2013. november 6., szerda

2.évad 5.fejezet



Szinte egész éjjel nem aludtam olyan gyomorgörcsöm volt. Zayn mellettem viszont egész éjjel gondtalanul aludt, így észre sem vette, hogy én csak összegömbölyödve; felhúzott lábakkal feküdtem.
Teljesen megbízom Niall-ben, de mégis volt bennem egy amolyan félelem érzet, hogy elmondja. Ráadásul ma fognak találkozni.
Madárcsicsergés szűrődött be, bár a kedvem nem éppen vidám sokkal inkább feszült volt mégis megmosolyogtatott a csicsergés dallama. Nemsokára az ébresztőm is megszólalt, hogy most már ideje volna felkelni és munkába indulni. Gyorsan nyomtam ki a telefonomat, hogy Zayn a hangos zajra ne ébredjen fel.
Általában nem szokott, sőt, ha nekem kell felébresztenem az is fél óráig tart, mert nem akar kiszállni az ágyból. Most viszont sikerült neki is felkelnie.



-Elkísérsz ma? -kérdeztem mosolyogva. Reméltem, hogy ma eljön velem. Még sosem kísért el.
-Igen. Amúgy tegnap összevesztél Niall-el? Olyan furcsa voltál utána.
Na már csak ez hiányzott.
-Nem vesztünk össze. Szerintem nem voltam furcsa -mondtam könnyedén. Utálok neki hazudni. Meg alapból félek, hogy átlát rajtam. Eddig mindig azt mondta jó ember ismerő. Felálltam és elpakoltam a tányérokat, remélve, hogy nem kérdez többet.
Végül Zayn a kocsijával vitt el, így nem kellett a kifejezetten nyomasztó Londoni reggelen sétálnom. Nem beszélgettünk az út alatt csak a rádióból kiszűrődő halk zene szólt.
-Köszi, hogy elhoztál -hajoltam oda hozzá, hogy egy csókot adjak neki miközben leállította a motort.
-Semmiség.




***



Egész napos idegesség jellemezte a napomat. Próbáltam mindenkire mosolyogva nézni -ahogy tenni kéne- és nem felkapni a vizet egy-egy vevő hülyeségén. Szinte a hajamat tépkedtem idegességemben és a munkaidő még mindig nem járt le.
-Mi a baj? -kérdezte aggodalmasan Sasha. Ő velem ellentétben egész nap szívből mosolygott már szinte ugrált az asztalok között és szinte pillanatok alatt készítette el a rendeléseket.
-Ez a szar nem működik -éppen forrócsokit próbáltam csinálni csak hát nem sikerült.
-Nem erre gondoltam. Mi van veled egész nap?
-Semmi. Ki megyek cigizni -sóhajtottam. -Tartod helyettem a "frontot"?
-De hát nem rég voltál.
Nem válaszoltam, hanem kimentem a hátsóajtón. Azt mondta, hogy nem mondja el és én bízok benne. Akkor meg miért vagyok ennyire ideges?! Sóhajtottam mikor elszívtam az újabb cigit. Ez ma már nem is tudom hányadik.
-Alexis be kéne jönnöd segíteni -jött ki hirtelen Sasha. Kifújtam a füstöt, majd felé fordultam és egy mosolyt helyeztem fel az arcomra.
-Megyek -mondtam fanyarul.


Ebédidőben leültem az egyik asztalhoz Sasha mellé. Ő éppen valami salátát evett nekem pedig megfordult a fejembe, hogy netalántán nekem is kéne valamit ennem.
-Kérdezhetek valamit? -néztem rá. Ő mindig olyan racionálisan és megértően áll a dolgokhoz. Mondjuk semmi esetre sem akartam neki elmondani a dolgokat. És tudom jól, hogy miket tett. Konkrétan egy csónakban eveztünk. Bólintott. -Te csináltál már az életben nagy hülyeségeket?
-Például?
-A suli alatt vágdostad a kezedet, nem? -kérdeztem enyhén tapintatlanul. Nem így akartam, de ezt, hogy lehet szépen megkérdezni? Eltolta magától az ételes dobozt és felém fordult.
-Honnan tudod? -döbbent le.
-Mindenki tudta -világosítottam fel. Ő nem tudta jól titkolni. -Hogyan álltál le vele?
-Sehogy. Elküldtek egy intézetbe, Alexis. Egy egész nyáron át ott voltam.
Ó, jaj! Én pedig ilyen hülyén kérdeztem meg. Nem tudtam. Aggodalom suhant át az arcomon. Pár másodpercig csak néztem őt. Ha kiderülne rólam a dolog és engem bámulna valaki én biztos leütném az illetőt.
-De miért kérdezted? Van ismerősöd aki vágja magát? -kérdezte.
-Igen -hazudtam. -Nem tudom, hogy mit kezdjek vele.
-Állítsd le őt. Mert, ha sokan megtudják és bedugják valahova ott meg fog őrülni. Pont ugyanígy fogják kezelni. Naponta fogják csekkolni az állapotát és pirulákat kell szednie.
Üres tekintettel néztem rá.
-Bocs -mondtam és kiszaladtam a mosdóba. Gyorsan nyitottam meg a csapot, majd egy kis hideg vizet raktam az arcomhoz nyugtatás gyanánt. A karomra néztem és a hülye hegeket bámultam.
Na kábé így  telt el a mai napom.


