2.évad 8.fejezet -utolsó

Zayn. Ez a név járt a fejemben amikor szemeimet kinyitva kezdtem érzékelni a dolgokat. Ásítottam egyet, majd oldalra fordultam. Halvány fény szűrődött be az ablakon, de azonnal felébredtem amikor a mellettem levő embert megpillantottam. Először megijedtem, majd gondolkodni kezdtem. Hogy a francba kerültem én ide? Mellé? A legutolsó emlékem, hogy eljöttem Niall-től az este és utána semmi.
Feljebb ültem, majd a meglepődöttség második fázisába léptem bele. Meztelenül feküdtem a takaró alatt. Beletúrtam a hajamba, de szívem szerint egy rántással kitéptem volna. A mellettem alvó férfi vállára tettem a kezemet, majd nem reggelhez illendő módon keltettem fel.
-Mi az? -nyitotta ki a szemeit Dan.
-Hogy kerültem ide? -kérdeztem.  Dan először pislogott párat, majd felém fordult. -Lefeküdtünk? -kérdeztem ami amúgy elég egyértelműnek tűnt. Majdnem felrobbantam.
-Nem emlékszel semmire? -döbbent le. Gyorsan ráztam meg a fejemet. -Gondolom fáj a fejed, mert nekem nagyon -húzta az időt. Nem válaszolt a kérdésemre.
-Nem fáj a fejem, de mond el, hogy mi a szart keresek én itt és miért vagyunk egy ágyban mi ketten -mondtam erőteljesen. Elnevette magát.

-Tegnap este eléggé ideges állapotban sétáltál a városban. Biztos valami isteni erő akarta, hogy találkozzunk ott. Megragadtalak amikor elmentél mellettem, majd te felém fordultál. Valami furcsa módon üvöltözni kezdtél, majd miután kitomboltad magadat közölted, hogy bulizni akarsz. És hát milyen volt legjobb barát lennék, ha nem teljesíteném a kérésedet?
Megráztam a fejemet. Még mindig nem ugrott be semmi.
-És hogy kerültem ide? Lefeküdtünk? -kérdeztem újra kicsit erőteljesebben.
-Hát tudod a sok pia is megtudja hozni a hatását. Szinte te akartad ezt az egészet -mosolyodott el mire felhúztam a szemöldökömet. Újra beletúrtam a hajamba és az ágy háttámlájának dőltem.
Figyeltem ahogy Dan a mellette levő komódhoz nyúl, majd onnan egy doboz cigit és gyújtót vett elő. Felém nyújtotta és egy "Kérsz?" fejet vágott. Megráztam a fejemet.
-Nagyon megváltoztathattot az a pasi, ha már nem kérsz cigit -mormogta. Felkaptam a fejemet. Akaratlanul is a karomra meredtem. Tisztán látszódtak a vágások és tudtam, ezt ő is látta.
-Miért nem szóltál a vágások miatt? -böktem ki a kérdésemet.
Rám nézett miközben kifújtam a füstöt, majd tekintete a karomra tévedt.
-Tudod a baráti körömben nagyon sok lány vágja magát. Egyáltalán nem lepődtem meg, hogy te is. Szar lehet híres ember barátnőjének lenni. Mindenki mindennek elhord.
Szóval figyelt engem? Vagy most mi van?
-Csak kár, hogy ezt ő nem érti meg -sóhajtottam.
-Talán, ha leültetek volna megbeszélni te pedig elmesélted volna neki az egész sztorit megértett volna.
-De tudod..-kezdtem volna bele a lelkizésemben.  Csak sajnos elfelejtettem, hogy kivel is vagyok.
-Nem vagyok valami pszichológus vagy a barátod vagy mi -emelte fel a kezét védekezően.
-Megcsaltam a barátomat -mondtam ki. Annyira fájt ez a két szó. Mondjuk ő is csókolózott mással, de én a szó szoros értelmében csaltam meg őt.
-Legalább velem -röhögött. Igaza van, így tényleg kevésébe fog mardosni a bűntudat.



Pár óra elteltével gondolataimat és erőmet összegyűjtve indultam el Zayn-hez. Az úton nagyokat lélegeztem és senki sem tudja elképzelni milyen nehéz volt felemelni a karomat és megnyomni a csengőt. Pechemre a csengőszó után az ajtó máris nyitva állt előttem. Zayn állt ott a laptopjával a kezében. Felém mutatta a képernyőt a lélegzetem pedig elakadt.
Egy tegnap a buliban készült képet mutatott felém. Éppen csókolóztunk rajta Dan-nel.
-Zayn -szólaltam meg bizonytalanul. Mit mondhattam volna?
-Megcsaltál.
-Te is! -védtem meg magamat utalra az egyik esetre. Mondjuk egyáltalán nem ugyanaz a helyzet, mert elméletileg az és a szőke hajú csaj között csak egy ártatatlan csók csattant el.
-Tudod, hogy nem ugyan az.
-Kérlek beszéljük ezt meg -szinte könyörögtem. Látta rajtam ezt, így az ő döntése volt, hogy megbeszéljük-e ezt vagy nem.
Láttam rajta, hogy hezitál.
-Kérlek -ejtettem ki a számon a könyörgő szót. Az ajtót kicsit jobban kinyitotta ezzel utalva arra, hogy beszéljük meg és menjek be. -Köszönöm-suttogtam. Kicsit úgy éreztem magamat mintha vezekelnem kéne. Bár lehet, hogy az egyik módja lett volna annak, hogy a köztünk levő konfliktust helyrehozzuk, de ez nem fog megtörténni.
-Zayn én -kezdtem bele. Mit mondhatnék, hogy sajnálom? Az olyan elcsépelt. Többször is belekezdtem a mondatba, de értelmes szavakat nem kaptam. Mély levegőt vettem.  -Amikor ma reggel felkeltem mellette, a világ legrosszabb érzését éreztem. Csak arra tudtam gondolni, hogy megcsaltalak. A bűntudat..durva volt. Senkinek sem kívánom azt az érzést. És nem emlékszem semmire. Nem emlékszem, hogy mi történt vagy egyáltalán akartam-e.
Felém fordította a fejét.
-Nem mondom, hogy nem szakítanék veled azonnal -közölte mire idegességemben elnevettem magamat. Eléggé szíven ütött.  -De ez sok mindent megváltoztat -mondta végül.



***


Másfél év múlva:
Az ominózus összeveszésünk és megcsalásuk után szakítottunk Zayn-nel. Igazából úgy maradtunk, hogy barátok maradunk, de ez a világ leghülyébb mondata egy szakítás után. Egyikünk sem tudott úgy tenni, hogy csak baráti viszony van köztünk.
Így pár hét múlva egy emlékezetes estén jöttünk össze újra, és azóta is egy párt alkotunk. Igazából a kapcsolatunk nagyon szoros és jó. Zayn nagyon sokat van távol állandóan utazik a fiúkkal, de már megszoktam. Mindennap beszélünk, így annyira nem is tűnik távolinak a jelenléte.
Másfél év után nekem is sikerült nagyon is megváltoznom. Lett pár új tetkóm és a régi hegeknek a nyomai sem maradtak a karomon. Sokat mosolygok, nevetek és elvagyok az életemmel.
Az emberek most már nem ítélnek el annyira mint régen, sőt kedves leveleket is szoktam kapni.
Jelenleg New York életét és levegőjét élvezhetem ugyanis meglátogattam Zayn-t, hogy együtt tudjunk tölteni egy kis időt. Az erkély egyik fehér székén ültem miközben a tájat bámultam már percek óta.
-Olyan jó itt -mondtam miközben felhúztam a lábaimat és a mellettem ülő barátomra néztem. -Szeretem ezt a helyet.
-Én is.
Olyan varázslatos volt minden. Csak mi ketten voltunk ott és senki sem zavarhatott meg minket.
-Szeretlek -suttogtam.
-Én is szeretlek Alexis.
És több nem is kellett. Csak ez.



Vége

Hű-ha! Kicsit nehezemre esik leírni ezeket a dolgokat. Lehet, hogy sok mindenkit megleptem ezzel, de szerintem várható volt a hamarabbi befejezés. A héten többször is gondolkodtam a blog jövőjén. Van sok ötletem, de energiám, és időm nincs, hogy írjak is.
Ez az év nagyon fontos az életemben és a blog kicsit háttérbe szorult ezek miatt.
Egy-két adat azért:
Összes megtekintés: 18 226 (jelenleg)
Legtöbbet megtekintett rész: 1. rész 553
Kommentek száma: 91
Rendszeres olvasók: 46
Díjak száma: 13
Nagyon szépen köszönöm nektek azt a pár hónapot amíg velem voltatok és olvastátok a történetemet. Mindannyian nagyon sokat jelentettek nekem. Amikor rossz napjaim voltak csak leültem a gépem elé és elolvastam a kommentjeiteket.
Nagyon szépen köszönök nektek mindent!!
Puszi, Selena.

2.évad 7.fejezet

A mai nap volt az ami reménysugárt csillogtatott a szürke napjaimba, majd ezen a "gyönyörű" napom ért a legrosszabbul véget. Hallottam és látni tudtam ma a szép dolgokat. Madárcsicsergés, a kávé illata, melegség, egy jó film, Zayn. S végül mindent porrá zúztak, törtek, tapostak.
Ma reggel miután felkeltem tényleg azt hittem, hogy vége a vágásoknak, a gyűlölködéseknek és a rosszakaróknak is. Nem tudom, hogy mi okból kifolyólag hittem mind ezt a sok szépet, de nem kellett volna. És akkor kezdjük is el.




***



Hosszú műszakom után ismét Zayn-nél kötöttem ki. Vígan nevettünk a nappaliba és a sok óra ott heverés után a csókolózás után a pulcsim következett volna. Csakhogy a vágások még mindig ott virítanak.
-Ez mi? -kérdezte Zayn könnyedén. Megdermedtem. Aztán neki is leesett, hogy mik azok ott. Mik azok a vágások. Minden porcikámat rémültség járta át. -Alexis..
-Ne! -léptem egy lépést hátra. Megragadott. Nem gyengéden ahogy ő szokott, hanem erősen.
-Te vágdosod magadat? -üvöltött rám. Megijedtem. Nem olyan volt, mint amilyen eddig volt. Látta rajtam ezt az ijedtséget. Előre lépett én pedig vele egyetemben egy lépést hátra. Mindennek vége. Megtudta, hogy párszor megvágtam magamat. Ez részben..mindegy.
A hátra lépésem miatt bevertem a fejemet a falba, majd hirtelen összerogytam. Beletúrt a hajába.
-Figyelj. Nem baj, ha ezt tetted. Komolyan nem haragszom érte. Csak mutasd meg a karodat és beszéljük ezt meg -mondta miközben leguggolt hozzám. A karomat szorosan hozzám szorítottam. -Kérlek -mondta. Óvatosan ért a kezemhez és most nem volt olyan durva, mint azelőtt. Gyengéd volt. Engedtem, hogy a kezemet kinyújtsa, majd elakadt a lélegzetem amikor a vágásokat nézte, majd végighúzta rajta az ujjait.
-Miért? -motyogta. Nem tudtam rá válaszolni. Most mondjam meg az igazat? Hogy egész nyáron magányos voltam, majd a sok rosszalló üzenet miatt? Nem. Az nem történhet meg.
Ajkamba haraptam és reméltem, hogy költői kérdésnek szánta. Elhúztam a karomat.
-Nem szeretnék erről beszélni -motyogtam és fel akartam állni, de ő visszahúzott a földre. Lábaimat felhúztam, Zayn pedig felém tornyosult így fel kellett néznem rá.
-Pedig ezt most itt meg fogjuk beszélni.

-Nem -mondtam erőteljesen. -Nem -ejtettem ki újra a tagadószót artikulálatlanul. Remegtem.  Remegtem amiatt, mert féltem mi fog történni az elkövetkezendő percekben, órákban, napokban.
Zayn a szemembe nézett. Tudtam, hogy valahogy ki akarja belőlem húzni a kérdéseire szánt válaszaimat.
-Miért csináltad? -kérdezte. Halkabban és úgy, mintha megértene. -Jó volt neked?
-Igen -vallottam be. Nagyon is.
Újra megfogta a kezemet és a vágásokhoz tette az ujjait. -Tisztában vagy vele, hogy ez mikor fog begyógyulni?
-Igen.
-Alexis ezek nem jók, érted?
-Nekem segítettek Zayn! Azért mondod ezt, mert nem érted -mondtam és kiszabadultam. Gyorsan álltam fel, de ő is kapcsolt és felém fordult.
-Miért nem hagyjuk már ezt a témát? -kérdeztem unottan. Egyetlen porcikám sem kívánta ez. El akartam futni. Egymás felé fordultunk, de volt közöttünk távolság. Mintha két ellenség fordult volna egymással szemben.

-Azért nem hagyjuk abba a témát, mert neked segítségre van szükséged -mondta komolyan.
-Nem -vágtam a szavába miközben a hangomat felemeltem. -Annyira nem érted ezt. Ugyan olyan mint neked a cigi. Segít neked érted? Segít! Abba tudnád hagyni ha megkérnek rá?
-Ez nem ugyanolyan. Az nem okoz sérüléseket. Ez betegség és te is jól tudod.  És ne hasonlítsd össze a két dolgot. Mi a szarba segít neked az, ha megvágod magadat?
-A magányban hát nem érted -kiabáltam. -Ötször fordult elő. A magány miatt. Amit te nem értesz.
-Oké. Holnap keresünk egy orvost -nem is hallotta amit mondtam.
-Nem Zayn -kiabáltam újra. -Nem hallasz? Annyi minden történt. Annyira jó volt. Ki vagy te amúgy is, hogy eldöntsd mit kell velem tenni? -hátráltam pár lépést.
-A barátod.
Igaza volt. Nagyon is. Látszódott rajta, hogy belül felforr a dühtől, de higgadtnak mutatja magát. Ellenben én a sírás határán voltam és kiabáltam. Majdnem összerogytam és a lábaim is remegtek.
-Akkor megértenéd, hogy nem kell segítség -dünnyögtem. Szinte forrt közöttünk a levegő.
-De kell Alexis. Mikor fogod már fel, hogy amit te csinálsz az nem jó? Tönkretesz, felemészt. Ez nem normális dolog és beszélned kell erről valakinek -kiabálta.
-Beszélnék, ha valaki megértene ezzel kapcsolatban. Mondjuk te. De nem, te el akarsz küldeni valami dilidokihoz, hogy majd rendbe hoz, ugye? Hát nem fog. Amúgy sem mennék sehova.
-Oké akkor beszéljük meg. Válaszolj a kérdésemre. Mi okból kifolyólag csináltál ekkora baromságot? Akik ilyeneket csinálnak a végén belehalnak -üvöltött.
-Ez csak öt vágás, Zayn. Nem kell ennyire túlkomplikálni a dolgokat -kiabáltam.




Kopogást hallottunk, majd a csengő idegesítő zaját. Mindketten az ajtó felé kaptuk a fejünket. Zayn elindult, hogy kinyissa addig én egy gyors mozdulattal töröltem le a kibuggyanó könnycseppet a szememből. Niall szőke haját láttam meg először.
-Bocsi srácok hogy idejöttem, de a veszekedéseteket átlehet hallani.
A nappali két nagy ablaka tárva nyitva állt. Elképelhető volt, hogy áthallatszott.
-Minden rendben? -kérdezte. Egyikőnk sem válaszolt, de abból, hogy én remegve, a sírást fojtogatva állok, Zayn pedig eléggé ideges, lehetett tudni; nem.
-Vágja magát Niall. Melyik ember képes ekkora hülyeséget csinálni? És nem mondja meg, hogy miért csinálta. Szerinted minden rendben van? Segítségre van szüksége és nem hagyja -mondta Zayn, de semmi szükség nem volt erre. Niall  tudja az egész történetet.
-Kérlek vigyél el innen -böktem ki. -Kérlek.
Zayn felém fordult és szinte szikrázó szemekkel nézett rám, de aki ebben a helyzetben is a legjobb barátomnak bizonyult bólintott. Gyors lépésekkel mentem az ajtó felé, majd a szőke hajú fiú társaságában szó nélkül távoztam.
-De ugye tudod, hogy nincs vége ennek a beszélgetésnek? -kiabálta utánam Zayn.
A lépcsőfokokon rogytam össze és szinte azonnal sírni kezdtem. Mi lesz ez után? fogalmazódott meg bennem a kérdés.
-Sssh -guggolt le mellém valaki és megnyugtatóan próbált segíteni. -Minden rendben lesz, oké?
Aprót bólintottam. Felhúzott a földről és átvezetett a saját lakásába. Amikor beértünk szinte azonnal belekezdtem a dolgok megmagyarázásába.
-Meglátta. Nem tudtam, hogy mit csináljak.
-Tudom. Mindent hallottam.
Újabb könnycseppek szabadultak ki a szemeimből. Összevesztem vele. Nem akarok erről beszélni. Nem akarok a dolgokról beszélni.
-Miért nem mondtad neki az igazat? Hogy miért van az az vágás a karodon?
-Azért, mert azt fogja hinni miatta van.
-És ez nem igaz?
Elgondolkodtam rajta. Nem. Nem miatta van, de mindenki azt hiszi, hogy igen. Ő is azt fogja hinni. És akkor nekünk vége lesz. Nem lesz többé olyan, hogy Alexis és Zayn, mert ő azt fogja gondolni ezek miatta vannak.
Megráztam a fejemet.
-Aludni akarok és elfelejteni ezt az egészet -suttogtam.
-Aludj itt, oké? Nem szeretném, ha ilyen állapotba mennél haza.
-Köszi -mosolyogtam rá halványan.
-És nyugodj meg. Minden rendben lesz -ölelt meg. Jól esett az ölelése, de az utolsó mondata számomra értelmetlen volt. Úgy sem lesz így.



Vooop!:) Sziasztok. Az előző fejezet is egy hosszú monológ volt és ez sem lesz másképp.  Talán a mostani hetem volt a legnehezebb az eddigiek közül. Konkrétan élőhalottként rohangáltam egyik helyről a másikra és a blogot még időm sem volt megkukkantani.  Nem tudom, hogy mikor fog a következő fejezet érkezni.
A kommentekre még nem válaszoltam, de köszönöm nektek!:)
Mindenkinek kitartást a továbbiakhoz.
Remélem, hogy elégedettek vagytok a résszel és most tényleg fontos, hogy írjatok nekem pár sort! Sokat jelentene ezeken a szürke hétköznapokon.
Puszi, Selena.

2.évad 6.fejezet

Két idegtépő nap után örültem, hogy végre kaptam egy olyan napot amit teljes mértékben a barátommal tölthetek. Habár simán az ágyban lehettem volna délig is, még hajnal volt amikor a szemeim kipattantak és ezután azon kaptam magam, hogy hat előtt kényelmes ruhát vettem fel, és egy jó erős kávét lefőztem.
Ez az őszi nap igazán hűvösnek bizonyult, de én mégis kiültem a teraszra miközben egy takaróba bugyoláltam magamat. A ködös tájat bámultam és néha néha belekortyoltam a meleg kávémba. Olyan boldognak éreztem magamat.
-Tudod, nagyon rossz arra kelni, hogy valaki nincs mellettem -suttogta valaki a fülembe. Felkuncogtam. Zayn az az ember aki sosem kell fel hamar, ha nem muszáj.
Kivette a kezemből a kávét és adott egy puszit a nyakamra. Felém nyújtotta a kezét, majd magával húzott be a házba.




***




-Már az egész jobb kezedet tetkók borítják -jegyeztem meg.
-Tetszenek?
-Igen -vallottam be, mosolyogva. Nekem nagyon bejönnek a tetoválások.
-Ma elmegyünk egy tetoválószalonba? Úgyis van egy új tetkó amit lerajzoltam és rá szeretném rakatni a vállamra.
-Menjünk -akkor itt az idő, hogy megcsináltassam az álomfogó tetkómat.  -Hol a rajz a tetkódról? -kíváncsiskodtam. Az éjjeli szekrényhez hajolt és kivett belőle egy füzetet, majd kitépett belőle egy lapot és felém nyújtotta.
-Egy tigris? -döbbentem le.
-Igen. A vállamra gondoltam.



Egyáltalán nem izgultam amikor elindultunk a tetováló szalonba. Kiderült, hogy Zayn nagyon sok tetoválását csináltatta itt, és a tetkós nagyon jó barátja. Az egész utat végignevettük és szinte mosolyogva mentünk be az üzletbe.
-Te kezded -mondtam halál komolyan amikor Zayn ismerőse a székre mutatott, hogy valaki üljön be. Telefonozott, miközben felrajzolta John a tetkó formáját, majd ami után lecsekkolta, hogy tökéletes a munka belekezdett a tetkó csinálásba.
Én egy kis, fekete széken ültem és néztem a folyamatot. Úgy tűnt nem fáj neki, bár azért ő már ebben járatos. Nem szóltunk egymáshoz még a tetoválás el nem készült. Amikor kész lettek bekötötte valami anyaggal, majd én következtem.
Beleültem a székbe és amikor elmondtam az ötletemet elkezdte rajzolni azt. A felkaromra -ahol nincsenek a vágások- szeretnék egy álomfogót. Gondoltam én a hegekre is, és amúgy egy hosszú ujjú pólót vettem fel aminek felhajtottam az ujját, hogy a tetoválás elférjen.
-Szeretnéd, hogy megfogjam a kezed? -kérdezte Zayn halál komolyan.
-Majd ha fáj és valahogy jelzem akkor megfogod -mosolyodtam rá.
Amúgy aki azt mondja, hogy nem fáj az hazudik. Fáj, de kibírható és alapból azt gondoltam, hogy kibírom és így is lett. Még elmondta John, hogy mire figyeljek oda; hogyan kell az elkövetkezendő napokban ápolni és ehhez hasonló dolgok.
-Köszönöm -mondtam. Aztán pedig indultunk haza.
-Na milyen életed első tetkójával rendelkezni?
-Imádom -mondtam.



-Amúgy az egyik magazin címlapján vagyunk -jegyezte meg Zayn a kocsiban.
-Mi? -hüledeztem.
-Igen. Hogy elvileg szakítottunk.
-Mi? -kérdeztem újra elkerekedett szemekkel. -És ezt honnan veszik az emberek? -megvonta a vállát.
-Ne törődj ezzel. Néha találnak ki hülye pletykákat meg ilyesmi, de nincs semmi. Csak ne foglalkozzunk ezzel.
-Oké -próbáltam a lehető legkönnyedebben mondani. -Csak már kivagyok a sok pletykától -vallottam be.
-Elhiszem.
-Olyan furcsa, hogy amikor felmegyek twitterre mindenki gyűlöl engem -sóhajtottam. Ezt igazából csak magamban gondoltam és nem hittem, hogy ki fogom mondani. Hirtelen aggodalom suhant át rajtam, majd rá néztem. Engem bámult. Hirtelen kanyarodott ki az út szélére és megállt.
-Mit csinálsz? -kérdeztem döbbenten. Teljesen felém fordult. -Ezt most pont itt kell megbeszélnünk? -sziszegtem.
-Igen. Vedd elő a telefont és szüntesd meg a felhasználódat.
-De Zayn! Nem fogom megtenni -a rádiót bámultam csak azért, hogy ne kelljen tartanom vele a szemkontaktust.
-Nézz rám -kérte. Belenéztem a szemeibe. -Nem fogom hagyni, hogy bármi bajod essen emiatt. Tudom, hogy mindent a szívedre veszel és nem akarom, hogy emiatt netalántán álmatlan éjszakáid legyenek. Megértetted?
Aprót bólintottam.
-És most vedd elő a telefonod és függeszd fel.
Így tettem. Megnyitottam a twittert, majd a beállításoknál felfüggesztettem magamat.
-Csak tudod ez olyan rossz. Senki sem ismer. Egyikőjük sem. És mégis mindenkinek elhordanak, a halálomat kívánják meg satöbbi.
-Tudom. Na gyere ide -mondta és én odahajoltam hozzá. Mellkasához hajtottam a fejemet. -Nem szabad ezekre gondolnod. Ez nem miattad hanem miattam van, érted?
-De én meg azt nem akarom, hogy te érezd magadat rosszul -sóhajtottam.
S hazaindultunk.



-Szerinted anya már megszült? -kérdeztem. Már pár perce itt fekszünk csendben, a gondolatainkba merülve és én annyira belemélyedtem ebben a témába, hogy kiböktem a kérdést. Nem is igazán tudom miért pont Zayn tudna rá válaszolni.
-Nem tudom. Eltelt már azóta kilenc hónap?
-Szerintem már igen. Bár nem tudom hány hónapos terhes volt amikor kiköltöztem.
-Ma olyan világvége hangulatú témáink vannak.
-Vagy csak a mi kedvünk világvége hangulatú -mondtam. Mert nekem tényleg olyan hangulatom volt.



Sziasztok:) Gondoltam írok egy kis helyzetjelentést is. Hű-ha! A mostani egy hónapom maga volt a pokol és a rohanás. Egyszóval hétköznap tanulok és másra nincs időm. A blogot is csak hétvégén tudom írni. Tudom, hogy a legutóbbi pár rész, emiatt volt ilyen, de már az első évad végén tudtam, hogy a 2.évad 7.részénél kezdődnek az izgalmak.
Szomorú vagyok, hogy az előző két részhez egy kommentet sem kaptam. Most nem fogok pappolni, hogy mennyien vagyunk és miért nincsen, mert tudom; mindenkit lefoglal az a fránya iskola, de kérlek titeket, hogyha nem is ehhez a részhez, de a következőkhöz írjatok pár sort!:)))
Kitartást. Puszii

2.évad 5.fejezet

Szinte egész éjjel nem aludtam olyan gyomorgörcsöm volt. Zayn mellettem viszont egész éjjel gondtalanul aludt, így észre sem vette, hogy én csak összegömbölyödve; felhúzott lábakkal feküdtem.
Teljesen megbízom Niall-ben, de mégis volt bennem egy amolyan félelem érzet, hogy elmondja. Ráadásul ma fognak találkozni.
Madárcsicsergés szűrődött be, bár a kedvem nem éppen vidám sokkal inkább feszült volt mégis megmosolyogtatott a csicsergés dallama. Nemsokára az ébresztőm is megszólalt, hogy most már ideje volna felkelni és munkába indulni. Gyorsan nyomtam ki a telefonomat, hogy Zayn a hangos zajra ne ébredjen fel.
Általában nem szokott, sőt, ha nekem kell felébresztenem az is fél óráig tart, mert nem akar kiszállni az ágyból. Most viszont sikerült neki is felkelnie.



-Elkísérsz ma? -kérdeztem mosolyogva. Reméltem, hogy ma eljön velem. Még sosem kísért el.
-Igen. Amúgy tegnap összevesztél Niall-el? Olyan furcsa voltál utána.
Na már csak ez hiányzott.
-Nem vesztünk össze. Szerintem nem voltam furcsa -mondtam könnyedén. Utálok neki hazudni. Meg alapból félek, hogy átlát rajtam. Eddig mindig azt mondta jó ember ismerő. Felálltam és elpakoltam a tányérokat, remélve, hogy nem kérdez többet.
Végül Zayn a kocsijával vitt el, így nem kellett a kifejezetten nyomasztó Londoni reggelen sétálnom. Nem beszélgettünk az út alatt csak a rádióból kiszűrődő halk zene szólt.
-Köszi, hogy elhoztál -hajoltam oda hozzá, hogy egy csókot adjak neki miközben leállította a motort.
-Semmiség.




***



Egész napos idegesség jellemezte a napomat. Próbáltam mindenkire mosolyogva nézni -ahogy tenni kéne- és nem felkapni a vizet egy-egy vevő hülyeségén. Szinte a hajamat tépkedtem idegességemben és a munkaidő még mindig nem járt le.
-Mi a baj? -kérdezte aggodalmasan Sasha. Ő velem ellentétben egész nap szívből mosolygott már szinte ugrált az asztalok között és szinte pillanatok alatt készítette el a rendeléseket.
-Ez a szar nem működik -éppen forrócsokit próbáltam csinálni csak hát nem sikerült.
-Nem erre gondoltam. Mi van veled egész nap?
-Semmi. Ki megyek cigizni -sóhajtottam. -Tartod helyettem a "frontot"?
-De hát nem rég voltál.
Nem válaszoltam, hanem kimentem a hátsóajtón. Azt mondta, hogy nem mondja el és én bízok benne. Akkor meg miért vagyok ennyire ideges?! Sóhajtottam mikor elszívtam az újabb cigit. Ez ma már nem is tudom hányadik.
-Alexis be kéne jönnöd segíteni -jött ki hirtelen Sasha. Kifújtam a füstöt, majd felé fordultam és egy mosolyt helyeztem fel az arcomra.
-Megyek -mondtam fanyarul.


Ebédidőben leültem az egyik asztalhoz Sasha mellé. Ő éppen valami salátát evett nekem pedig megfordult a fejembe, hogy netalántán nekem is kéne valamit ennem.
-Kérdezhetek valamit? -néztem rá. Ő mindig olyan racionálisan és megértően áll a dolgokhoz. Mondjuk semmi esetre sem akartam neki elmondani a dolgokat. És tudom jól, hogy miket tett. Konkrétan egy csónakban eveztünk. Bólintott. -Te csináltál már az életben nagy hülyeségeket?
-Például?
-A suli alatt vágdostad a kezedet, nem? -kérdeztem enyhén tapintatlanul. Nem így akartam, de ezt, hogy lehet szépen megkérdezni? Eltolta magától az ételes dobozt és felém fordult.
-Honnan tudod? -döbbent le.
-Mindenki tudta -világosítottam fel. Ő nem tudta jól titkolni. -Hogyan álltál le vele?
-Sehogy. Elküldtek egy intézetbe, Alexis. Egy egész nyáron át ott voltam.
Ó, jaj! Én pedig ilyen hülyén kérdeztem meg. Nem tudtam. Aggodalom suhant át az arcomon. Pár másodpercig csak néztem őt. Ha kiderülne rólam a dolog és engem bámulna valaki én biztos leütném az illetőt.
-De miért kérdezted? Van ismerősöd aki vágja magát? -kérdezte.
-Igen -hazudtam. -Nem tudom, hogy mit kezdjek vele.
-Állítsd le őt. Mert, ha sokan megtudják és bedugják valahova ott meg fog őrülni. Pont ugyanígy fogják kezelni. Naponta fogják csekkolni az állapotát és pirulákat kell szednie.
Üres tekintettel néztem rá.
-Bocs -mondtam és kiszaladtam a mosdóba. Gyorsan nyitottam meg a csapot, majd egy kis hideg vizet raktam az arcomhoz nyugtatás gyanánt. A karomra néztem és a hülye hegeket bámultam.
Na kábé így  telt el a mai napom.


Záróra után sietve mentem a lakásomhoz, hogy összeszedjek egy-két dolgot amire szükségem lehet. A lakásom adta lehetőségeket most, hogy Zayn itthon van egyáltalán nem használom ki. Sietve mentem vissza a lakásába és őt már otthon találtam. Épp vacsorát főzött.
-Szia -köszöntem. -Milyen volt ma a fiúkkal? -kérdeztem a lehető legmeggyőzőbben.
-Jó, elvoltunk. Írogattunk dalokat meg minden.
Ledobtam a táskámat és azzal együtt kábé hét tonna terhet a vállamról. Nem mondta el neki. Hála az égnek. Lehunytam a szememet és kifújtam a benn tartott levegőt. Nem mondta el.
-Minden rendben? -furcsán nézett.
-Persze -mosolyodtam el. Most már igen.



Zayn elment zuhanyozni és nekem muszáj volt beszélnem Niall-el. Óvatosan nyitottam ki a bejárati ajtót, majd szinte futva tettem meg a lépéseket. Becsengettem hozzá és karba tett kézzel vártam, hogy kinyissa az ajtót.
-Nem mondtad el neki -támadtam le köszönés nélkül.
-Megígértem -mondta. -Hazudnék, ha azt mondanám nem fordult meg többször is a fejemben. Tudod, hogy hány ember halt már bele ilyesféle dolgokba?
-Ez csak öt vágás, Niall. Nem több -válaszoltam. A szél belekapott a hajamba és a kezeim összedörzsölésével próbáltam magamat melegíteni.
-De lesz több. Ilyenkor mindig van több. Ez függőség, Alexis.
-Nem lesz több -vágtam rá. Ahogy kimondtam meg is bántam. Fogalmam sincs, hogy mikor érzem úgy, hogy meg kell vágnom magamat. Mert kísért ez az egész. Rám nézett és látszódott rajta, hogy valamit nagyon ki szeretne jelenteni.
-Oké, de ha több lesz akkor szólok Zayn-nek!
Gombóc nagyságú valamit éreztem a torkomban. Hogy én mekkora hülye vagyok! Rávágtam, hogy nem lesz több? De komolyan. Mi vagyok én, talán jósnő, hogy így előre meg tudom mondani a dolgokat? És akkor, ha valami ok folytán lenne több vágás a kezemen szólni fog. Túl komoly volt ahhoz, hogy viccelt volna.
Szó nélkül fordultam meg és mentem vissza a házba. A sírás kerülgetett, de nem potyogtathattam a könnyeimet.
Mire visszaértem Zayn még mindig zuhanyzott úgyhogy nem vett észre semmit.  Besokallva ültem le az ágyra és pár percig csak ültem és egy bizonyos pontot bámultam.
-Tisztában vagy vele, hogy a holnapi nap csak a miénk? -jött oda Zayn és végigsimított mutatóujjával az arcomon. Kacagnom kellett.
-Tisztában -bólintottam mosolyogva.


Hátam a mellkasához ért és emiatt minden levegővételét érezhettem. Megmosolyogtatott, hogy a hajamat birizgálta miközben az egyik kezünk összekulcsolva maradt a derekamon. Nem lettem volna máshol.


Hali!:)
Tudom, hogy rövid lett, de a következő utáni rész..;)
Kicsit szomorú voltam, mert egy kommentet sem kaptam úgyhogy kérlek titeket írjatok! Bocsánat, hogy nem volt fejezet egy hétid, de tudjátok..suli.
Puszii