót nyitott ki és amikor kinyitotta az ajtót elállt a lélegzetem. Ezen a nyaraláson nem először.
A szálloda legtetején álltunk és a tájat néztük. Minden ki volt világítva. A romantikusság mércéje biztos az eget üti most. Gyönyörű volt.
-Ide nem tilos kijönni? -kérdeztem mire felnevetett. Az nyitott ajtó felé mutatott és bizony tényleg ki volt írva, hogy nem lehet feljönni ide.
-Mióta érdekelnek téged a szabályok?
Jogos. Kivette a zsebéből a cigis dobozást és a gyújtóját, majd egy szálat felém nyújtott.
-Köszi -mosolyodtam el. Meggyújtottam, majd máris éreztem, hogy a nikotin belekerül a szervezetembe. Furcsamód nem voltak elvonási tüneteim ezzel kapcsolatban, pedig lényegesen kevesebbet szívok.
-Min gondolkodtál el ennyire?
-Ez gyönyörű.
-Hát ez a szerelem városa.



Nem bírtam elaludni. Egyetlen dolog járt a fejemben amibe eddig bele se gondoltam. Ha holnap hazamegyünk az azt jelenti, hogy Zayn holnap után indul. Gyomorgörcsöm lett hirtelen és a sírás kerülgetett. Bár Zayn-nek háttal feküdtem, nem akartam sírni. Lábaimat felhúztam és átkaroltam kezeimmel. Mégis egy könnycseppet le kellett törölnöm az arcomról. Nincs lakásom. Mi lesz velem hét hónapon keresztül?
Átfordultam Zayn-hez és megérintettem a kezét. Csak remélni tudtam, hogy nem alszik.
-Igen? -kérdezte.
-Énekelsz nekem? -úgy éreztem ez a legfurcsább mondatom amit valaha is mondtam.
-Most? Itt?
-Kérlek -könyörögtem. Átfordult hozzám és belenézett a szemeimbe. Lehajtottam fejemet a párnára és vártam, hogy énekeljen.
Megfogta a kezemet.
"Your hand fits in mine 
Like it's made just for me 
But bear this in mind 
It was meant to be 
And I'm joining up the dots 
With the freckles on your cheeks 
And it all makes sense to me"
Egy újabb könnycsepp csordult ki a szememből, de ő ezt nem látta. Fáj, hogy elmegy.


Sziasztok!:) Egy kicsit befejezés szaga lett, nem? Kérlek írjátok meg, hogy mit gondoltok, mert nagyon érdekel:) Ki milyen befejezést vár? Szerintetek mi lesz?
Várom az ötleteket.
Puszii