Záróra után sietve mentem a lakásomhoz, hogy összeszedjek egy-két dolgot amire szükségem lehet. A lakásom adta lehetőségeket most, hogy Zayn itthon van egyáltalán nem használom ki. Sietve mentem vissza a lakásába és őt már otthon találtam. Épp vacsorát főzött.
-Szia -köszöntem. -Milyen volt ma a fiúkkal? -kérdeztem a lehető legmeggyőzőbben.
-Jó, elvoltunk. Írogattunk dalokat meg minden.
Ledobtam a táskámat és azzal együtt kábé hét tonna terhet a vállamról. Nem mondta el neki. Hála az égnek. Lehunytam a szememet és kifújtam a benn tartott levegőt. Nem mondta el.
-Minden rendben? -furcsán nézett.
-Persze -mosolyodtam el. Most már igen.



Zayn elment zuhanyozni és nekem muszáj volt beszélnem Niall-el. Óvatosan nyitottam ki a bejárati ajtót, majd szinte futva tettem meg a lépéseket. Becsengettem hozzá és karba tett kézzel vártam, hogy kinyissa az ajtót.
-Nem mondtad el neki -támadtam le köszönés nélkül.
-Megígértem -mondta. -Hazudnék, ha azt mondanám nem fordult meg többször is a fejemben. Tudod, hogy hány ember halt már bele ilyesféle dolgokba?
-Ez csak öt vágás, Niall. Nem több -válaszoltam. A szél belekapott a hajamba és a kezeim összedörzsölésével próbáltam magamat melegíteni.
-De lesz több. Ilyenkor mindig van több. Ez függőség, Alexis.
-Nem lesz több -vágtam rá. Ahogy kimondtam meg is bántam. Fogalmam sincs, hogy mikor érzem úgy, hogy meg kell vágnom magamat. Mert kísért ez az egész. Rám nézett és látszódott rajta, hogy valamit nagyon ki szeretne jelenteni.
-Oké, de ha több lesz akkor szólok Zayn-nek!
Gombóc nagyságú valamit éreztem a torkomban. Hogy én mekkora hülye vagyok! Rávágtam, hogy nem lesz több? De komolyan. Mi vagyok én, talán jósnő, hogy így előre meg tudom mondani a dolgokat? És akkor, ha valami ok folytán lenne több vágás a kezemen szólni fog. Túl komoly volt ahhoz, hogy viccelt volna.
Szó nélkül fordultam meg és mentem vissza a házba. A sírás kerülgetett, de nem potyogtathattam a könnyeimet.
Mire visszaértem Zayn még mindig zuhanyzott úgyhogy nem vett észre semmit.  Besokallva ültem le az ágyra és pár percig csak ültem és egy bizonyos pontot bámultam.
-Tisztában vagy vele, hogy a holnapi nap csak a miénk? -jött oda Zayn és végigsimított mutatóujjával az arcomon. Kacagnom kellett.
-Tisztában -bólintottam mosolyogva.


Hátam a mellkasához ért és emiatt minden levegővételét érezhettem. Megmosolyogtatott, hogy a hajamat birizgálta miközben az egyik kezünk összekulcsolva maradt a derekamon. Nem lettem volna máshol.


Hali!:)
Tudom, hogy rövid lett, de a következő utáni rész..;)
Kicsit szomorú voltam, mert egy kommentet sem kaptam úgyhogy kérlek titeket írjatok! Bocsánat, hogy nem volt fejezet egy hétid, de tudjátok..suli.
Puszii

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése