2.évad 2.fejezet

Izgulásomnak és nyugtalankodásomnak az oka Zayn volt. Ma jön haza. Pontban 9:40 -kor száll le a gépre úgyhogy én már tíz óra előtt látni fogom őt. Egész éjjel csak forgolódtam és a takarót lerúgtam magamról, majd egy pillanatban visszarángattam magamra. Végül hat óra körül gondoltam azt, hogy felkelek, elvégzem a teendőimet, majd átmegyek Zayn házába.

Még sötét volt amikor odaértem és a fém kulcsot szorongattam a kezemben aminek segítségével bejutást nyerhettem a házába. El sem hiszem, hogy eltelt ez a hét hónap. Istenem, olyan kínkeserves volt nélküle. De hát eltelt hála az égnek és most már lehetőleg minden visszatér a régi kerékvágásba.
Szerintem én összetörtem a hét hónap alatt. Olyan gyönge voltam és szinte élettelenül teltek a napjaim. És most, hogy visszajön próbálom ezt az összetört darabokat összerakni, hogy kialakuljon valami belőlem.
Sóhajtva nyitottam ki minden ablakot, hogy a házat átjárja az új levegő. Nem hiszem el, hogy nemsokára itthon lesz. Már több mint egy hónapja láttam, de annyira távolinak tűnik.
Mivel még volt egy csomó időm az érkezéséig úgy gondoltam kitakarítok. Sosem voltam egy szorgos-dolgos kislány, de már szinte én szégyelltem magamat a ház állapotáért. Úgyhogy ezzel a feladattal le is kötöttem magamat az érkezéséig.


Az ajtó nyílt én pedig egyből odakaptam a fejemet. Ő jött be rajta fáradtan, kialvatlanul miközben a bőröndjeit húzta maga után. Hihetetlen gyorsasággal közelítettem felé, majd szinte az ölébe ugrottam és erősen szorítottam magamhoz. Nem akartam elengedni, de féltem, hogy fáj neki annyira szorosan ölelem.
-Szia -mondta mosolyogva és kiengedte magát az ölelésemből, majd megfogta a kezemet.
-Vége van -suttogtam megkönnyebbülten. Erőteljesen csókolt meg, de nem bántam. Lábaimat dereka köré kulcsoltam miközben ő erősen tartott és a szobája felé indultunk.


***


Mellkasán feküdtem miközben halkan szuszogott. Jól kidőlt az egyszer biztos. Nem akartam felébreszteni, meg alapból valószínűleg pont most amikor alszik esnék hasra a saját lábamban, emiatt pedig felkelne.
Épp a karomat vizslattam amin a vágásokat ejtettem. Nem vette észre. Mondjuk reggel gondosan rákentem vagy három réteg alapozót és púdert, továbbá a szobát csak egy kis gyér fény világította meg.
Nem tudom, hogy meddig fogom ezt előle titkolni, de remélem sokáig. Nem akarom, hogy megtudja. Biztos nagyon ki fog akadni. Bár nem is biztos, hogy észreveszi. Milyen gyorsan tudnának eltűnni? Pár hét biztos, hogy kell nekik. Nagyon remélem, nem fognak nyomok maradni. Nagyon kiakadna, ha rájönne.


Zayn mocorogni kezdett én pedig felé kaptam a fejemet. Kinyitotta szemeit, majd kis idő múlva felfogta, hogy hol van, mit csinál meg ilyesmi.
-Aludj vissza, biztos fáradt vagy -motyogtam, de ő megrázta a fejét. Kezét végigsimította a hátamon amibe beleremegtem. Ajkamba haraptam, majd belenéztem a szemeibe. Olyan régen volt ez így. Semmi munka, vagy kötelesség ami miatt ki kéne szállnunk az ágyból. Mikor volt utoljára ilyen? Ja, igen több mint fél éve.
-Más vagy -szólalt meg. Megvontam a vállamat.
-Összetörtem -ismertem be. Ujjai a vállamat érintette és a bőröm libabőrös lett az érintésétől.  -Most próbálom összerakni magamat.
-Sajnálom.
-Nem kell -mosolyogtam el halványan.  -Itt vagy -hangsúlyoztam. Mert ez most nagyon fontos volt. Itt fekszik mellettem, Londonban, fáradtan, a turnéjuk pedig véget ért.
Mellkasára hajtottam a fejemet. Egy csomót fogyott. Nagyon vékony lett, pedig mindig megjegyzi, hogy én vagyok az akinek többet kéne ennie.
-Tudod...mindegy -sóhajtott egyet.
-Mond -kértem. Gyűlölöm amikor az emberek belekezdenek valamibe aztán nem fejezi be.
-Egyszerűen csak fájt, hogy néha nem tudtam mi van veled. Az őrületbe kergetett amikor este volt időm rápillantani a telefonomra és fel akartalak hívni, de itt már rég hajnal volt. Nem tudtam, hogy ma milyen napod volt, hogy mit csináltál egyedül. Féltem, hogy nem érzed magadat jól és, hogy hülyeséget csinálsz. Az őrületbe keltettek ezek.
Hát a hülyeség az megvolt az biztos. Nagyot nyeltem.
-Túléltük -nyögtem ki. Nem akartam erről beszélni, de más témánk meg nem is igazán volt.
Nagyon sokáig feküdtünk egymással szemben és nem szólaltunk meg. Mondjuk lehet, hogy ő azért nem, mert olyan fáradt volt, de nekem nem volt mondanivalóm.



***


-Ez a tied -nyújtott felém Zayn egy kis dobozt. Kemény borítású, és tengerkék színű volt. Elmosolyodtam.
-Még nem kaptam ajándékot -haraptam az ajkamba és óvatosan leemeltem a doboz tetejét, hogy meglássam a benne található kis tárgyat. Egy karkötő volt. Kis, fekete és előre láttam, hogy pont az én vékony kezemre illik rá.
-Köszönöm -suttogtam és adtam neki egy csókot. Segített rárakni a kezemre és tényleg passzolt rá.
-Tetszik?
-Igen -mosolyogtam még mindig teli szájjal. -Olyan jó, hogy itt vagy -öleltem meg és a fejemet belefúrtam a vállába. Ma egész nap ölelgetem és beszívom az illatát.  -Nem akarlak elengedni -mondtam nagyon halkan.
-Ki mondta, hogy el kell? -meghallotta.
-Akkor nem engedlek.



Estefelé amikor kint már javában éjszaka tombolt mi még mindig nem aludtunk. Zayn az időeltolódás miatt, én pedig, mert éjjeli bagoly vagyok. Mindig is változtatni akartam ezen, de most kifejezetten jól jön a helyzet.
-Te miért nem alszol? -kérdezte Zayn. Egymással szemben feküdtünk és a szobát csak egy kis lámpa fénye világította meg.
-Várom, hogy te elaludj -válaszoltam.
-Holnap fáradt leszel a munkában.
Ja, igen mert én már dolgozó ember vagyok, így nekem holnap kelnem kell korán. Tök jó. És biztos, hogy fáradt leszek. Úgy kivettem volna még egy szabadnapot.
-Előfordult már.


"Széles lépcsőfokokon lépkedtem egy idegen házban. Vagyis annyira nem is idegen...legbelül tudtam, hogy ez az a ház ahol a szüleimmel éltem, csak immáron fel volt újítva. Valamiért minél halkabban akartam menni, de a cipőm kopogott a vékony fa alatt. Féltem, de nem tudom miért. Volt a háznak valamiféle misztikus, és rossz érzete. Valahogy a falak, és a képek is félelmet sugalltak.
Felismertem a folyosót és az ajtókat. Jobbra fordultam ahol az én szobámnak kellett volna lennie. 
Ujjaim épphogy érintették az ajtót, de az kinyílt. Magától. 
Ajkaim szétnyíltak, és az ijedtség minden árnyalata átfutott rajtam. Az ajtó nyikorgással tárta ki a szoba rejtelmeit. Meglepetésemben megszólalni sem tudtam, mivel a szüleim álltak egy kiságy mellett amiben egy baba feküdt. A testvérem. Szüleim arcán boldogság suhant át miközben a baba hapcizott egyet. 
Egy hideg kéz ért a bőrömhöz én pedig felsikítottam. Egy nő állt mellettem. Esküszöm úgy nézett ki, mint a Harry Potter-ből a jósnő.
-Meg fogsz halni -mondta nagyon is nyugodtan."


Felsikítottam és azonnal felültem. A légzésem szakadozott volt és alig kaptam levegőt. Lehunytam a szemeimet. Csak egy álom volt. Hála az égnek.
-Ez meg mi a szar volt? -szólalt meg Zayn.
-Semmi, semmi -szabadkoztam, bár nem tudom miért.
-Gyere -nyújtotta a kezét én pedig elfogadtam. Ráhajtottam a fejemet a mellkasára. De most komolyan, mi volt ez? És ki volt az a nő? Mikor fogok meghalni? Most vagy 50 év múlva? Ezt azért jó lenne tudni.


Hali!:) Tudom, hogy egy kicsit rövidke rész lett, de nem tudtam belőle többet kihozni. Nagyon leszív az iskola, de a szünetben próbálok új részeket írni. Veletek miujság? Hogy telik a suli? Nektek is nagyon kemény?:/ Kitartást!

És kérlek kommenteljetek, mert tényleg sokat jelent :).
Puszii